Jelenlegi hely

Figyelmeztetés a klérus (egyházi rend) számára

Nyomtatóbarát változat

2010. november 16. csütörtök; 9:55

Leányom, tegnap visszautasítottak téged, mivel az emberek kétséget próbáltak ébreszteni benned. Ezért szenvedtél. Ne ess kétségbe, Szavaim meghallgatásra fognak kerülni. Munkád során akadályokba fogsz ütközni, amelyek csalódottá tesznek téged.

Leányom, Én vezetlek téged. Erre kell gondolnod, és Ígéretemet sohasem szabad elfelejtened. Azt tettem, amire kértél, megengedtem neked, hogy az elmúlt éjszaka nyugodtan aludj. Most már erősebb vagy. Érzed ezt?

Légy óvatos, hogy kivel állsz szóba. Követőim, vagy azok, akiket te annak tartasz, nem mindig azok, akiknek látszanak. Azt kell tenned, amit a te szíved mond.

A világ látszhat olyannak, amilyennek mindig is látszott, mégis van változás, ami most van beteljesedőben. Ez a változás gyermekeimet a sötétségbe vezeti, ami beburkolja őket, és elhomályosítja Irántam való szeretetüket.

Miért kell gyermekeimnek folyamatosan megkérdőjelezniük az Igazságot? Nem követik tanításaimat, pedig ezt az ajándékot már apostolaimtól kapták, akik Irántam való szeretetből és a Szentlélek ereje által, a világ számára a legkülönlegesebb ajándékot adták. Az Igazság ajándéka tanítva és terjesztve volt az egész világon, minden gyermekem számára. Sok gyermekem ezt a vezetést évszázadokon keresztül követte.

Mások pedig az Igazság tanításait megváltoztatták, saját elhatározásuk alapján, saját véleményük szerint, vágyaik, kívánságaik után, és a hatalomvágy érdekében. Aztán követőim már nem tudtak különbséget tenni Isten szavának igazsága és a hazugságok között, amit a félrevezetett emberek terjesztettek. Ez az, ahogyan a gonosz dolgozik. Ő az összezavarodottságot, kétséget és reménytelenséget hozza, és ezt a Kereszthalálom óta teszi. De hallgassatok meg most Engem. Ő nem fog győzni, leányom. A mennyei vezetés ereje újraéleszti majd a hitet gyermekeimben, prófétáim tanításai által.

Kérd meg gyermekeimet, hogy legyenek éberek a változásokkal szemben, amelyeket a világban látnak. Kérd meg őket, hogy nyissák meg szívüket, szemüket és értelmüket, hogy meglássák azokat a hazugságokat, amelyeket a sátán terjeszt. Ő szövi azt a hálót, amely tele van ígéretekkel, hogy gyermekeim vonzódást érezzenek a külső csodákhoz. A csodák és a hamis dicsőség pedig üresek.

Nem sugároznak sem szeretetet, és semmiféle valódi vigaszt sem nyújtanak, amikor ennek üressége megnyilvánul.

A gonoszság ereje egyre nő most, gyermekem. Ezeket a sátán tervezi gonosz követőinek hadserege által. A sátán ezen követői a kapzsiság és az önszeretet miatt, engedelmes imádattal követik őt, addig, ameddig bevezetik őket az általa megvillantott „paradicsomba”. Az általa megígért paradicsom nem más, mint sötétség, és amikor ezt gyermekeim észreveszik, már nem lesz idő a megmentésükre.

Ima a Megmenekülésért

Minden gyermekemnek, ha csak családjuk iránti szeretetből teszik is, rá kell ébredniük erre a gonoszságra, hogyha meg akarják egymást menteni. Szeretetem továbbra is vezetni fogja őket, ha most Hozzám fordulnak. Sohasem szabad félniük megtérni (felém fordulni), mondván a következőket: „Ó Uram, vezess engem birodalmadba, és védj meg engem a sötétségtől, amely elborította lelkemet. Hallgass meg most, ó Szent Szív és jóságod által add, hogy szereteted fénye és védelme ragyogjon át engem.”

Mindazon gyermekeim, akik elimádkozzák ezt az imát, meghallgattatnak. Könyörgéseik megmentésükért, és azokért, akiket szeretnek, meghallgatásra találnak. Látnokaimon keresztül, akiket Édesanyám vezetett, fáradhatatlanul próbálkoztam figyelmeztetni a világot. Nagyon sok esetben látnokaimat, bár kezdetben elutasították, végül mégis elfogadták őket. Ez alkalommal már nem lesz elegendő idő adva látnokaim számára, hogy Enyéim közül elegen meghallhassák üzeneteiket.

Óvakodjatok a hamis prófétáktól

Figyelmeztetnem kell gyermekeimet, hogy óvakodjanak a hamis prófétáktól. Sok igaz látnokot félrevezettek már. Az igaz látnokoknak olyan kegyelmek adatnak, amelyekkel az Igazságomat továbbítani tudják, úgy, hogy természetfölötti események és csodák kísérik őket, amelyeket nem lehet és nem is akarnak letagadni.

Meghasad a Szívem, amikor azt látom, hogy legszentebb szolgáim miként utasítják vissza látnokaim nagy részét. Ugyanezek a szolgáim, akiket azért küldtem, hogy gyermekeimet tanítsák, feladataikban kudarcot vallanak. Nekik most Hozzám kell fordulniuk vezetésért, és imádkozniuk kell a kegyelmekért, amire szükségük van Népem vezetéséhez.

Az Én felszentelt szolgáim nagyon különlegesek, és mindazok, akik a Szentségekben részesültek, meg kell hallgatniuk kérésemet. Ti most Engem szolgáltok. Újítsátok meg fogadalmaitokat. Higgyétek és kövessétek szent üzeneteimet. Legyetek erősek, mert ti most mind arra vagytok felszólítva, hogy tanúságot tegyetek a Jövendölés Könyvének Igazságai mellett, és fogadjátok el, hogy elérkezett az idő. Most készüljetek fel erre a nagy eseményre. Ne tagadjatok meg Engem, és ne fordítsatok hátat Nekem. Erőteljesen és meggyőződéssel prédikáljatok. Ne hígítsátok fel Tanításaimat, és ne mondjátok követőimnek, hogy minden rendben lesz. Ez nem az az üzenet, amire hivatottak voltatok. A ti kötelességetek Velem, Isteni Megváltótokkal szemben az, hogy az Igazságra felhívjátok nyájaitok figyelmét.

Gyermekeimnek nem azt kell mondani, hogy mindnyájan meg lesznek mentve, mert ez hamis lenne. Hiszen csak azok lesznek megmentve, akik az Én megbocsátásomat keresik, és követnek Engem és Tanításaimat.

Miért nem követitek a Szentírás tanításait? Miért magyarázkodtok? Miért vezetitek félre gyermekeimet, és miért győzitek meg őket arról, hogy Isten mindent megbocsát? Az Örök Atya csak azoknak fog megbocsátani, akik hisznek Bennem, és akik megbánják bűneiket. Nem mondott semmit nektek a kereszten elszenvedett Halálom? Azért haltam meg, hogy megmentsem az emberiséget a sátán ostobaságaitól. De ti, félrevezetett (megfontolatlan) elfogadás által, hazugságot tanítotok gyermekeimnek. Ti áldozatokká váltatok az emberek nyomására, arra, hogy álcázzátok a Szent tanokat, aminek prédikálására voltatok elhívatva.

Nem szégyellitek magatokat? Olyannyira ragadtak el benneteket a föld által kínált világi csábítások, hogy követitek a népszerű elfogadás által diktált hamis dogmát, ezt pedig a sátán terjesztette el gyermekeim között. Ezeknek a szegény, félrevezetett gyermekeimnek iránymutatásra (vezetésre) van szükségük. Nekik meg kell érteniük, hogy mi a különbség az emberi értelmezés és az isteni ígéretek között, amelyek Tőlem származnak.

Miért ne hinnének Gyermekeim az isteni beavatkozásban? Miért tüntetitek fel jelentéktelennek ezt, amikor ismertetik ezt veletek? Papjaim, hallgassátok meg kérésemet. Imádkozzatok, hogy az Igazság üzenetei meghallgatásra kerüljenek.

Üzenet a püspököknek

Püspökeimnek a következőket mondom: vegyétek le palástjaitokat, forduljatok el a gazdagságtól, amelyben hittetek. Keressétek az alázatot, amelyet elvárnak tőletek. Engedelmeskedjetek Szavamnak most, vagy nézzetek szembe a következményekkel. Nektek kötelességeitek vannak Velem és az Örök Atyával szemben. Milyen vakká váltatok! Most a látnokok által jelek adatnak az égen, és ti nem vettétek azt figyelembe. Helyette kastélyaitokban ültök és gúnyolódtok. Ezért bűneitek nem lesznek megbocsátva.

Felszentelt apostolaim bűnei által, ők, akik az Én ösvényemet választották, nagyon bántanak Engem. Nyissátok meg szíveteket, szemeteket, és forduljatok vissza szent könyvem tanításaihoz.

Üzenet a bíborosoknak

Bíborosaimnak a következőket mondom: milyen magaslatra kerültetek, hogy a szentségeket és tanításaim igazságát elfelejtettétek, ami által vezetnetek kellene nyájamat. Ereszkedjetek le és kövessétek vezetésemet. A hamisság ne tereljen el benneteket, amely megfertőzte az emberiséget. Ti se tagadjatok meg Engem.

Felkérem mindannyiatokat, hogy imádkozzatok az én bátor pápámért, az utolsó igaz pápáért

Benneteket, apostolaim, a csaló félrevezet. Ő (a csaló) megismertette magát templomaim folyosóin, és gonosz módszerei most mutatkoznak meg. Mindazoknak, akik nyitott szemmel járnak, a következőket mondom: azok miatt legyetek éberek, ami előttetek és a hátatok mögött zajlik. Meg fogja kaparintani a lelketeket, ha engedtek csalásainak.

Kérlek benneteket, imádkozzatok közületek mindenkiért. Kérjétek a vezetésemet. Könyörögjetek a megbocsátásért, és hagyjátok, hogy újra vezethesselek benneteket.

Mindazoknak, akik ezt az utasítást megkérdőjelezik, azt mondom, hogy figyeljenek: miért ne kommunikálhatnék veletek ezen az úton? Mindannyiatokat az apostolok által tanítottalak, akik a Szentlélek vezetése által adták át üzeneteimet a világnak, ami azóta is él. Az idő most már közel van. Egész életetekben a vezetésért imádkoztatok. Most arra sürgetlek benneteket, hogy hallgassátok meg kérésemet.

A ti Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer