Jelenlegi hely

Amikor az ember nem hisz Istenben, akkor a jó és a rossz közötti különbséget sem fogadja el

Nyomtatóbarát változat

2013. április 20. szombat

Drága szeretett leányom, a Mennyország tele van szomorúsággal azon fájdalom miatt, amelyet szeretett követőimnek kell elviselniük a Földön.

Minden angyal és szent egyként egyesül, hogy imádkozzanak az emberiségért, mivel annak egy ilyen gonosz támadást kell a Sátántól és gonosz szellemeitől elviselnie. Miközben meghallgatom imáikat és annak megfelelően cselekszem, arra kérek mindenkit, akik magukat Kereszténynek vallják, hogy úgy imádkozzanak, mint még soha annak előtte.

A naponkénti imák felajánlása a démoni erők védelmével szemben, mely beszivárog a Földön, segíteni fog megtisztítani a Földet a gonosz szellemektől. Nektek reményteljesnek kell lennetek és amennyiben hűségesek maradtok Hozzám, egyre erősebbé váltok.

A Keresztények ereje Isten Igazságával egyesülve, egy hatalmas védőfalat fog képezni a fenevaddal szemben, akinek azon terve, hogy bántalmazza Isten gyermekeit, ebben az időben fog megvalósulni. Nektek a Színem elé kell járulnotok, és meg kell vallanotok Irántam való halhatatlan szereteteteket, és Én a Hadseregembe vezetlek benneteket, amelyet soha nem lehet legyőzni. Mivel több milliárdan térnek meg és fogadnak el Engem, ezért hadseregem egyre csak növekszik méreteiben, mely segíteni fog a fenevad elpusztításában.

A ti kötelességetek az, szeretett követőim, hogy azokra összpontosítsatok, akik el fogják utasítani Irgalmasságom Kezét. Nem számít, ha a Nevemben nevetségessé tesznek benneteket, mindaz, amit tennetek kell, hogy esedezzetek a lelkek megmentéséért. Tudnotok kell, hogy Isten földi hadserege különleges kegyelmeket fog kapni ahhoz, hogy magával hozza azok lelkét, akik kételkednek Szent Szavamban.

Amikor lehetővé teszik a kétségek elmérgesedését, akkor az ember elszakad Istentől. A kétségeket a Sátán ülteti az ember szívébe azért, hogy megtévessze Isten gyermekeit, elhitetvén velük azt, hogy Ő, az Isten nem Létezik.

Amikor az ember nem hisz Istenben, akkor a jó és a rossz közötti különbséget sem fogadja el. Isten vezetése nélkül bele fog sétálni minden csapdába, amelyet a Sátán elébe helyez. Aztán oly sok gyűlölet fog megnyilvánulni az emberek szívében, mert ha nyitva hagyják magukat a gonosz előtt, akkor a düh elönti a szívüket. A legrosszabb harag a Keresztényekre fog irányulni, és ezek az emberek mégsem fogják tudni, hogy miért éreznek így. Ezért van az, hogy akik azt állítják, hogy nem hisznek Istenben, több időt töltenek azzal, hogy elítéljék azokat, akik hisznek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a lelkükért.

Jézusotok

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer