Jelenlegi hely

Földrengés Európában és világháború

Nyomtatóbarát változat

2011. március 18. éjfél

Szeretett Leányom, nagy szeretettel jöttem, hogy beszéljek veled ma este. Ismerem a gyötrelmet, kínt, amit elszenvedsz most. A szenvedés, amit most felajánlottál a lelkekért azt jelenti, hogy a lelkek szembenéztek volna a kárhozattal, ha nem tetted volna ezt meg örömmel.

Leányom, ezek az üzenetek hitelesek, de csak imádság közben vagy imádság után szabad Velem beszélgetned. Ez fontos, mert a sátán megpróbál eltéríteni, ha nem vagy csendes imádságban Velem.

Világháború

Leányom, a jövendölések, amikről beszéltem neked, meg fognak történni. Az Én szeretett Helyettesemnek ( a pápának) nem sok ideje van hátra a Vatikánban a márciusban történt események alapján. További eseményeknek lesz tanúja most az emberiség, beleértve egy földrengést Európában, ami sokakat sokkolni fog. De ez a megtisztulás fog segíteni egyesíteni az embereket, ami mindenki javára lesz. Egyéb globális események, beleértve a vulkánkitörést, meg fognak történni, most, míg a Közel-Keleten zajló háború bevon más nemzeteket. Más nyugati nemzetek kiprovokálják az oroszok és a kínaiak válaszát. Mindez világháborúba torkollik.

Ezen események súlyosságát az ima enyhítheti

Mindeközben a Nagyfigyelmeztetés hamarosan bekövetkezik. Ez megtérést fog eredményezni. A megtérés, az ima által, enyhítheti ezen események mértékét és súlyosságát.

A szenvedés alázatot szül- az alázat pedig lelkeket ment

Leányom, ahogy a világ folyamatosan megtapasztalja ezeket a felkavaró eseményeket, azok, akik elszenvedik ezeket, meg lesznek alázva. Az alázat révén menekülhetnek meg. Mindez szükséges ahhoz, hogy felkészüljön a világ második eljövetelemre. Ez az idő már nincs messze. Ez, leányom, híveim számára a nagy dicsőség napja lesz. Tartsd ezt a napot folyamatosan a tudatodban, mert minden korábbi szenvedést, amit az Én nevemben viseltél el, addigra már elfelejted. Mindazok a jövendölések, amiket a Jelenések könyvében előre megírtak, most teljesednek be a világ számára. Azoknak, akik megértették ezen események jelentőségét, nagyon-nagyon kérem, hogy magyarázzák el a többieknek annak fontosságát, hogy bocsánatot kell kérniük Istentől, hogy megtisztulhasson a lelkük.

Üzeneteimben való kétkedés

Leányom, mindig, mindig a szíveddel hallgasd Üzeneteimet. Tudod, hogy Tőlem valók, a te Megváltódtól, habár időnként próbálnak mások meggyőzni arról, hogy nem. Ez nagyon bánt Engem. Én megértem a sok kétkedésed, ami abból fakad, hogy utálod az embereket félrevezetni. Most már végleg el kell vetned ezeket a gondolatokat.

Add át magad nekem

Te, Leányom, erősebb lennél, ha lelki támogatást kapnál egy paptól, amire szükséged van. Sajnos egyikük sem emeli fel kelyhemet megfelelően – egy tény, amit én mélységesen bántónak találok. Így most teljesen bíznod kell Bennem. Végül add át magad nekem teljesen és minden sokkal tisztábbnak fog tűnni. Imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit minden nap, ahogy korábban kértelek, csakúgy mint a szent rózsafüzért. Legalább hetente egyszer vegyél részt szentségimádáson egy templomban. Mindezek a kis ajándékok számomra, amelyek közelebb hoznak téged Hozzám. Minél közelebb vagy hozzám, annál könnyebbek és egyszerűbbek lesznek feladataid.

Oltalmazd ezeket az üzeneteket

Tartsd tiszteletben ezt a Legszentebb Írást. Oltalmazd. Fogadd el, hogy ezt az írást támadni fogják és darabokra lesz szedve különösen azok által, akik szakértőnek vallják magukat, hogy kikeresik azokat a szakaszokat, amik- szerintük- ellentmondanak Tanításaimnak. Az egyetlen ellentmondás, ami benne lesz, az tanításaim – saját maguk általi- téves értelmezése. Ez az, amikor kicsavarják és félremagyarázzák az Én Szent Szavamat, mert ez illik bele terveikbe

Fontos, hogy a kegyelem állapotában maradjunk

Leányom, hiányollak Téged és a velem való meghitt szívbéli beszélgetést. Kérd kegyelmeimet, amelyek megerősítenek és megkapod ezeket. Nagyon fontos terveim vannak a számodra, Leányom. Ezért elengedhetetlen, hogy lelked megtisztuljon, és mindig megmaradj a kegyelem állapotában. Ahogy a végső átalakulásod végbemegy a lelki tökéletesség felé, te, Leányom, szenvedni fogsz. De Én fel foglak készíteni erre. A többiek véleménye nem kell, hogy aggasszon téged. Azokat, akik nincsenek világosságban, akik felzaklatnak téged, zárd ki, hagyd figyelmen kívül őket. De imádkozz értük! Ne feledd azonban, hogy, ők képesek téged nagyon eltávolítani Tőlem, anélkül, hogy észrevennéd ezt, s mire észrevennéd, a szíved már bezárult előttem.

Szent Ágoston és Szent Benedek együtt dolgozik veled, segít neked. Esdekeld ki segítségüket és mindent sokkal könnyebbnek fogsz találni. Az Én munkámat, az általam kért feladatokat, ellátni nehéz. Minden egyes lépés felfelé visz téged. A harag, a frusztráció és a gyűlölködés (veszekedés) el fog hatalmasodni körülötted és fokozódni fog. Mindez gyengíteni fogja az akaratodat, ha hagyod.

Meg kell áldanod az otthonodat, hordanod kell a rózsafüzért, egy Benedek keresztet valamint szentelt vizet mostantól fogva. Légy bátor most! Bízz Bennem teljesen! Végül menj! Ajánld fel Nekem szabad akaratodat és Én megáldalak mindazzal a kegyelemmel, amire szükséged van ahhoz, hogy tökéletesen véghez vidd tervemet.

Szeretlek téged, én választott leányom. Folyamatosan megerősítelek, vezetlek. Ahhoz, hogy igazán hatékony légy, át kell adnod nekem a testedet, értelmedet és lelkedet. De a felajánlás/önátadás tőled kell, hogy jöjjön mintegy különleges ajándékként számomra. Én ezt nem tudom csak úgy elvenni tőled, mert a te szabad akaratod különleges ajándék az Istentől, az Én Örök Atyámtól.

Most menj békével Leányom! Add át Nekem gondjaidat és aggodalmaidat! Add át az értelmedet, a tested és a lelked! Amikor átadod szabad akaratodat, végül eggyé válsz Velem. Ez ajándék számomra, ami biztosítja, hogy Szavamat hatékonyabban hallják szerte a világon.

A te Szeretett Megváltód, Jézus Krisztus, Igazságos Bíró

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer