Jelenlegi hely

A hazugságok nagyon gyakran jó dologként öltöztetetve jelennek meg

Nyomtatóbarát változat

2013. június 6. 16:00

Drága, szeretett leányom, mennyire szeretném, hogy a szeretet megsokszorozódjék a világban, mert az ember akkor valóban szeretné felebarátját, ahogyan azt Atyám parancsolta, és akkor nem lennének háborúk.

A háborúk az Egy Igaz Istenbe vetett hit hiányának az eredményei. Ezeket a félelem, a gyűlölet és a gőg okozza, melyeknek mindegyikét a Sátán hatalma szítja. Ahogy egyre több és több ember fordul el Istentől, és elutasítja annak szükségét, hogy felkészítse a lelkét az örökké tartó dicsőséges életre, nagy hibába esik. Amikor nem képesek meglátni az Igazságot, akkor hajlamosak elhinni a hazugságokat. A hazugságok nagyon gyakran jó dologként öltöztetve jelennek meg. Ezek úgy vannak álcázva, mint kívánatos cselekedetek, jogos tettek, szórakozás és a természetesség alternatívája.

A gonoszt, mint olyant, ritkán lehet felismerni, mert ez nem annak a módja, ahogyan a Sátán az emberiségre kiszabott csalást tervezi. Ő, a gonosz, akinek munkálkodását a gyenge lelkek szavaiban, cselekedeteiben és tetteiben lehet felismerni, nagyon óvatos, nehogy felfedje önmagát.

Ő a szegény lelkek által, akiket megfertőz, gondoskodónak, kedvesnek tűnik, és mindig egy vonzó és szép külsőt mutat. Ravaszul azzal kísérti majd az embereket, hogy gonosz tetteket kövessenek el, és ezt a legsérülékenyebbek gyengeségeinek a kihasználásával fogja tenni. Bár ő általában az érzékiségen keresztül csábít, azokat is meg fogja célozni, akik az Igazságot a hitükben keresik. Ez az az eset, amikor a Sátán csapdába csalja a lelkeket, mely által ők készek a gonoszságot, mint jó dolgot elfogadni.

Majd csak egy későbbi időpontban kezdik kényelmetlenül és nyugtalanul érezni magukat, mert érezni fogják, hogy valami nincs rendben. Addigra már a felebarátaik iránti gyűlölet és a felebarátaik semmibe vevése megnyilvánul a lelkükben. Aztán azt fogják hinni, hogy ezek a cselekedetek, amelyekbe Isten Nevében belefognak, de amelyek sértik Istent, Isten dicsőségére vannak.

Amikor egy háborút Isten Nevében robbantanak ki, akkor általában a világ hadseregei nem Istennek adóznak hódolattal. Amikor nemzeteket gyilkolnak le, és mégis azt mondják, hogy tisztelik Istent, akkor eltávolodnak Istentől, és a fenevad oldalára állnak.

Ebben az időpontban a fenevad kétféle módon tervezi az emberiség elpusztítását. Az első esetben, életet pusztít az abortusz, a gyilkosság és a háború által. A második esetben, megtámadja Egyházamat a Földön, hogy minden Egyház megsemmisüljön, amelyek Engem, Jézus Krisztust és szeretett Atyámat tisztelik. Ily módon ő lelkeket fog lopni, és megakadályozza őket abban, hogy kövessék az Igazságot, és hogy Királyságomat örököljék.

Jézusotok

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer