Jelenlegi hely

A ti választott fegyveretek nem más, mint az Irántam való szeretetetek

Nyomtatóbarát változat

2011. július 19. kedd; 23:45

Szeretett leányom, hálásan térsz vissza ahhoz a gyakorlathoz, amely egy rövid időre megszakadt. Ennek eredményeképpen erősebbé fogsz válni, de ne feledd, kérlek, hogy neked minden időben Rám kell összpontosítanod.

Nagyon erőteljes Szeretetem gyermekeim iránt és ez egészen más szeretet, mint amiről ebben a világban olyan könnyedén beszélnek. Az Én gyermekeim akkor érzik igazán Szeretetemet, amikor kopogtatásomra ajtót nyitnak. Amikor az ajtójukhoz jövök, akkor két választási lehetőségük van: vagy kinyitják ajtóikat, és beengednek, vagy kizárnak Engem. Amikor valóban megengedik, hogy beléphessek lelkeikbe, szeretetem átjárja lényüket. Ez egy olyan szeretet, amit úgy találnak, hogy a meglepetés erejével elgyengítheti őket, mert olyan heves vagy olyannyira örömteli, hogy nem tudják abbahagyni a a jó hírről való áradozást, másoknak.

Az Én szeretett követőim, akik szeretnek Engem, ezt már tudják. Irántam való szeretetetek és odaadásotok által megengedem, hogy szeretetem úgy áradjon ki általatok, hogy az fertőző legyen, és hogy szétterjedjen, azért, hogy a többi lelket átölelhesse. Ha egyszer beengedtek Engem a szívetekbe, a Szentlélek kegyelmével foglak eltölteni benneteket, azért, hogy mindenkinek elmondhassátok, mi is az valójában, amit most el kell mondanom nektek.

Először is, mély gyengédséggel a Szívemben, szeretlek benneteket. Másodszor, szeretetem miatt fogom most a gonoszt kipusztítani a világból, úgy, hogy minden gyermekemet visszavihessem a benneteket örökké szerető Teremtőtök, Isten, az Atya ölelésébe.

Kérlek benneteket, odaadó követőim, ne engedje meg közületek senki sem, hogy félelem költözzön szívetekbe, ahogy a Nagyfigyelmeztetés minden héttel egyre közeledik, hiszen amikor Irgalmasságom nagy Eseménye bekövetkezik, akkor ti örvendezni fogtok. Mert az Én ajándékom számotokra az, hogy közelebb kerüljetek Szívemhez, mint ahogy az annak előtte volt. Ez olyan erőssé tesz majd benneteket, hogy minden tétovázás nélkül fogtok a földi Új Paradicsomba bevitorlázni, olyan sima lesz majd az átmenet.

Szeretetem most erősebb, mint valaha, miként ti, szeretett követőim, mindent megtesztek, amit csak tudtok, hogy Szavaimat terjesszétek. Használjatok fel mindent, amit csak tudtok, hogy elmondhassátok az embereknek, hogy a Nagyfigyelmeztetésre fel kell készülniük. Ti bátrak vagytok gyermekeim, és örömet és boldogságot hoztok szomorú Szívemnek, amely minden pillanatban arra vágyik, hogy minden elveszett lélek megmeneküljön.

Most megbízom bennetek, hogy olyan nagy lendülettel fogtok imádkozni a bűnösökért, akik nem fogják kiállni a Nagyfigyelmeztetés megpróbáltatásait, amelyeknek ki lesznek téve, ahogyan csak tudtok. Menjetek most, Én erős, szerető kis hadseregem. A ti kiválasztott fegyveretek nem más, mint Irántam való szeretetetek. Tudni fogjátok szívetekben, hogy Én vagyok az, aki szól, és Én vagyok az, aki az ajtóitokon kopogtat. Nektek most mindenütt a világon, a felszentelt szolgáim ajtóin kell kopogtatnotok, hogy megbizonyosodjatok arról, hogy ők (felszentelt szolgáim) olvassák szent Szavaim.

A ti szerető Megváltótok és Megmentőtök, Jézus Krisztus

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer