Jelenlegi hely

Imádkozzatok azokért a kárhozattal szembenéző lelkekért, akik nem fogják túlélni a Nagyfigyelmeztetést

Nyomtatóbarát változat

2011. július 28. csütörtök; 15:30

Szeretett leányom, az a lelki szárazság, amelyen az elmúlt néhány napban mentél keresztül, amikor az imádkozás lehetetlen volt számodra, a csalótól jött, aki megpróbált téged Tőlem elszakítani.

Mivel a végső fogadalmadat már letetted arra, hogy egy engesztelő lélek legyél, és azért, hogy a lelkek megmentésében, az Örök Atyának segítségére légy, most külön védelem van felajánlva neked, hogy a csaló ne tudjon összezavarni téged.

Gyermekek, eljött a nagy imádkozás ideje, a ti utolsó lehetőségetek arra, hogy megmenthessétek azokat a lelkeket, akik nem fogják túlélni a Nagyfigyelmeztetést. Kérlek benneteket, szívleljétek meg az ÉN kérésemet, hogy imádkozzatok azokért a szegény, elveszett lelkekért az augusztusi hónapban, az úgynevezett „Lelkek megmentésének hónapjában.

Terjesszétek az üzenetet imacsoportoknak mindenhol, hogy kövessék Utasításaimat: naponkénti Szentmise és Szentáldozás, és egy böjti nap hetenként, az egész hónap alatt. Ne becsüljétek le imáitok erejét, amikor lelkeket menthettek általuk.

Kezdetben saját családtagjaitokért imádkozzatok, akik bűnben élnek, vagy hitetlenek. Ide tartoznak a legközelebbi barátok és ismerősök is, akik akarattal fordítottak hátat tanításaimnak, és igazságtalanok másokkal szemben. Nekik szükségük van most imáitokra.

Itt az ideje a csendes elmélkedésnek, mert közeledik a Nagyfigyelmeztetés napja. Elcsendesedésre, szüntelen imára, és odaadásra van szükség, és megparancsolom, hogy felszentelt szolgáim mindenhol vezessék gyermekeimet, hogy imádkozzanak azokért a lelkekért, akik a kárhozattal szembe fognak nézni. Egyedül csak az ima tud most rajtuk segíteni, mindenekelőtt az Irgalmasság Rózsafüzére.

Egyesüljetek az Irántam való szeretetetekben.

Megváltótok, Jézus Krisztus

Megjegyzés: Amikor a látnoknő ezt az üzenetet lejegyezte, úgy gondolta, hogy az a kifejezés, hogy: „a kárhozattal szembenéző lelkek” ugyanazt jelenti, mint „az elkárhozott lelkek”. Jézus kérése szerint gyermekeinek meg kell érteniük, hogy minden lélek, aki a kárhozattal néz szembe, valójában megmenthető, ha az Irgalmasság Rózsafüzérét az ő nevükben (értük) imádkozzák. Arra hívta fel Maria (a látnoknő) figyelmét, hogy: az „elkárhozott lelkek“ kifejezést változtassa a „kárhozattal szembenéző lelkek” kifejezésre.

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer