Jelenlegi hely

Az Ígéretem, hogy újra eljövök, még ennek a nemzedéknek az életében fog beteljesedni

Nyomtatóbarát változat

2014. május 1. 23:30

Drága, szeretett leányom, Az Ígéretem, hogy újra eljövök, még ennek a nemzedéknek az életében fog beteljesedni. Jelenleg a világon sok ember mit sem törődik az Úr Nagy Napjára vonatkozó próféciákkal, amelyeket a Szent Biblia tartalmaz. Annak érdekében, hogy felkészülhessetek erre az időre, Atyám arra utasított Engem, hogy tájékoztassalak benneteket arról, hogy Második Eljövetelem időpontja ki van tűzve, de csak egyedül Isten, az Örök Atya ismeri ezt az időpontot. Még Nekem, az Ő egyszülött Fiának, sincs tudomásom erről az időpontról, csak azt tudom, hogy hamarosan bekövetkezik.

A nagy megújulás előtt még számos eseménynek kell megtörténnie, de tudnotok kell, hogy mindezek gyorsan és egymást követő gyorsasággal fognak bekövetkezni. Azoknak, akik félnek a Nagy Naptól, inkább bízniuk kellene Bennem, és imádkozniuk azok lelkéért, akik minden tőlük telhetőt megtesznek majd, hogy ellenszegüljenek Nekem, mialatt Én felkutatom a lelkeket. A Tervem az, hogy közületek még a legmakacsabbat is elvigyem Királyságomba, mivel az Én Királyságom a világ számára készült. Királyságom el fog jönni, mert ez Isten Terve, és a Végső Szövetség az Ő Isteni Akarata szerint fog beteljesedni.

Imádkozzatok szívetek nagylelkűségével azok lelkéért, akiknek a legnagyobb szükségük van Irgalmamra, és Én be fogom őket borítani Drága Véremmel. Mindaz, ami kezdetben volt, a végén be fog teljesedni, és akkor egy vég nélküli világ fog létezni. Minden Atyámmal kezdődik és végződik.

Semmi sem fogja megakadályozni Második Eljövetelemet. Egy embernek sem lesz megengedve - aki ellenszegül Nekem, vagy megpróbálja eltávolítani a lelkeket Tőlem -, hogy szembeszálljon Velem, mert amikor megérkezem, minden ellenségem félre lesz dobva. Meg fogom menteni a gyengéket, a félénkeket, a bűnbánókat, az eretnekeket, a pogányokat, a hazugokat, a tolvajokat és a gyilkosokat – minden bűnöst. Senki sem marad ki Irgalmasságomból. Én mindnyájatokat szeretlek.

Jézusotok

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer