Jelenlegi hely

Atyám beavatkozása már elkezdődött és haragja meg fogja rázni a Földet

Nyomtatóbarát változat

2013. január 30. kedd, 23:10

Drága, szeretett leányom, az emberi élet megsemmisítése növekszik azok kezei által, akik ezt az isteni ajándékot nem tisztelik. E förtelmes bűn miatt Atyám haragja olyan tetőfokot ért el, hogy ordításait (*) hallani lehet Mennyország szerte.

Haragjának Keze ki fogja űzni ezt a gonoszságot, mivel kitépi majd azokat a gonosz embereket, és elpusztítja őket. Mert minden, állathoz hasonlóan lemészárolt emberért az elkövetőket Atyám a Pokol tüzébe fogja dobni.

Kérlek titeket, vegyétek tudomásul, hogy amint a háborúk fokozódnak, a gonoszok közül ez ügyben érintett diktátorok felelősségre lesznek vonva. Ők ki lesznek gyomlálva, és abban az Igazságszolgáltatásban lesz részük, amelyet magukra vontak.

Az emberek nem láthatják, amit Én látok. Nem ismerik a gonoszság nagyságának következményét az élet megsemmisítésében, a Föld megsemmisítésében, és egyes emberek felebarátaik ellen elkövetett üldöztetésében.

Atyám beavatkozása már elkezdődött, és haragja meg fogja rázni a Földet. Elég volt! Ennek a gonoszságnak a gyökere az, hogy az ember nem fogadja el Isten Létezését. Az ember játszik az élettel, mintha a Földön minden az ellenőrzése alatt lenne, holott fölötte semmi hatalma sincsen. Nem lehet megengedni, hogy ez a gonoszság folytatódjék. Ez ellen tenni kell valamit, és azok, akik nem fogadják el az Ő Törvényeit, félelmet fognak érezni Isten előtt.

Jézusotok

 

(*): Itt a harsogásnál sokkalta erősebb hangról van szó. A Bibliában is használt. Itt a tetőfokára hágott harag váltja ki... pl.

Oz 11,10 - Az Urat fogják követni, aki úgy fog majd ordítani, mint az oroszlán; igen, ordítani fog, és fiai elősietnek nyugatról. ...

Joel, 4, 16: “És bömböl az Úr Sionról, és hallatja szavát Jeruzsálemből; és megrendül az ég és a föld, de népének menedék az Úr, és Izrael fiainak erősség.”

Ámosz, 1, 2: “És bömböl az Úr Sionról, és hallatja szavát Jeruzsálemből; és elhervadnak a pásztorok ékes mezői, és kiszárad a Kármel teteje.”

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer