Jelenlegi hely

Üzenet a papoknak, püspököknek és a kardinálisoknak (bíborosoknak) a hamis prófétákról

Nyomtatóbarát változat

2011. jún.7. kedd, 15:15

Szeretett leányom, szenvedtél, mert a csaló kínoz téged. Erősen kell imádkoznod, hogy kibírjad támadásait. Vesd Belém teljes bizalmadat, aztán hagyd, hogy Én foglalkozzam ezzel, fel kell ajánlanod az Értem kiállt szenvedést és ezt fogadd örömmel szívedbe. Ha továbbra sem felejted el, hogy ezek a szenvedések azért vannak, mert eggyé váltál Velem, és mint kiválasztott lélek áldott vagy, akkor jobban fogod magad érezni.

Sok követőm most kezdi felfogni, hogy a világban mi is történik és a Szentlélek kegyelme által harcra készen állnak, hogy Igéimet megvédjék. A hívők ezen hadserege most egyre erősebb lesz és félelem nélkül fogják a bűnösöket a megváltásra vezetni.

Szent helytartómnak, Benedek pápának szüksége van imáitokra. Naponta imádkozzatok érte, mert neki most minden szinten védelemre van szüksége, hogy az bekövetkezendő kínokon keresztül segítsétek. Nagyon fontos, hogy résen legyenek híveim minden fellépő új pápával szemben, mert az nem Istentől való lesz. Kérlek, figyelmeztesd minden felszentelt szolgámat, hogy készüljenek fel ezekre a szörnyű kihívásokra, amelyek a legfélelmetesebbek lesznek, amivel hivatásuk idején valaha is találkoztak. Nagy bátorságot fog követelni, hogy kiálljanak Tanításaim Igazságai mellett. Olyan sok felszentelt szolgám lett vak a visszatérésemmel kapcsolatos ígéretek iránt. Mikor lesz az (gondolták magukban)? Annyira megszokták Tanításaim előadását, hogy talán elfelejtették, hogy ezek az események valamikor, talán életük idején fognak beteljesedni? Mert a mai világban ez most a legnagyobb kihívás.

Ha több ezer évvel ezelőtt prófétákat küldtem a világba, akkor természetes, hogy arra a periódusra, amikor újra visszajövök, megint küldeni fogok, hogy felkészíthessem erre a világot.

Keltsétek életre a Tanításokat, amelyekre híveiteket tanítsátok. Fogjátok fel, hogy Én vagyok az, aki most hozzátok beszél. Ez az üzenet Tőlem jön, Isteni Megváltótoktól. Imádkozzatok az ítélőképesség kegyelméért, hogy felismerjétek valódi Hangomat, amikor az megadatik nektek. Nyissátok meg most szíveteket és hallgassátok, amit mondani akarok nektek. Eljött a felvilágosítás ideje a jövendölésekről, amelyek megtalálhatóak a Jelenések könyvében és amelyek most ott tartanak, hogy szemeitek előtt lejátszódjanak.

Nektek, szeretett szolgáim, bátorsággal, szeretetetek által kell az akadályok ellen küzdenetek, melyeket a csaló állított fel és amelyek türelmeteket a végsőkig próbára teszik. Tudomásul kell vegyétek, hogy a hamis próféta készülőben van, hogy elcsábítson benneteket, hogy elragadtasson benneteket és hogy arról győzzön meg benneteket, hogy ő az Igazságot képviseli. Most meg kell mutassátok hűségeteket Irántam és az Örök Atya iránt. Ne essetek kétségbe. Ámbár ezek az események meg fognak benneteket ijeszteni és összezavarnak titeket, mégis hűségesnek és méltányosnak kell lennetek Velem szemben.

Hívatásotok ideje alatt most először lesz megpróbálva hitetek. Péter Egyháza, az Én Egyházam. De amikor a kulcsokat visszaadják Istennek, az Atyának, ami rövidesen megtörténik, akkor az Egyház részese lesz Királyságomnak. Én vagyok az Igazság. Minden időben az Igazságot kövessétek..

Imádkozzatok most azért a kegyelemért, hogy biztosak lehessetek a sátán félrevezetésének felismerésében. Különben a hamis próféta behálózza gyermekeimet, bájos, karizmatikus fondorlataival, a csalóéval. A sátán nem fogja Egyházamat meghódítani, ha szolgáim a megtévesztéssel szemben résen lesznek és, ha ezt a valóságnak megfelelően látják: egy ördögi hazugságnak, amelyből nem lesz visszaút, ha beleestetek, vagy ha csatlakoztok ehhez az utálathoz!

Most hallgassatok meg. Forduljatok Hozzám vezetésért és azokért a különleges kegyelmekért, amelyekre szükségetek van, hogy nyájamat Hozzám és az Örök Atyához vezethessétek, mert ha ezt teszitek, akkor olyan kegyelmekben részesítelek benneteket, hogy rövid időn belül erőt gyűjthettek, azért hogy mindenáron megvédhessétek Igéimet.

Mindannyitokat szeretem és vágyódom segítségetek után ezekben a Végidőkben.

Jézus Krisztus

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer