Jelenlegi hely

Szűz Mária: A Legmagasságosabb Isten meg tudja változtatni a világ sorsát

Nyomtatóbarát változat

2012. május 8. kedd 12:30

Gyermekem, ez a küldetés lelkek millióit téríti meg, akik különben elvesznének. 

Soha nem kell azt érezned, hogy az eléd helyezett akadályok meg tudják gátolni a Szentlélek kiáradását. 

Fiam nagyon örül mindazoknak, akik figyelemmel követik azokat az Üzeneteket, amelyeket Ő ebben az időben a világgal közöl.

Buzgó imáitok, gyermekeim, nagyon sok elveszett lelket mentenek meg. Soha ne feledkezzetek meg az ima erejéről. Imáitoknak köszönhetően már nagyon sok rossz dolog meghiúsult.

Most az Egy-Világuralom-Csoport munkájának szétrombolása, és terveik összezavarása folyamatban van.

Isten Irgalma olyan nagy, hogy az imádság képes bármilyen gonoszságot enyhíteni a világban.

A Szentlélek világossága most nagyon meg fog erősödni, hogy ez által majd több és több lélek láthassa az Úr igazságát, amint az mindenütt újra lángra lobban.

Gyermekeim, nektek továbbra is beszélnetek kell Atyámhoz, és növekednetek kell az Iránta való buzgóságotokban.

Amikor Atyámat, a Fölséges Istent, Drága Fia nevében szólítjátok, Ő meg fogja hallgatni imáitokat, és válaszolni fog. 

Nektek gyakrabban kellene az Atyához kiáltanotok, mert Ő – a Mindenható Isten – az, aki meg tudja változtatni a világ sorsát.

Egyedül csak Fiam, Jézus Krisztus által közeledhettek az Atyához. Ezért, ezt kell mondanotok: 

Keresztes Imahadjárat (52) imája: Imádság az Atyához

 „Legdrágább Atyám! Drága Fiad nevében, és az Ő Kereszten való Kínszenvedésére emlékezve kiáltok hozzád: Te, a Legmagasságosabb Isten, a Világmindenség Teremtője, tartsd üdvösségünket Szent Kezeidben. Öleld át valamennyi gyermekedet, beleértve azokat is, akik nem ismernek Téged, és azokat is, akik bár ismernek, mégis más irányba tekintenek. Bocsásd meg bűneinket, és ments meg minket a Sátán és az ő seregének üldözésétől. Végy minket karjaidba, és tölts el bennünket azzal a reménységgel, amelyre szükségünk van, hogy lássuk az Igazság útját. Ámen.”

Menjetek békével.

 

Szeretett Édesanyátok.

Az Üdvösség Anyja

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer