Jelenlegi hely

Mit fogtok tapasztalni a Nagyfigyelmeztetés alatt és ima az azonnali megbocsátásért

Nyomtatóbarát változat

2011. április 16. szombat; 10:00

Szeretett leányom, igyekezz, hogy az Üzeneteimről gyorsan tudomást szerezzenek, mivel a Nagyfigyelmeztetés ideje csaknem elérkezett. Mondd meg azoknak a lelkeknek, akik elutasítják az imádkozást, hogy tegyék félre büszkeségüket és ellenszenvüket, és forduljanak most Hozzám, megbocsátást kérve. Legyen az világos számotokra, hogy nagyon sok lélek nem fogja túlélni ezt a közelgő eseményt. Sokan ezek közül a lelkek közül egyszerűen csak lusták, mindennek ellenére legbelül hisznek Istenben, az Örök Atyában, mégis azt gondolják, hogy majd, valamikor a jövőben foglalkoznak lelki életükkel. De akkor már túl késő lesz.

Mondd meg a világnak, hogy ez az esemény bekövetkezik, hogy megmentse az embereket. Sokan fognak megbánást tanúsítani e misztikus élmény során. Égető érzést fognak megtapasztalni, hasonlót ahhoz, amit a lelkek a Tisztítótűzben éreznek. Ez bepillantást ad majd nekik abba, amin keresztül kell menniük azoknak a lelkeknek, akik nem teljesen tiszták, még mielőtt megpillanthatnák a Mennyország Dicsőséges Fényét.

Pusztán csak azzal, hogy elfogadják: ez az esemény megtörténhet, túlélhetik azt. Forduljatok Hozzám, és mondjátok: „Kérlek, vezess engem nagy Irgalmasságod Fényéhez és Jóságához, és bocsásd meg bűneimet”; és Én azonnal megbocsátok nektek.

Közvetlenül a Nagyfigyelmeztetés után mélységes békét és örömöt fogtok érezni a lelketekben.

A fiatalokat feszélyezi az imádkozás

Manapság a világon sok ember utasítja el az imádkozást. Sok fiatal találja különösen kínosnak és ódivatúnak azt. Tévesen azt hiszik, ha csak megtartják Istenben vetett hitüket, akkor az imádkozás szükségtelen. Ez nem így van. Az imádság elengedhetetlen ahhoz, hogy bejussatok a Paradicsomba, mely után oly erősen fogtok vágyakozni halálotok után. Ha bűnben maradtok, nem fogjátok megízlelni ezt a nagyszerű ünnepet. Csakúgy, mint azok közületek, akik testi erőnlétük megőrzéséért ügyelnek testükre, gondosan megválogatják, hogy mit egyenek, és karbantartják magukat, pontosan így kell felkészítenetek lelketeket is. Ha a lelketek állapotára nem fordítotok elegendő figyelmet, akkor az elgyengül, és hiányozni fog számára a táplálék, hogy tökéletes formában legyen.

Ima mások megtérítéséért

Tekintettel azokra a hívő emberekre a világon, akiknek gyenge a hite, óriási a ti felelősségetek, akik erős hittel bírtok. Nektek ezt a megtérésért szóló imát kell imádkoznotok a többiekért:

Sürgetve kérlek Isteni Irgalmasságodban, Jézus, hogy Drága Véreddel borítsd be a langyos lelkeket, hogy megtérhessenek.” Mondjátok ezt a rövid imát azokért, akikről úgy gondoljátok, hogy a legjobban rászorulnak.

Ne feledjétek, gyermekeim, dicsőséges Ígéretemet: Végül Én fogok győzedelmeskedni. A sátán, a csaló egyszerűen nem élheti túl. Kérlek, hadd védelmezzelek, és vigyelek benneteket Magammal. Ne adjátok lelketeket a sátánnak. Mindnyájatokat szeretlek. Kérjetek rendületlenül, minden nap Engem, hogy erősítsem meg hiteteket.

 

Isteni Megváltótok,

Az Irgalom és Könyörület Királya,

Jézus Krisztus

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer