Jelenlegi hely

A Nagyfigyelmeztetéstől való félelem nem az, amelyre Én benneteket bátorítalak

Nyomtatóbarát változat

2011. augusztus 10. szerda; 23:00

Szeretett leányom, a Nagyfigyelmeztetéshez vezető globális események felgyorsulása, amint az meg volt jövendölve, továbbra is folytatódik. Most az ima, gyermekeim, elengedhetetlen, mert követőim az egész világon, a Szentlélek kegyelmétől eltelve, azon munkálkodnak, hogy megalkothassák az Hadseregemet. Habár ez a hadsereg még elég kicsi, amelyben még oly sok követőmnek meg kell értenie, hogy egyenként mindenkinek fontos szerepe van, mégis most fel fog kelni, és gyermekeimet egészen a végsőkig fogja kísérni.

Most rám kell hallgatnia minden gyermekemnek. Imádkoznotok kell minden egyes gonosz tett elkövetőjéért, amelyet ezekben az időkben ember – ember ellen követ el. A bűnösökért való imádkozásra vagytok most felszólítva. Az ima által hívjátok a Szentlelket, hogy isteni fényt vigyen ezekbe a szegény lelkekbe. Sokan közülük, olyan vakok Atyám szeretetének igazságával szemben, hogy csak céltalanul bolyonganak, miközben egyik krízisből a másikba esnek, úgy, hogy mindenkit megsértenek, akikkel kapcsolatba kerülnek. Ha közületek többen is könyörögni fognak a bűnösök iránti Irgalmasságomért, akkor a sátán befolyása is nagyon meg fog gyengülni. Ez a titok, gyermekeim, a sátán gyűlöletének meggyengítésére, amit továbbra is úgy okád, mint a sárkány szájából a tüzet, megpróbálva elnyelni a világot, gyűlölködő füstjében.

Ő, a csaló és démonai mindenhol jelen vannak. Mivel gyermekeim hite világszerte nagyon meggyengült, ezért a sátán gonosz tettei oly erősen tartják fogva az emberiséget, hogy attól nehéz megszabadulni. Ha gyermekeim mindenhol hinnének Isten, a Mindenható Atya létezésében, akkor ez nem történhetne meg. Akkor a sátán szorítása is meggyengülne, különösképpen, ha gyermekeim segítségért imádkoznának, és Atyám Irgalmasságáért könyörögnének.

Most az ima a ti fegyveretek, gyermekeim, mostantól, a Nagyfigyelmeztetés idejéig. Fordítsátok az imát a sötétségben levők megmentésére. A Nagyfigyelmeztetés után, azért lesz szükség imáitokra, hogy gyermekeim kitarthassanak az Én Örök Atyám iránti hűségükben, és hogy magasztalják Dicsőségét.

A türelem, a mindennapi csendes ima, az imacsoportok alapítása, az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása naponta, a böjt és a Szent Rózsafüzér imádkozása Szeretett Édesanyámhoz, ezek együtt, a legtökéletesebb módja a lelkek megmentésének.

A Nagyfigyelmeztetéstől való félelem nem az, amelyre bátorítalak benneteket. Imádkozzatok most saját lelketekért és más lelkekért, az engesztelés cselekedeteként, mielőtt Velem, szeretett Megváltótokkal, szemtől – szemben találkoznátok.

Mosolygok az örömtől és a boldogságtól, ha arra a pillanatra gondolok, amikor Irgalmasságom nagy Ajándéka fel lesz fedve gyermekeim előtt. Ez egy hazaérkezés, amelyet másként nem lehet leírni. Mert ez akkor fog megtörténni, amikor szíveteket az Én isteni szeretetem eltölti. Lelketek végül meg fog világosodni, felkészülésként a földi Új Paradicsomra. Amikor egyesülni fogtok Velem, a vigaszt fogom hozni a számotokra, ami eddig hiányzott az életetekből.

Gyermekek, ne feledjétek el annak okát, amiért most a világgal kommunikálok. Az a vágyam, hogy biztosítsam, hogy minden gyermekem megmenekülhessen a sátán karmaiból. Ez is az Én mély, mérhetetlen Szeretetem, amelyet mindannyiatokért érzek, ezért nyújtom Kezemet felétek, hogy egyesülhessetek Velem, hogy felkészítselek benneteket a hazatérésetekre jogos otthonotokba.

A félelem nem Tőlem származik. Szeretlek benneteket, gyermekeim. Szeretetem dicsőséges ajándékát hozom nektek. Örvendjetek, mosolyogjatok és köszöntsetek Engem, amikor a jel megjelenik az égen. Emeljétek fel karjaitokat, és dicsőítsétek Istent, az Atyát, azért, mert megengedte ezt az utolsó lehetőséget Nekem, megmentésetekre.

Szerető Megváltótok,
Jézus Krisztus, Az Irgalmasság Királya

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer