Jelenlegi hely

Napi imák – 11. nap – Csütörtök

Nyomtatóbarát változat

CSÜTÖRTÖK

 

FELKÉSZÜLÉS AZ IMÁRA:

Legyen minden esetben kereszt, szentelt víz, szentelt gyertya.

Kérjük, minden alkalommal a szentelt vízzel szenteljétek meg környezeteteket, ahol imádkoztok!

Utasítások az Imacsoportok számára Jézustól:

Jézus Krisztus külön kérésére gondoskodjunk védelemről.

“Drága szeretett leányom, arra szeretném utasítani Keresztes Imahadjáratom Csoportjait, hogy legyenek éberek, amikor megalakulnak a nemzetükben. Közelükben Szenteltvizet kell tartaniuk, legyen jelen egy feszület, mely Engem ábrázol, és mondaniuk kell a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját, hogy áldásban és védelemben részesüljenek Keresztes Imahadjárat csoportjaitok.” /2013. január 25. péntek/

SZENTLÉLEK IMA:

"Jöjj Szentlélek, jöjj a Te leginkább szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által."

Ezt az imát HÁROMSZOR imádkozzuk!


Keresztes Imahadjárat 96. imája

Hogy megáldja és védelmezze a mi Keresztes Imahadjárat csoportunkat

A Jézus az Emberiséghez imacsoport összejövetel elején és végén imádkozni.

Ó, drága Jézus, kérlek, áldj meg és védelmezz minket, Keresztes Imahadjáratod csoportját, hogy mentesek legyünk az ördög gonosz támadásaitól, és minden gonosz lélek támadásától, akik a lelkek megmentéséért vállalt Szent Küldetésünk során gyötörhetnek minket.

Hadd legyünk továbbra is hűségesek és erősek, miközben a világ előtt állhatatosan kitartunk Szent Neved mellett, és sohase hátráljunk meg azon küzdelmünkben, hogy Szent Szavad Igazságát terjesszük.

Ámen.


VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK - Egyének, családok számára és a nemzetekért (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 98. imája

Hogy Isten Kegyelme beborítsa a világvezetőket

Ó, Áldott Édesanyám, Üdvösség Anyja, légy szíves kérd meg Szent Fiadat, hogy árassza Kegyelmeit és Szeretetét azokra a vezetőkre, akik a világot ellenőrzik.

Imádkozz, hogy Isten Fénye meggyógyítsa őket vakságukból, és megnyissa kővé dermedt szívüket.

Akadályozd meg őket abban, hogy üldözzék az ártatlan embereket.

Kérlek, imádkozz, hogy Jézus vezesse majd őket, és állítsa meg azon tevékenységüket, amivel akadályozzák Tanításai Igazságának terjedését a nemzetek között.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 106. imája

Irgalom azon fiatalok számára, akik nem ismerik el Istent

Drága Jézus, vedd védelmedbe Isten azon gyermekei lelkét, akik nem ismernek Téged, akik nem ismerik el Szeretetedet és Ígéretedet.

Áraszd rájuk Kegyelmedet, a megtérés kegyelmét, és adj nekik örök életet.

Légy irgalmas mindazokhoz, akik nem hisznek Jelenlétedben és akik nem keresik bűneik bocsánatát.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 113. imája

Hogy a gonosz megsemmisüljön országunkban

Ó, Üdvösség Anyja, jöjj közénk, és borítsd be országunkat védelmeddel.

Zúzd szét a fenevad fejét, és irtsd ki a közöttünk lévő gonosz befolyását.

Segíts szegény elveszett gyermekeidnek, hogy felálljanak, és amikor hazugságokkal vannak körbevéve, az Igazságot mondják.

Kérlek, Ó Isten Anyja, védelmezd országunkat, és tarts erősnek minket, hogy üldöztetésünk idején hűségesek maradhassunk Fiadhoz.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 120. imája

Fékezd meg a Háború Kiterjedését

Ó, édes Jézusom, szüntesd meg a háborúkat, amelyek elpusztítják az emberiséget.

Védd meg az ártatlanokat a szenvedéstől.

Védd meg azokat a lelkeket, akik az igaz békét próbálják hozni.

Nyisd meg azok szívét, akiket a háború fájdalma sújt.

Védd meg a fiatalokat és a gyengéket.

Mentsd meg mindazokat a lelkeket, kiknek az életét elpusztította a háború.

Erősíts meg mindnyájunkat, drága Jézus, akik Isten minden gyermekéért imádkozunk, és add meg nekünk a Kegyelmet, hogy kibírjuk a szenvedést, melyben talán részünk lesz a küzdelem idején.

Kérünk Téged, fékezd meg a háború terjedését, és vidd a lelkeket Szentséges Szíved Menedékébe.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 126. imája

Hogy ellenálljunk a vallási üldöztetésnek

Drága Jézus, segíts nekem, hogy ellenálljak mindenféle üldöztetésnek, amelyet a Te Szent Nevedben tesznek.

Segíts azoknak, akik tévesen azt hiszik, hogy ez által a Te Munkádról tesznek tanúbizonyosságot.

Nyisd meg mindazok szemét, akik abba a kísértésbe eshetnek, hogy gonosz tetteik, cselekedeteik és gesztusaik által másokat elpusztítsanak.

Védj meg engem Isten ellenségeitől, akik fel fognak emelkedni, hogy megpróbálják elhallgattatni Szavadat, és akik megpróbálnak száműzni Téged.

Segíts nekem, hogy megbocsássak azoknak, akik elárulnak Téged, és add meg nekem azt a Kegyelmet, hogy továbbra is sziklaszilárd maradjak az Irántad való szeretetemben.

Segíts nekem azt az Igazságot élnem, amelyet Te tanítottál nekünk, és hogy Védelmed alatt maradjak, mindörökké.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 138. imája

Védelem a gyűlölettel szemben

Ó, Üdvösség Anyja, védj meg engem a gyűlölet minden formájától. Segíts nekem csendben maradnom, amikor gyűlölettel kell szembenéznem. Tarts erősen engem a Jézus Krisztus iránti hűségemben, amikor a leggyengébb vagyok.

Tégy pecsétet az ajkamra. Segíts nekem, hogy hátat fordítsak azoknak, akik olyan szavakat mondanak nekem, amelyek tagadják Fiad Tanításait, és azoknak, akik a hitem miatt kigúnyolnak engem. Imádkozz ezekért a lelkekért, drága Édesanyám, hogy mondjanak ellene a sátánnak, és hogy érezzék a lelkükben szereteted békéjét és a Szentlélek Uralmát.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 139. imája

Erőért a gonosz legyőzésére

Drága Jézus, védj meg engem az ördög gonoszságától. A Te Drága Véreddel boríts be engem és mindazokat, akik gyengék és védtelenek az ő jelenlétében. Add meg nekem a bátorságot, hogy ellentmondjak neki, és segíts nekem, hogy naponta elkerüljem minden arra tett próbálkozását, hogy bármilyen módon elkötelezzem magam neki.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 141. imája

Védelem az üldöztetés ellen

Drága Jézus, védelmezz Engem harcom közepette, hogy bármi áron hűséges maradjak a Te Igédhez. Védj meg engem ellenségeimtől. Védj meg Engem azoktól, akik Miattad üldöznek engem.

Osztozz velem fájdalmamban. Enyhítsd szenvedésemet. Emelj fel engem Arcod Fényébe, addig a napig, amíg újból el nem jön Eljöveteled Napja, hogy Örök Üdvösséget hozzál a világnak.

Bocsáss meg azoknak, akik üldöznek engem. Fordítsd szenvedésemet vezeklésként a bűneikért, hogy békére találjanak a szívükben, és hogy az utolsó Napon, bűnbánattal a lelkükben üdvözölhessenek téged.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 162. imája

A gyengék és az ártatlanok védelmére

Ó, Istenem, Mindenható Atyám, kérlek, védd meg a gyengéket és az ártatlanokat, akik azok kezeitől szenvednek, akiknek a szívében gyűlölet van. Enyhítsd a szenvedést, amelyet szegény, tehetetlen gyermekeidnek kell elviselniük.

Adj meg nekik minden szükséges Kegyelmet, hogy ellenségeiddel szemben megvédjék magukat. Töltsd el őket bátorsággal, reménnyel és felebaráti szeretettel, hogy mindezeket megtalálván a szívükben, megbocsássanak azoknak, akik őket gyötrik.

Arra kérlek, drága Uram, Örök Atyám, bocsáss meg azoknak, akik szembeszállnak az Élet Törvényeivel, és segíts nekik, hogy felismerjék, cselekedeteikkel mennyire megbántanak Téged, hogy így jó útra térjenek és Karjaidban vigaszt keressenek.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 166. imája

Hogy csökkenjenek az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságok

Legdrágább Üdvösség Anyja, kérlek, tárd szeretett Fiad, Jézus Krisztus elé azon kérésünket, hogy csökkenjenek az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságok.

Kérjük, hogy nagy Irgalma által hárítsa el a népirtás veszélyét, az üldöztetést, és az Isten gyermekeit fenyegető rémtettek minden formáját.

Könyörögve kérünk, Üdvösségnek drága Anyja, halld meg kiáltásunkat, amelyet a szeretetért, az egységért és a békéért intézünk Hozzád szomorú világunkból.

Kérjük, hogy Jézus Krisztus, az Emberfia, védjen meg mindnyájunkat a nagy fájdalom és szenvedés ezen idejében, a Földön. Ámen.

Keresztes Imahadjárat 167. imája

A családom védelméért

Ó, Istenem, Örök Atyám, szeretett Fiad, Jézus Krisztus Kegyelme által, kérlek, védd meg családomat a gonosztól minden időben.

Adj nekünk erőt, hogy fölé emelkedjünk a gonosz szándéknak, és hogy továbbra is egységesek maradjunk az Irántad és a mások iránti szeretetben.

Tarts fenn minket minden megpróbáltatás és szenvedés közepette, amelyeket talán el kell viselnünk, és tartsd életben az egymás iránti szeretetünket, hogy egységben lehessünk Jézussal.

Áldd meg családjainkat, és még a küzdelem idején is add meg nekünk a Szeretet Ajándékát.  

Erősítsd szeretetünket, hogy mi is meg tudjuk osztani családjaink örömeit másokkal, hogy így az egész világgal meg lehessen osztani Szeretetedet.

Ámen.

Saját nemzet imádkozza (77., 85, 99.):

Keresztes Imahadjárat 77. imája

Nagy Britannia számára

Ó, Mennyei Atya, az ember Teremtő Istene, kérlek, hallgasd meg imámat. Könyörgök Hozzád, mentsd meg Nagy Britanniát a gonosz karmaiból és a diktatúrától.

Kérlek, hogy mindnyájunkat egy családdá egyesíts a Te Szemedben, minden vallásút, minden hitűt és bőrszínűt. Adj nekünk erőt egyesülni, ellenszegülve minden olyan törvénynek, melyet Tanításaid megtiltására vezetnek be.

Adj nekünk erőt és bátorságot, hogy soha ne hagyjunk el Téged, és hogy imáink által segítsünk megmenteni minden gyermekedet.

Vezesd egységre testvéreinket, hogy tisztelettel adózzunk Ígéretednek, mely az Örök Életet és az Új Paradicsomba való belépést hozza el nekünk.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 85. imája

Ima, hogy az Amerikai Egyesült Államok megmeneküljön a csaló kezéből.

Ó, drága Jézus, borítsd be nemzetünket legértékesebb védelmeddel.

Bocsásd meg az Isten Tízparancsolata ellen elkövetett bűneinket. Segítsd az amerikai népet, hogy visszaforduljon Istenhez. Nyisd meg az elméjüket az Úr Igaz Útjára. Nyisd meg megkeményedett szívüket, hogy elfogadják Irgalmasságod Kezét.

Segítsd meg ezt a nemzetet, hogy felálljon az istenkáromlás ellen, melyet valószínűleg ránk kényszerítenek, hogy megtagadjuk Jelenlétedet.

Könyörgünk Hozzád Jézus, hogy ments meg minket, védj meg minket minden bajtól, és öleld népünket Szentséges Szívedre.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 99. imája

Ima Ausztrália & Új – Zéland megmentésére

Ó, Isten, Mindenható Atya, szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében légy Irgalmas minden gyermekedhez Ausztráliában és Új – Zélandon.

Bocsásd meg nekünk, Szent Szavadat elutasítását.

Bocsásd meg nekünk a közömbösség bűnét.

Szabadíts meg minket pogány kultúránktól, és boríts be minket a szükséges kegyelmekkel, hogy sugalmazzuk a reményt, a hitet és a szeretetet testvéreink között.

A megkülönböztetés Ajándékáért könyörgünk Hozzád, és arra kérünk, részesíts mindnyájunkat azokban az Áldásokban, melyekre szükségünk van annak biztosítására, hogy csak a Te Szent Szavad Igazságát lehessen hallani, és hogy minden lélek megkapja a kulcsot az örök élethez.

Ámen.


AZ ÜDVÖSSÉG KILENCEDE NAPJAIN (naponta háromszor)

Keresztes Imahadjárat 130. imája

Arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek most el az Üdvösség Kilencedét. Nektek azt most azonnal el kell kezdenetek, és folytatnotok kell egészen az idők végéig, ahogyan arra utasítalak benneteket. Ezt az imát egy naptári hónap hét egymást követő napján kell imádkoznotok, kezdve a hétfővel, a reggeli órákban. A hétnek minden egyes napján háromszor kell azt elimádkoznotok, és e napok valamelyikén, böjtölnötök is kell. Az a kérés felétek, hogy azon a napon, amelyiken böjtöltök, csak egy főétkezést tartsatok, és a másik két alkalommal csak kenyeret és vizet vegyetek magatokhoz.

Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede

Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, hogy Fiad, Jézus Krisztus Irgalma által, nyerd el minden lélek számára az örök üdvösség Ajándékát.

Kérlek, hogy közbenjárásod által imádkozz, hogy minden lélek kiszabaduljon a Sátán rabszolgaságából.

Kérd Fiadat, hogy mutasson Irgalmat és megbocsátást azon lelkek iránt, akik közönyükkel elutasítják, megbántják Őt, és akik hamis tanokat és isteneket imádnak.

Esedezve kérünk, drága Édesanyánk, könyörögj azon Kegyelmekért, amelyek megnyitják a szívüket azoknak a lelkeknek, akiknek a leginkább szükségük van a segítségedre.

Ámen.


MINDEN NAPRA KÉRT IMÁK

Keresztes Imahadjárat 30. imája

Különleges ima a Mennyei Atyához

Ó, Örök Atyám, a Mindenség Teremtő Istene, Drága Fiad Nevében kérlek, add, hogy jobban szeressünk Téged.

Segíts nekünk, hogy bátrak, rettenthetetlenek és erősek maradjunk a nehézségekkel szemben. Fogadd el áldozatainkat, szenvedéseinket és megpróbáltatásainkat trónod elé vitt ajándékként, hogy megmentsd Gyermekeidet a Földön.

Lágyítsd meg a tisztátalan lelkek szívét. Nyisd meg szemüket Szereteted igazságára, hogy a földi Paradicsomban minden gyermekeddel egyesülhessenek, amelyet Te, Isteni Akaratodnak megfelelően, szeretettel teremtettél a számunkra.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 33. imája

Méltányoljátok Pecsétemet és fogadjátok azt szeretettel, örömmel és hálával

A Mennyei atya kéri, hogy mindannyian fogadjátok el ezt a Pecsétet; mint egy védelmet mindegyikőnk és családunk számára arra a nehéz időre, melyben élnünk kell.

Istenem, szerető Atyám, szeretettel és hálával elfogadom Védelmed Isteni Pecsétjét.

Istenséged körülveszi testemet és lelkemet az örökkévalóságig.

Alázatos hálával meghajolok, és felajánlom Neked, szeretett Atyám, mélységes szeretetemet és hűségemet.

Könyörögve kérlek, hogy ezzel a különleges Pecséttel védj meg engem és szeretteimet, és én megígérem, hogy életemet a Te Szolgálatodnak szentelem, mindörökkön-örökké.

Szeretlek Drága Atyám.

Vigasztallak Téged ezekben az időkben, Drága Atyám.

Felajánlom Neked, szeretett Fiad Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, engesztelésül a világ bűneiért és minden gyermeked üdvösségéért.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 102. imája

A hit és az Isten Üzeneteibe vetett hit megőrzésére

Drága Jézus, amikor levert vagyok, emelj föl engem.

Amikor kétségek gyötörnek, világosíts meg engem.

Amikor szomorú vagyok, mutasd meg nekem Szeretetedet.

Amikor másokat kritizálok, segíts, hogy csendben maradjak.

Amikor mások fölött nyilvánosan ítélkezem, tégy pecsétet a számra.

Amikor a Nevedet káromolom, ments meg engem és végy újból védelmedbe.

Amikor hiányzik a bátorságom, add nekem azt a kardot, amelyre szükségem van, hogy harcoljak, és megmentsem azokat a lelkeket, akikre vágyakozol.

Amikor Szeretetednek ellenállok, segíts nekem, hogy teljesen elszakadjak önmagamtól, és átadjam magam a Te szerető gondviselésednek.

Amikor Tőled eltávolodom, segíts nekem újból megtalálnom az Igazság Ösvényét.

Amikor megkérdőjelezem Szavadat, add meg nekem a választ, amelyet keresek.

Segíts nekem, hogy türelmes, szeretetreméltó és kedves legyek még azok iránt is, akik átkoznak Téged.

Segíts, hogy megbocsássak azoknak, akik bántanak engem, és add meg nekem a szükséges kegyelmeket, hogy a Föld végezetéig kövesselek Téged.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 111. imája

Hogy Jézus Krisztusnak szenteljétek gyermekeiteket

Ó, drága Üdvösség Anyja,

Fiadnak szentelem gyermekeimet (a gyermek nevének/gyermekek neveinek felsorolása), hogy a lélek békéjét és a szív szeretetét hozhassa nekik.

Kérlek, imádkozz, hogy Fiad Irgalmas Karjaiba fogadja gyermekeimet és tartsd távol őket a bajtól.

Segítsd meg őket, hogy hűek maradjanak Isten Szent Szavához, különösen azokban az időkben, amikor abba a kísértésbe esnek, hogy elforduljanak Tőle.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 155. imája

Az Üdvösség Küldetésének a Védelméért

Ó, Üdvösségnek drága Anyja, hallgasd meg kiáltásunkat, amelyet az Üdvösség Küldetésének és Isten gyermekeinek a Védelméért Hozzád intézünk. Azokért imádkozunk, akik a történelem eme nagy pillanatában dacolnak Isten Akaratával. Arra kérünk, hogy védd meg azokat, akik válaszolnak hívásodra és Isten Szavára, hogy mindenki megmeneküljön Isten ellenségeitől. Kérlek, szabadítsd meg azokat a lelkeket, akik áldozatul esnek az ördög megtévesztésének, és nyisd meg szemüket az Igazságra.

Ó, Üdvösség Anyja, segíts nekünk, szegény bűnösöknek, hogy méltók legyünk elnyerni az állhatatosság Kegyelmét szenvedésünk idején, amelyet szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében vállalunk.

Védd meg ezt a Küldetést minden bajtól. Védd meg gyermekeidet az üldöztetéstől. Boríts be mindnyájunkat Szent Palástoddal, és részesíts minket hitünk megőrzésének Ajándékában, valahányszor támadnak minket azért, mert az Igazságot mondjuk, mert Isten Szent Szavát közvetítjük, életünk hátralévő napjaiban, most és mindörökké.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 164. imája

Békeima a Nemzetek Békéjéért

Ó, Jézus, hozz nekem békét.

Hozz békét nemzetem számára és mindazon országok számára, amelyek szétesnek a háború és a megosztottság miatt.

Vesd el a béke magvait azon megkeményedett szívűek között, akik az igazságosság nevében másoknak szenvedést okoznak.

Add meg Isten minden gyermekének a szükséges Kegyelmeket,

hogy megkapják Békédet, hogy ez által a szeretet és a harmónia növekedni tudjon;

hogy az Isten iránti Szeretet győzedelmeskedjen a gonosz felett, és, hogy a lelkek megmenekülhessenek a hamisságok általi megrontástól, a kegyetlenségtől és a gonosz becsvágytól.

Engedd, hogy béke uralkodjék mindazokban, akik Szent Szavad Igazságának szentelik az életüket, és azokban, akik egyáltalán nem ismernek Téged.

Ámen.


„Minden nap, melynek során azzal vagytok elfoglalva, hogy mások szükségleteiről gondoskodjatok, legalább tíz percet arra kell áldoznotok, hogy az aznapi bűneitekért engeszteljetek. Ez nagyon fontos, mert Én szeretlek és várlak titeket. Ahhoz, hogy megfelelően kommunikálhassatok Velem, nektek mindig alázatos szolgaként kell Elém járulnotok. Amikor letérdeltek előttem vagy egyszerűen csak a szívetekben beszélgettek Velem, mindig ezzel kezdjétek:

Jézus bocsáss meg Nekem, mert vétkeztem.

Ezt követően érezni fogjátok Jelenlétemet, és Én élni fogok a lelketekben. Minél gyakrabban fordultok Hozzám, annál közelebb kerültök Hozzám.”


LITÁNIÁK

2012. augusztus 24., péntek, 3:15

„Drága szeretett leányom, azt akarom, hogy kérd meg tanítványaimat, mától kezdjék el naponta imádkozni, a „Jézus az Emberiséghez” Litániákat”

Jézus az Emberiséghez 1. Litánia

Védelem a Hamis Próféta ellen

Drága Jézus, ments meg minket a hamis Próféta megtévesztésétől.

Jézus, Irgalmazz nekünk.
Jézus, ments meg minket az üldöztetéstől.
Jézus, oltalmazz meg minket az Antikrisztustól.
Uram, légy Irgalmas.
Krisztus, légy Irgalmas.

Drága Jézus, boríts be minket Szent Véreddel.
Drága Jézus, nyisd meg a szemünket a Hamis Próféta hazugságaival szemben.

Drága Jézus, egyesítsd Egyházadat.

Jézus, védd meg szentségeinket.
Jézus, ne engedd, hogy a Hamis Próféta megossza Egyházadat.
Drága Jézus segíts, hogy visszautasítsuk a hazugságokat, melyeket igazságként mutatnak be nekünk.

Jézus, adj erőt nekünk.
Jézus, adj reménységet nekünk.
Jézus, áraszd el lelkünket a Szentlélekkel.
Jézus, védj meg minket a Fenevadtól.

Jézus, add meg nekünk a megkülönböztetés ajándékát, hogy követni tudjuk igaz Egyházad ösvényét minden időben, örökkön örökké.

Ámen.

Jézus az Emberiséghez 2. Litánia

A védettség Kegyelméért

Ó, Mennyei Atya, a Legmagasságosabb,
Szeretlek Téged.
Tisztellek Téged.
Uram, légy irgalmas.
Uram, bocsásd meg vétkeinket.
Imádlak Téged.
Dicsérlek Téged.
Hálát adok Neked minden különleges kegyelemért.
A védettség kegyelméért könyörgöm Hozzád szeretteim számára: (mindazok nevének megemlítése, akik a lelkek megmentésének listájában szerepelnek)

Felajánlom Neked hűségemet mindenkor,
Neked, ó Mennyei Atya,
Minden dolog megteremtője,
A világegyetem teremtője,
Az emberiség teremtője.
Te vagy minden dolog forrása.
Te vagy a Szeretet forrása.
Te vagy maga a Szeretet.

Szeretlek Téged.
Tisztellek Téged.
Leborulok Előtted.
Irgalomért könyörgöm mindazon lelkek számára, akik nem ismernek Téged, akik nem tisztelnek Téged,
akik elutasítják Irgalmasságod Kezét.

Átadom magam Neked, elmémet, testemet és lelkemet, hogy Karjaidba vehesd őket, hogy megmenthesd őket a gonosztól. Kérlek Téged, nyisd meg a Paradicsom Kapuját, hogy végre minden gyermeked egyesülhessen abban az örökségben, amelyet mindannyiunk számára hoztál létre.

Ámen.

Jézus az Emberiséghez 3. Litánia

Védjétek meg Isten Igéjét

Ó, Jézus, védj meg minket a hazugságoktól, melyek megbántják Istent.

Védj meg minket a Sátántól és hadseregétől.
Segíts nekünk, hogy jobban szeressünk Téged.
Tarts fenn a küzdelmünkben minket.
Védj meg minket a hitünkben.
Vezess minket menedéked biztonságába.
Segíts nekünk, hogy felálljunk és megvédjük Szent Akaratodat.
Erősítsd azon elhatározásunkat, hogy igaz Tanítványaid legyünk.
Adj nekünk bátorságot.
Adj nekünk bizalmat.
Az Igazság útján vezess minket.
Védj meg minket ellenségeinktől.
Áraszd ránk Védelmed Kegyelmeit.
Segíts nekünk, hogy elkerüljük a kísértéseket.
Vigyél közelebb minket Szentséges Szívedhez.
Segíts nekünk, hogy mindenkor hűségesek maradjunk Hozzád.

Ámen.

Jézus az Emberiséghez 4. Litánia

Isten, az Atya büntetésének enyhítéséért

Ó, Legmagasságosabb Isten, irgalmasságodért könyörgünk gyermekeid bűnei miatt.

Köszönjük Neked a Föld ajándékát.
Köszönjük Neked az emberi élet ajándékát.
Nagyra becsüljük az élet ajándékát.
Védelmezzük az élet ajándékát.

Köszönjük Neked az Ajándékot: Fiadat, Jézus Krisztust.
Köszönjük Neked a megváltás ajándékát.
Dicsőítjük Istenségedet.

Teljesen átadjuk magunkat Neked, hogy Szent Akaratod beteljesedhessen úgy a Földön, mint a Mennyben.

Köszönjük Neked a lelkiismeret megvilágításának ajándékát.
Köszönjük Neked az örök élet ígéretét.
Üdvözöljük az új Paradicsomot.

Könyörgünk Hozzád, hogy ments meg minden lelket, beleértve azokat is, akik gyötörnek Téged és azokat is, akik elvesztek Számodra.

Köszönjük Neked azt a szeretetet, melyet minden gyermeked iránt tanúsítasz.
Köszönjük Neked a prófécia ajándékát.
Köszönjük Neked az ima ajándékát.

Kérünk Téged, add meg nekünk a békét és az üdvösséget.

Ámen.

Jézus az Emberiséghez 5. Litánia

Azok megmentésére, akik halálos bűnben vannak.

Jézus, ments meg minden bűnöst a Pokol tüzétől.
Bocsáss meg a megfeketedett lelkeknek.
Segíts nekik, hogy lássanak Téged.
Emeld ki őket a sötétségből.
Nyisd meg a szemüket.
Nyisd meg a szívüket.
Mutasd meg nekik az Igazságot.
Mentsd meg őket.
Segíts nekik, hogy hallani tudjanak.
Szabadítsd meg őket a büszkeségtől, a bujaságtól és az irigységtől.
Védd meg őket a gonosztól.
Hallgasd meg segítségkérésüket.
Ragadd meg a kezüket.
Vonzd magadhoz őket.

Mentsd meg őket a Sátán megtévesztésétől.

Ámen.

Jézus az Emberiséghez 6. Litánia

A Kegyelmek Ajándéka

Ó, drága Jézus, szeretett Üdvözítőm,

Tölts el engem Szereteteddel.

Tölts el engem a Te Erőddel.

Tölts el engem Bölcsességeddel.

Tölts el engem Kitartásoddal.

Tölts el engem a Te Alázatoddal.

Tölts el engem Bátorságoddal.

Tölts el engem a Te Szenvedélyeddel.

Ámen.


A Keresztes Imahadjárat 26. imája:

A Szent Rózsafüzér Szűz Máriához

Üdvösség anyja: Ha a Rózsafűzért imádkozzátok, segíthettek saját nemzetetek megmentésében (2012. február 5. vasárnap, 13.15.)

Soha ne feledjétek, hogy milyen fontos az Én Legszentebb Rózsafüzérem; mert ha azt minden nap imádkozzátok, segíthettek saját nemzetetek megmentésében.

Nektek el kell most kezdenetek a felkészülést. Kezdjétek Szent Rózsafüzérem imádkozásával.

Olyan fontos ez az ima, hogy a Keresztes Imahadjárat egyik önálló imája kell, hogy legyen.


Irgalmasság Rózsafüzére


2011. május 10. – Mindennap mondjátok el ezt az imát, az után, hogy elimádkoztátok az Irgalmasság Rózsafüzérét és Irántam való hűségetek által segíteni fogtok Nekem gyermekeim megmentésében:

„A Szentlélek ajándékával tölts el engem, ó Uram, hogy Szent Igéidet a bűnösökhöz vihessem, akiket a Te Szent Nevedben segítenem kell, hogy megmenekülhessenek. Segíts nekem, hogy betakarhassam őket imáim által, értékes Véred imáival, úgy, hogy az Szent Szívedhez vonzani tudja őket. Add meg nekem a Szentléleknek azon ajándékát, hogy ezek a szegény lelkek a Te Új Paradicsomodban örvendezhessenek. Ámen”


Keresztes Imahadjárat 96. imája

Hogy megáldja és védelmezze a mi Keresztes Imahadjárat csoportunkat

A Jézus az Emberiséghez imacsoport összejövetel elején és végén imádkozni.

Ó, drága Jézus, kérlek, áldj meg és védelmezz minket, Keresztes Imahadjáratod csoportját, hogy mentesek legyünk az ördög gonosz támadásaitól, és minden gonosz lélek támadásától, akik a lelkek megmentéséért vállalt Szent Küldetésünk során gyötörhetnek minket.

Hadd legyünk továbbra is hűségesek és erősek, miközben a világ előtt állhatatosan kitartunk Szent Neved mellett, és sohase hátráljunk meg azon küzdelmünkben, hogy Szent Szavad Igazságát terjesszük.

Ámen.


Szent Mihály arkangyal,

védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: "Parancsoljon neki az Isten!"
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a Sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Ámen. (XIII. Leó pápa)

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer