Jelenlegi hely

Amint követőim hite egyre erősödik, úgy növekednek az őket ért támadások is

Nyomtatóbarát változat

2011. szept. 6. kedd; 20:30

Drága szeretett leányom, milyen nagyon szenvedsz Értem, és ennek eredményeként milyen erős lettél.

Védelmem körbevesz téged. Ne félj. Ahogyan ez a munka továbbra is lelkeket térít meg, úgy a sátán támadásai is folytatódnak. Fogadd ezt el. Ne engedd, hogy ez felbosszantson téged. Kerekedj fölül a kihívásokon, és tartsd Rajtam szemeidet minden időben. Mert ha ezt teszed, akkor semmi másnak nem lesz jelentősége.

Ugyanezt a szenvedést fogja minden követőm érezni, azáltal, hogy a Szentlélek változatlanul, továbbra is vonzani fogja minden gyermekem lelkét. Amint a Belém vetett hitük egyre erősödik, úgy növekednek majd az őket ért támadások is. Ők, a követőim, észre fogják venni, hogy olyan érvekkel fognak szembesülni, mint a szokatlan és gyalázó magyarázatok és a hitetlenek reakciója, amelynek elfogadása nehéz lesz számukra. Kérlek, mondd meg nekik, hogy most számítsanak erre, mivel a Nagyfigyelmeztetés ideje egyre közeledik.

Sátán és démonai, akik láthatatlanok a puszta emberi szem előtt, megpróbálják elpusztítani a szeretetet gyermekeim lelkéből. Ő bizalmatlanságot sugalmaz egymás ellen. Vitákat okoz és kétségeket ültet. Tele van gyűlölettel az emberiség iránt. Háborút fog előidézni az országok és a honfitársak között és súrlódást a családokon belül. Ezek mind az ő kedvenc taktikái és mindig olyan jelek, amelyek fondorlatos munkálkodásaira utalnak.

Ezt a valóságnak megfelelően ismerjétek fel: a Sátán munkálkodik. Győzzétek le őt azáltal, hogy erősek vagytok. Kérjétek meg szeretett Édesanyámat, hogy védelmezzen benneteket, mivel Ő (a Szűzanya) a legnagyobb ellenfele. A Sátán hatalma meggyengül, ha Őt hívjátok, hogy segítsen nektek.

Kihívóak ezek az idők minden gyermekem számára, mindenhol. Minden kísérlet, akár barátok, a család és kollegák által, azért lesz előkészítve, hogy arra bátorítsanak benneteket, gyermekeim, hogy Nekem hátat fordítsatok.

Állítsátok meg őt (a sátánt), úgy, ahogy azt már elmondtam nektek. Az ima és Áldott Édesanyám Szeplőtelen Szívének való önfelajánlásotok lesz a ti fegyveretek.

Most legyetek erősek. Mindannyiatokat szeretlek.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer