Jelenlegi hely

Napi imák – 8. nap – Hétfő

Nyomtatóbarát változat

HÉTFŐ

 

FELKÉSZÜLÉS AZ IMÁRA:

Legyen minden esetben kereszt, szentelt víz, szentelt gyertya.

Kérjük, minden alkalommal a szentelt vízzel szenteljétek meg környezeteteket, ahol imádkoztok!

Utasítások az Imacsoportok számára Jézustól:

Jézus Krisztus külön kérésére gondoskodjunk védelemről.

“Drága szeretett leányom, arra szeretném utasítani Keresztes Imahadjáratom Csoportjait, hogy legyenek éberek, amikor megalakulnak a nemzetükben. Közelükben Szenteltvizet kell tartaniuk, legyen jelen egy feszület, mely Engem ábrázol, és mondaniuk kell a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját, hogy áldásban és védelemben részesüljenek Keresztes Imahadjárat csoportjaitok.” /2013. január 25. péntek/

SZENTLÉLEK IMA:

"Jöjj Szentlélek, jöjj a Te leginkább szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által."

Ezt az imát HÁROMSZOR imádkozzuk!


Keresztes Imahadjárat 96. imája

Hogy megáldja és védelmezze a mi Keresztes Imahadjárat csoportunkat

A Jézus az Emberiséghez imacsoport összejövetel elején és végén imádkozni.

Ó, drága Jézus, kérlek, áldj meg és védelmezz minket, Keresztes Imahadjáratod csoportját, hogy mentesek legyünk az ördög gonosz támadásaitól, és minden gonosz lélek támadásától, akik a lelkek megmentéséért vállalt Szent Küldetésünk során gyötörhetnek minket.

Hadd legyünk továbbra is hűségesek és erősek, miközben a világ előtt állhatatosan kitartunk Szent Neved mellett, és sohase hátráljunk meg azon küzdelmünkben, hogy Szent Szavad Igazságát terjesszük.

Ámen.


A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – A különösen veszélyeztetett lelkekért, családokért, fiatalokért, gyermekekért (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 3. imája

Szabadítsátok meg a világot a félelemtől

Ó, Uram, Jézus Krisztus, könyörögve kérlek, hogy szabadítsd meg a világot a félelemtől, mely szerető Szívedtől elválasztja a lelkeket.

Azon lelkekért imádkozom, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt, a valódi félelmet fogják megtapasztalni, hogy magukba szállhassanak, megengedvén Irgalmasságodnak, hogy elárassza lelküket, hogy szabadon szerethessenek Téged úgy, ahogyan kellene.

Ámen

Keresztes Imahadjárat 4. imája

Egyesítsetek minden családot

Jézus, egyesíts minden családot a Nagyfigyelmeztetés alatt, hogy az Örök Megváltás részesei lehessenek.

Azért imádkozom, hogy minden család együtt maradhasson, egységben Veled ó Jézus, hogy így Új földi Paradicsomodat örökölhessék.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 7. imája

Ima azokért, akik elutasítják az Irgalmasságot

Ez az az ima, melyet mondanotok kell, könyörögve az irgalmasságért, a sötétségben levő lelkekért!

Jézus, sürgetve kérlek Téged, hogy bocsáss meg azoknak a bűnösöknek, kiknek oly sötét a lelkük, hogy az Irgalmasság Fényét vissza fogják utasítani.

Hozzád esedezem, bocsáss meg nekik Jézus, váltsd meg őket bűneiktől, melyektől úgy találják, hogy oly nehéz megszabadulniuk.

Áraszd el lelküket Irgalmasságod Sugaraival, és add meg nekik azt a lehetőséget, hogy visszatérhessenek nyájadhoz.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 17. imája

Ima a sötét lelkek megmentéséért, a Szűzanyának felajánlva

Ó, Mária Szeplőtelen Szíve, Üdvösség Anyja és minden Kegyelem Közvetítője, Te, aki részt veszel az emberiség üdvözítésében, megmentvén a Sátán gonoszságaitól, imádkozz érettünk.

Üdvösség Anyja imádkozz, hogy minden lélek megmenekülhessen és, hogy elfogadják, Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által kimutatott Szeretetet és Irgalmat, aki az emberiség megmentéséért jön újra el, és hogy megadja az Örök Üdvösség lehetőségét.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 19. imája

Ima a fiatalokért a Szűzanyához

Üdvösség Anyja, kérlek Téged, imádkozz Irgalomért azon fiatal lelkek számára, akik szörnyű sötétségben vannak, hogy felismerjék szeretett Fiadat, amikor eljön Megmenteni az egész emberiséget.

Ne engedd, hogy akár egyetlen lélek is elvesszen az úton. Ne engedd, hogy akár egyetlen lélek is visszautasítsa az Ő Nagy Irgalmát.

Imádkozom, Anyám, hogy mindnyájan megmeneküljenek, és arra kérlek, hogy Szent Palástoddal takard be ezeket a lelkeket, hogy a csaló elleni szükséges védelemben részesüljenek.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 41. imája

A hitetlenek lelkéért

Ó, Jézusom, segíts szegény Gyermekeidnek, akik vakok az Üdvösségre tett Ígéreteddel szemben.

Könyörgök Hozzád, hogy imáim és szenvedésem segítségével nyisd meg a hitetlenek szemét, hogy ők is láthassák gyengéd Szeretetedet, és védelemért a Te szent Karjaidba szaladjanak.

Segítsd őket, hogy meglássák az Igazságot, és keressék a megbocsátást bűneikre, hogy megmenekülhessenek, és elsőként léphessenek majd be az új Paradicsom Kapuin.

Imádkozom ezekért a szegény lelkekért, beleértve a férfiakat, nőket meg a gyermekeket, és sürgősen arra kérlek Téged, hogy oldozd fel őket bűneik alól.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 43. imája

Mentsd meg a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

Ó Istenünk, Mindenható Atya, szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében, és kereszthaláláról való megemlékezés alkalmából kérlek, hogy szabadíts meg minket bűneinktől. Könyörgök Hozzád, mentsd meg azokat a lelkeket, akik nem tudják saját magukat megmenteni, és akik lehet, hogy halálos bűnben halnak meg a Nagyfigyelmeztetés alatt.

Szeretett Fiad engesztelő szenvedése által bocsáss meg azoknak, akik képtelenek a Megváltást keresni, mert nem fognak elég sokáig élni ahhoz, hogy Jézus, a te Fiad Irgalmát kérhessék, hogy a bűntől szabadítsa meg őket.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 60. imája

Ima a családok megtéréséért a Nagyfigyelmeztetés alatt

Isten gyermekei, készüljetek minden nap a Nagyfigyelmeztetésre, mert az bármikor megtörténhet.

Ó, drága, édes Jézusom, Irgalmasságodért könyörgöm családom lelkei számára (Itt nevezd meg őket). Felajánlom Neked szenvedéseimet, megpróbáltatásaimat és imáimat, hogy a lelkük megmeneküljön a sötétség szellemétől.

Egyiküknek se engedd e gyermekeid közül, hogy ellent mondjanak Neked, vagy, hogy visszautasítsák Irgalmasságod Kezét.

Nyisd meg a szívüket, hogy egybefonódjanak a Te Szentséges Szíveddel úgy, hogy a szükséges megbocsátást keresni tudják, hogy megmeneküljenek a Pokol Tüzétől.

Adj nekik esélyt arra, hogy elégtételt adhassanak úgy, hogy Isteni Irgalmasságod Sugarai által megtérhessenek.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 62. imája

Az elveszett és a tehetetlen bűnösökért

Ó, Jézus, segíts nekem, mert én egy elveszett, tehetetlen és sötétségben lévő bűnös vagyok.

Gyenge vagyok és nincs bátorságom, hogy megkeresselek Téged.

Adj nekem erőt, hogy most hívni tudjalak, hogy a lelkem sötétségétől elszakadhassak.

Vigyél engem a Te Világosságodba, drága Jézus. Bocsáss meg nekem.

Segíts nekem, hogy újra meggyógyulhassak, és vezess el Engem a Te Szeretetedhez, a Békéhez, és az Örök Élethez.

Teljes bizalommal vagyok Irántad, és arra kérlek: vedd elmémet, testemet és lelkemet, miközben én Isteni Irgalmasságodnak átadom magam.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 64. imája

Mentsd meg a testvéreimet

Ó, drága Üdvözítőm, Jézus Krisztus, fogadd el imám ajándékát és áldozataimat, hogy segítsen kimenteni testvéreimet a sötétség börtönéből, amelyben vannak.

Engedd meg nekem, hogy segítsek lelkük megmentésében.

Könyörgök Hozzád, bocsásd meg bűneiket, és kérlek, hogy a Szentlélekkel áraszd el lelküket, hogy majd a Karjaidba fussanak, mivel oly kétségbeejtően szükségük van menedékre, mielőtt örökre elvesznének.

Az ilyen lelkek javára felajánlom Neked önfelajánlásom ajándékát, alázatos szolgálatomban és hálaadásként.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 67. imája

Tartsd biztonságban gyermekeimet a Hazugság Királyától.

Kérlek, drága Jézus, tartsd biztonságban gyermekeimet a Hazugság Királyától.

Szentséges Szívednek ajánlom fel ezeket a gyermekeket (itt nevezd meg őket), hogy Drága Véred palástja által világosítsd fel majd lelküket, és óvatosan helyezd őket szerető Karjaidba, hogy minden bajtól védve lehessenek.

Kérlek, nyisd meg a szívüket, és a Lelkiismeret Megvilágítása alatt Szentlelkeddel áraszd el lelküket, hogy minden gonoszságtól megtisztuljanak.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 73. imája

A fiatal lelkekért, a fiatal gyermekekért

Ó, Jézus, segíts nekem megmenteni a fiatal lelkeket az egész világon.

Segítsd őket Kegyelmed által, hogy meglássák Létezésed Igazságát.

Vidd el őket Szentséges Szívedhez, és nyisd meg a szemüket Szeretetedre és Irgalmasságodra.

Mentsd meg őket a Pokol Tüzétől az én imáim által is, és légy Irgalmas a lelkükhöz.

Ámen.


AZ ÜDVÖSSÉG KILENCEDE NAPJAIN (naponta háromszor)

Keresztes Imahadjárat 130. imája

Arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek most el az Üdvösség Kilencedét. Nektek azt most azonnal el kell kezdenetek, és folytatnotok kell egészen az idők végéig, ahogyan arra utasítalak benneteket. Ezt az imát egy naptári hónap hét egymást követő napján kell imádkoznotok, kezdve a hétfővel, a reggeli órákban. A hétnek minden egyes napján háromszor kell azt elimádkoznotok, és e napok valamelyikén, böjtölnötök is kell. Az a kérés felétek, hogy azon a napon, amelyiken böjtöltök, csak egy főétkezést tartsatok, és a másik két alkalommal csak kenyeret és vizet vegyetek magatokhoz.

Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede

Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, hogy Fiad, Jézus Krisztus Irgalma által, nyerd el minden lélek számára az örök üdvösség Ajándékát.

Kérlek, hogy közbenjárásod által imádkozz, hogy minden lélek kiszabaduljon a Sátán rabszolgaságából.

Kérd Fiadat, hogy mutasson Irgalmat és megbocsátást azon lelkek iránt, akik közönyükkel elutasítják, megbántják Őt, és akik hamis tanokat és isteneket imádnak.

Esedezve kérünk, drága Édesanyánk, könyörögj azon Kegyelmekért, amelyek megnyitják a szívüket azoknak a lelkeknek, akiknek a leginkább szükségük van a segítségedre.

Ámen.


MINDEN NAPRA KÉRT KERESZTES IMAHADJÁRAT IMÁK

Keresztes Imahadjárat 30. imája

Különleges ima a Mennyei Atyához

Ó, Örök Atyám, a Mindenség Teremtő Istene, Drága Fiad Nevében kérlek, add, hogy jobban szeressünk Téged.

Segíts nekünk, hogy bátrak, rettenthetetlenek és erősek maradjunk a nehézségekkel szemben. Fogadd el áldozatainkat, szenvedéseinket és megpróbáltatásainkat trónod elé vitt ajándékként, hogy megmentsd Gyermekeidet a Földön.

Lágyítsd meg a tisztátalan lelkek szívét. Nyisd meg szemüket Szereteted igazságára, hogy a földi Paradicsomban minden gyermekeddel egyesülhessenek, amelyet Te, Isteni Akaratodnak megfelelően, szeretettel teremtettél a számunkra.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 33. imája

Méltányoljátok Pecsétemet és fogadjátok azt szeretettel, örömmel és hálával

A Mennyei atya kéri, hogy mindannyian fogadjátok el ezt a Pecsétet; mint egy védelmet mindegyikőnk és családunk számára arra a nehéz időre, melyben élnünk kell.

Istenem, szerető Atyám, szeretettel és hálával elfogadom Védelmed Isteni Pecsétjét.

Istenséged körülveszi testemet és lelkemet az örökkévalóságig.

Alázatos hálával meghajolok, és felajánlom Neked, szeretett Atyám, mélységes szeretetemet és hűségemet.

Könyörögve kérlek, hogy ezzel a különleges Pecséttel védj meg engem és szeretteimet, és én megígérem, hogy életemet a Te Szolgálatodnak szentelem, mindörökkön-örökké.

Szeretlek Drága Atyám.

Vigasztallak Téged ezekben az időkben, Drága Atyám.

Felajánlom Neked, szeretett Fiad Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, engesztelésül a világ bűneiért és minden gyermeked üdvösségéért.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 102. imája

A hit és az Isten Üzeneteibe vetett hit megőrzésére

Drága Jézus, amikor levert vagyok, emelj föl engem.

Amikor kétségek gyötörnek, világosíts meg engem.

Amikor szomorú vagyok, mutasd meg nekem Szeretetedet.

Amikor másokat kritizálok, segíts, hogy csendben maradjak.

Amikor mások fölött nyilvánosan ítélkezem, tégy pecsétet a számra.

Amikor a Nevedet káromolom, ments meg engem és végy újból védelmedbe.

Amikor hiányzik a bátorságom, add nekem azt a kardot, amelyre szükségem van, hogy harcoljak, és megmentsem azokat a lelkeket, akikre vágyakozol.

Amikor Szeretetednek ellenállok, segíts nekem, hogy teljesen elszakadjak önmagamtól, és átadjam magam a Te szerető gondviselésednek.

Amikor Tőled eltávolodom, segíts nekem újból megtalálnom az Igazság Ösvényét.

Amikor megkérdőjelezem Szavadat, add meg nekem a választ, amelyet keresek.

Segíts nekem, hogy türelmes, szeretetreméltó és kedves legyek még azok iránt is, akik átkoznak Téged.

Segíts, hogy megbocsássak azoknak, akik bántanak engem, és add meg nekem a szükséges kegyelmeket, hogy a Föld végezetéig kövesselek Téged.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 111. imája

Hogy Jézus Krisztusnak szenteljétek gyermekeiteket

Ó, drága Üdvösség Anyja,

Fiadnak szentelem gyermekeimet (a gyermek nevének/gyermekek neveinek felsorolása), hogy a lélek békéjét és a szív szeretetét hozhassa nekik.

Kérlek, imádkozz, hogy Fiad Irgalmas Karjaiba fogadja gyermekeimet és tartsd távol őket a bajtól.

Segítsd meg őket, hogy hűek maradjanak Isten Szent Szavához, különösen azokban az időkben, amikor abba a kísértésbe esnek, hogy elforduljanak Tőle.

Keresztes Imahadjárat 155. imája

Az Üdvösség Küldetésének a Védelméért

Ó, Üdvösségnek drága Anyja, hallgasd meg kiáltásunkat, amelyet az Üdvösség Küldetésének és Isten gyermekeinek a Védelméért Hozzád intézünk. Azokért imádkozunk, akik a történelem eme nagy pillanatában dacolnak Isten Akaratával. Arra kérünk, hogy védd meg azokat, akik válaszolnak hívásodra és Isten Szavára, hogy mindenki megmeneküljön Isten ellenségeitől. Kérlek, szabadítsd meg azokat a lelkeket, akik áldozatul esnek az ördög megtévesztésének, és nyisd meg szemüket az Igazságra.

Ó, Üdvösség Anyja, segíts nekünk, szegény bűnösöknek, hogy méltók legyünk elnyerni az állhatatosság Kegyelmét szenvedésünk idején, amelyet szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében vállalunk.

Védd meg ezt a Küldetést minden bajtól. Védd meg gyermekeidet az üldöztetéstől. Boríts be mindnyájunkat Szent Palástoddal, és részesíts minket hitünk megőrzésének Ajándékában, valahányszor támadnak minket azért, mert az Igazságot mondjuk, mert Isten Szent Szavát közvetítjük, életünk hátralévő napjaiban, most és mindörökké.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 164. imája

Békeima a Nemzetek Békéjéért

Ó, Jézus, hozz nekem békét.

Hozz békét nemzetem számára és mindazon országok számára, amelyek szétesnek a háború és a megosztottság miatt.

Vesd el a béke magvait azon megkeményedett szívűek között, akik az igazságosság nevében másoknak szenvedést okoznak.

Add meg Isten minden gyermekének a szükséges Kegyelmeket,

hogy megkapják Békédet, hogy ez által a szeretet és a harmónia növekedni tudjon;

hogy az Isten iránti Szeretet győzedelmeskedjen a gonosz felett, és, hogy a lelkek megmenekülhessenek a hamisságok általi megrontástól, a kegyetlenségtől és a gonosz becsvágytól.

Engedd, hogy béke uralkodjék mindazokban, akik Szent Szavad Igazságának szentelik az életüket, és azokban, akik egyáltalán nem ismernek Téged.

Ámen.


„Minden nap, melynek során azzal vagytok elfoglalva, hogy mások szükségleteiről gondoskodjatok, legalább tíz percet arra kell áldoznotok, hogy az aznapi bűneitekért engeszteljetek. Ez nagyon fontos, mert Én szeretlek és várlak titeket. Ahhoz, hogy megfelelően kommunikálhassatok Velem, nektek mindig alázatos szolgaként kell Elém járulnotok. Amikor letérdeltek előttem vagy egyszerűen csak a szívetekben beszélgettek Velem, mindig ezzel kezdjétek:

„Jézus bocsáss meg Nekem, mert vétkeztem.”

Ezt követően érezni fogjátok Jelenlétemet, és Én élni fogok a lelketekben. Minél gyakrabban fordultok Hozzám, annál közelebb kerültök Hozzám.”


LITÁNIÁK

2012. augusztus 24., péntek, 3:15

„Drága szeretett leányom, azt akarom, hogy kérd meg tanítványaimat, mától kezdjék el naponta imádkozni, a „Jézus az emberiséghez” Litániákat”

Jézus az Emberiséghez 1. Litánia

Védelem a Hamis Próféta ellen

Drága Jézus, ments meg minket a hamis Próféta megtévesztésétől.

Jézus, Irgalmazz nekünk.
Jézus, ments meg minket az üldöztetéstől.
Jézus, oltalmazz meg minket az Antikrisztustól.
Uram, légy Irgalmas.
Krisztus, légy Irgalmas.

Drága Jézus, boríts be minket Szent Véreddel.
Drága Jézus, nyisd meg a szemünket a Hamis Próféta hazugságaival szemben.

Drága Jézus, egyesítsd Egyházadat.

Jézus, védd meg szentségeinket.
Jézus, ne engedd, hogy a Hamis Próféta megossza Egyházadat.
Drága Jézus segíts, hogy visszautasítsuk a hazugságokat, melyeket igazságként mutatnak be nekünk.

Jézus, adj erőt nekünk.
Jézus, adj reménységet nekünk.
Jézus, áraszd el lelkünket a Szentlélekkel.
Jézus, védj meg minket a Fenevadtól.

Jézus, add meg nekünk a megkülönböztetés ajándékát, hogy követni tudjuk igaz Egyházad ösvényét minden időben, örökkön örökké.

Ámen.

Jézus az Emberiséghez 2. Litánia

A védettség Kegyelméért

Ó, Mennyei Atya, a Legmagasságosabb,
Szeretlek Téged.
Tisztellek Téged.
Uram, légy irgalmas.
Uram, bocsásd meg vétkeinket.
Imádlak Téged.
Dicsérlek Téged.
Hálát adok Neked minden különleges kegyelemért.
A védettség kegyelméért könyörgöm Hozzád szeretteim számára: (mindazok nevének megemlítése, akik a lelkek megmentésének listájában szerepelnek)

Felajánlom Neked hűségemet mindenkor,
Neked, ó Mennyei Atya,
Minden dolog megteremtője,
A világegyetem teremtője,
Az emberiség teremtője.
Te vagy minden dolog forrása.
Te vagy a Szeretet forrása.
Te vagy maga a Szeretet.

Szeretlek Téged.
Tisztellek Téged.
Leborulok Előtted.
Irgalomért könyörgöm mindazon lelkek számára, akik nem ismernek Téged, akik nem tisztelnek Téged,
akik elutasítják Irgalmasságod Kezét.

Átadom magam Neked, elmémet, testemet és lelkemet, hogy Karjaidba vehesd őket, hogy megmenthesd őket a gonosztól. Kérlek Téged, nyisd meg a Paradicsom Kapuját, hogy végre minden gyermeked egyesülhessen abban az örökségben, amelyet mindannyiunk számára hoztál létre.

Ámen.

Jézus az Emberiséghez 3. Litánia

Védjétek meg Isten Igéjét

Ó, Jézus, védj meg minket a hazugságoktól, melyek megbántják Istent.

Védj meg minket a Sátántól és hadseregétől.
Segíts nekünk, hogy jobban szeressünk Téged.
Tarts fenn a küzdelmünkben minket.
Védj meg minket a hitünkben.
Vezess minket menedéked biztonságába.
Segíts nekünk, hogy felálljunk és megvédjük Szent Akaratodat.
Erősítsd azon elhatározásunkat, hogy igaz Tanítványaid legyünk.
Adj nekünk bátorságot.
Adj nekünk bizalmat.
Az Igazság útján vezess minket.
Védj meg minket ellenségeinktől.
Áraszd ránk Védelmed Kegyelmeit.
Segíts nekünk, hogy elkerüljük a kísértéseket.
Vigyél közelebb minket Szentséges Szívedhez.
Segíts nekünk, hogy mindenkor hűségesek maradjunk Hozzád.

Ámen.

Jézus az Emberiséghez 4. Litánia

Isten, az Atya büntetésének enyhítéséért

Ó, Legmagasságosabb Isten, irgalmasságodért könyörgünk gyermekeid bűnei miatt.

Köszönjük Neked a Föld ajándékát.
Köszönjük Neked az emberi élet ajándékát.
Nagyra becsüljük az élet ajándékát.
Védelmezzük az élet ajándékát.

Köszönjük Neked az Ajándékot: Fiadat, Jézus Krisztust.
Köszönjük Neked a megváltás ajándékát.
Dicsőítjük Istenségedet.

Teljesen átadjuk magunkat Neked, hogy Szent Akaratod beteljesedhessen úgy a Földön, mint a Mennyben.

Köszönjük Neked a lelkiismeret megvilágításának ajándékát.
Köszönjük Neked az örök élet ígéretét.
Üdvözöljük az új Paradicsomot.

Könyörgünk Hozzád, hogy ments meg minden lelket, beleértve azokat is, akik gyötörnek Téged és azokat is, akik elvesztek Számodra.

Köszönjük Neked azt a szeretetet, melyet minden gyermeked iránt tanúsítasz.
Köszönjük Neked a prófécia ajándékát.
Köszönjük Neked az ima ajándékát.

Kérünk Téged, add meg nekünk a békét és az üdvösséget.

Ámen.

Jézus az Emberiséghez 5. Litánia

Azok megmentésére, akik halálos bűnben vannak.

Jézus, ments meg minden bűnöst a Pokol tüzétől.
Bocsáss meg a megfeketedett lelkeknek.
Segíts nekik, hogy lássanak Téged.
Emeld ki őket a sötétségből.
Nyisd meg a szemüket.
Nyisd meg a szívüket.
Mutasd meg nekik az Igazságot.
Mentsd meg őket.
Segíts nekik, hogy hallani tudjanak.
Szabadítsd meg őket a büszkeségtől, a bujaságtól és az irigységtől.
Védd meg őket a gonosztól.
Hallgasd meg segítségkérésüket.
Ragadd meg a kezüket.
Vonzd magadhoz őket.

Mentsd meg őket a Sátán megtévesztésétől.

Ámen.

Jézus az Emberiséghez 6. Litánia

A Kegyelmek Ajándéka

Ó, drága Jézus, szeretett Üdvözítőm,

Tölts el engem Szereteteddel.

Tölts el engem a Te Erőddel.

Tölts el engem Bölcsességeddel.

Tölts el engem Kitartásoddal.

Tölts el engem a Te Alázatoddal.

Tölts el engem Bátorságoddal.

Tölts el engem a Te Szenvedélyeddel.

Ámen.


A Keresztes Imahadjárat 26. imája:

A Szent Rózsafüzér Szűz Máriához

Üdvösség anyja: Ha a Rózsafűzért imádkozzátok, segíthettek saját nemzetetek megmentésében (2012. február 5. vasárnap, 13.15.)

Soha ne feledjétek, hogy milyen fontos az Én Legszentebb Rózsafüzérem; mert ha azt minden nap imádkozzátok, segíthettek saját nemzetetek megmentésében.

Nektek el kell most kezdenetek a felkészülést. Kezdjétek Szent Rózsafüzérem imádkozásával.

Olyan fontos ez az ima, hogy a Keresztes Imahadjárat egyik önálló imája kell, hogy legyen.


Irgalmasság Rózsafüzére


2011. május 10. – Mindennap mondjátok el ezt az imát, az után, hogy elimádkoztátok az Irgalmasság Rózsafüzérét és Irántam való hűségetek által segíteni fogtok Nekem gyermekeim megmentésében:

„A Szentlélek ajándékával tölts el engem, ó Uram, hogy Szent Igéidet a bűnösökhöz vihessem, akiket a Te Szent Nevedben segítenem kell, hogy megmenekülhessenek. Segíts nekem, hogy betakarhassam őket imáim által, értékes Véred imáival, úgy, hogy az Szent Szívedhez vonzani tudja őket. Add meg nekem a Szentléleknek azon ajándékát, hogy ezek a szegény lelkek a Te Új Paradicsomodban örvendezhessenek. Ámen”


Keresztes Imahadjárat 96. imája

Hogy megáldja és védelmezze a mi Keresztes Imahadjárat csoportunkat

A Jézus az Emberiséghez imacsoport összejövetel elején és végén imádkozni.

Ó, drága Jézus, kérlek, áldj meg és védelmezz minket, Keresztes Imahadjáratod csoportját, hogy mentesek legyünk az ördög gonosz támadásaitól, és minden gonosz lélek támadásától, akik a lelkek megmentéséért vállalt Szent Küldetésünk során gyötörhetnek minket.

Hadd legyünk továbbra is hűségesek és erősek, miközben a világ előtt állhatatosan kitartunk Szent Neved mellett, és sohase hátráljunk meg azon küzdelmünkben, hogy Szent Szavad Igazságát terjesszük.

Ámen.      


Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: "Parancsoljon neki az Isten!"
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a Sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Ámen.

/XIII. Leó pápa/

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer