Jelenlegi hely

Isten az Atya: El fogom törölni hamis egyházaikat, gonosz kultuszaikat, hamis bálványaikat, városaikat és nemzeteiket

Nyomtatóbarát változat

2012. július 15., vasárnap, 5:45

(Szentségimádás alatt kapott üzenet)

Drága leányom, nehéz gyermekeimnek mentesnek maradniuk a bűntől, a kígyó keze által rájuk szórt átok miatt.  

Én soha nem várom el gyermekeimtől, hogy mindig teljesen mentesek legyenek a bűntől, mert ez lehetetlen.

Fontos, hogy az, aki ismeri Fiam tanítását a Földön, a lehető leggyakrabban törekedjék bűnei megbánására.

A bűnbánat által könnyebb lesz a kegyelem állapotában maradni, és ez gátat fog vetni a további kísértéseknek.

Gyermekeim, ti most a világban történő állandó nagy változásoknak lesztek tanúi. Ezek a Nagyfigyelmeztetés után fognak megtörténni.

Bár sokan figyelmen kívül fogják hagyni ezeket az égi üzeneteket, mégis fontos, hogy azok, akik elfogadják, mint Isten Szavát, felkészüljenek.

Ti vagytok a kötelék Fegyverzetemben az ellenséggel szemben, és hitetek miatt fel foglak éleszteni benneteket, és megvédlek majd benneteket az üldöztetéssel szemben.

A Fiam, Jézus Krisztus, a Világmindenség Megváltója iránti szeretetetek lesz az, amiért képes leszek megmenteni azokat a gyermekeket, akik Isten Fényét nem tudják majd elviselni.

A szeretetből történt önfelajánlásotok, szenvedésetek és imáitok megmentő kegyelem lesz számukra a Pokol tűzétől.

Ne magatokat féltsétek, hanem azokat, akik nemcsak, hogy látni nem tudnak, de nem is hajlandók meglátni azt az időt, amelyben ma élnek.

Az előkészületek befejeződtek, és a változások ideje megérett arra, hogy elkezdődjék, mert Én nem fogom a Fenevadnak megengedni, hogy lelkeket lopjon.

Ez az emberiségnek már oly régóta megígért beavatkozás nagyon hamar bekövetkezik, és akkor elkezdődik a csata Gyermekeim megmentéséért.

Ne féljetek Kezemtől, mert amikor az lesújt, csak azért lesz, hogy megbüntesse azokat, akik megpróbálják Gyermekeimet elpusztítani.

Meg fogom őket akadályozni, hogy becsapják a lelkeket.

Meg fogom őket akadályozni gyilkos szándékaikban, és el fogom törölni hamis egyházaikat, gonosz kultuszaikat, hamis bálványaikat, városaikat és nemzeteiket, ha továbbra is visszautasítják azt a Kezet, amely eteti őket.

Ők már figyelmeztetve voltak. Ti, szeretett Gyermekeim, segíteni fogtok Fiamnak, hogy megmeneküljenek.

Sohase féljetek, mert az Élő Isten Pecsétjével rendelkezők nemcsak, hogy meg lesznek védve, hanem megkapják azokat a kegyelmeket is, hogy megvédhessék Isten Szavát, hogy annyi lélek, amennyi csak lehetséges, megkaphassa az Élet Ajándékát.  

 

Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer