Jelenlegi hely

Nevetségessé teszik mindazokat, akik látnokaimon keresztül igaz Szavamat hirdetik

Nyomtatóbarát változat

2011. augusztus 28. vasárnap; 23:00

Drága, szeretett leányom, a sátán és démonai most gyötörni próbálnak téged. Ezt a tényt vedd tudomásul, és aztán fordíts hátat. Ne reagálj, és ne vedd fel, mert ha reagálsz, a gonosznak több hatalma lesz feletted. Ne vegyél tudomást kísértéseiről, és fogd meg a Kezem, hiszen Én melletted állok, hogy az ilyen bántalmazásoktól megvédjelek.

Mondd el követőimnek, hogy amint a Kelyhemet felemelik és előre haladnak, és amikor a Földre való Visszajövetelem valóságát hirdetik, ők is szenvedni fognak. Sértegetni fogják őket, kinevetik őket, és azt éreztetik velük, hogy ostobák, amikor a Nevemben beszélnek. Mondd el nekik, hogy amikor ez megtörténik, akkor bármi kétségük is volt ezekkel az üzenetekkel kapcsolatban, azok el fognak tűnni. Gyermekeim mindig megértik, hogy azok, akik a látnokaimon keresztül adott igaz szavam hirdetik, elszenvedik, hogy nevetségessé válnak, csakúgy, mint az a kiválasztott lélek, akinek az a feladata, hogy isteni üzeneteimet közölje a világgal. Veletek sem lesz másként, Hadseregem. Nehéz lecke lesz ez számotokra, hogy befogadjátok. Tudnotok kell, hogy mindig szenvedni fogtok ebben az életben, ha Velem együtt jártok. Azt is tudnotok kell, hogy csak ekkor fogjátok észrevenni, hogy a Keresztemet hordozzátok. Mert csak ekkor lesztek alkalmasak arra, hogy hirdessétek Szavamat. Egyetlen prófétám, egyetlen apostolom sem találta könnyűnek ezt az utat. Imádkoznotok kell az erőért, hogy elviseljétek ezeket a megpróbáltatásokat, melyek a végsőkig próbára teszik hiteteket.

Amikor a Keresztemet hordozzátok, hogy az Én terhemen könnyítsetek, akkor terhekkel lesztek megrakva. Ha majd teljes mértékben bízni fogtok Bennem, karjaitokat az Enyémbe öltve, akkor Én tartani foglak benneteket, hogy a szükséges erőt ehhez az utazáshoz megadjam nektek. Egy utazás, amely oly sok tövissel terhelt, hogy talpatok vérezhet, de ugyanakkor hitetek olyan erős lesz, hogy tiszta Szeretetem nélkül képtelenek lesztek az életeteket élni.

Ti, szeretett Gyermekeim, Ti vagytok az Én értékes hadseregem. Egy napon ti fogjátok szegélyezni a Mennyország ösvényeit, dicsőséges csodában, ahol az angyalok a földi életetek során Értem végzett munkátok dicséretét fogják zengeni. Megjutalmazom minden odaadó követőmet hűségéért és Irántam való megkérdőjelezhetetlen szeretetéért. Áldottak vagytok választott Lelkeim, hogy az igazság látására megkaptátok az ajándékot, miközben mások egyszerűen hátat fordítanak.

Ne feledjétek, ti most kapjátok meg a Szentlélek ajándékát, és ennek következtében képtelenek lesztek Engem megtagadni. Ugyanakkor ez az út tele lesz kövekkel, melyek felsérthetik a talpatokat, szikladarabokkal, melyek elgáncsolhatnak benneteket, és olyanokkal, akik kihívóan fognak állni, hogy megfélemlítéssel és fenyegetéssel zárják el utatokat, hogy visszaforduljatok oda, ahonnan jöttetek.

Emeljétek fel kezeteket úgy, mintha szelíden figyelmeztetnétek és mondjátok:

Sosem tagadom meg az Úr útját. Ahogyan sosem fogom megtagadni Jézus Krisztus létezését sem, akit az emberiség nemcsak a kereszten való Szenvedésekor próbált elpusztítani, de azt követően is. Egy vagyok Jézus Krisztussal. Az Ő nevében beszélek. Vele lépkedek. Ő felemel engem, így én is, a magam alázatos módján, segíthetek megnyitni a szíved a tiszta szeretetre, melyet Ő neked, és kizárólag neked tartogat a Szívében.

Értékes Hadseregem, keljetek most fel, mikor Vezetlek benneteket a rögös, ámde isteni ösvényen a Földi Új Paradicsom felé, mely rátok vár. Kérlek, gondoskodjatok róla, hogy utatokon minél több vándorló gyermekemet összegyűjtsétek, és hogy egy családként egyesülhessünk.

Szerető Jézusotok Az Emberiség Megváltója és Vezetője

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer