Jelenlegi hely

 Az emberek azért veszítették el a szeretetet az életükben, mert már nem tisztelnek Engem

Nyomtatóbarát változat

2014. november 27. csütörtök, 19:50

Drága, szeretett leányom, az elkövetkező években az emberek által megtapasztalt szenvedés nagy része szellemi szenvedés lesz. A lelki szenvedést nemcsak azok a követőim fogják megtapasztalni, akik hűek maradnak Isten Igéjéhez, hanem minden ember, függetlenül attól, hogy ők miben hisznek. A Sátán és démonai – a legmagasabb rangtól a legalacsonyabb rangig – bebarangolják az egész világot, és gyűlöletet szítanak Isten gyermekei között. A gyűlölet magával ragadta az emberiséget, és ez többféleképpen mutatkozik meg. Amikor a Sátán a gyűlölet burkába csalja az embert, akkor azt az által teszi, hogy féltékenységet kelt a sebezhető emberben, és az hamarosan gyűlöletté válik. A gyűlölet egyre csak terjed, és elér minden korosztályt.

A szeretet szelleme és az emberszeretet, ami egykor jelen volt az emberek szívében, meggyengült, ez azt jelenti, hogy az a szeretet, mely egykor közösségeket, nemzeteket és országokat egyesített, megtört. Az emberek azért veszítették el a szeretetet az életükben, mert már nem tisztelnek Engem. Engem, Jézus Krisztust, elfelejtettek. Annyira el vannak foglalva az evilági dolgokkal, hogy egy magányos létet teremtettek maguknak. Amikor a szeretet hiányzik az életetekből, akkor sokan közületek kiszáradnak, és elhervadnak, mint egy éhező növény.

Isten a Szeretet, és amikor a szeretet jelen van a világban, akkor ott a szeretet és a béke egyre csak fokozódik. A szeretet ellentéte a gyűlölet, s az pedig az ördögtől van. Ha megengeditek, hogy gyűlölet töltse el a szíveteket, akkor az elmérgesedik bennetek, és a rákhoz hasonlóan növekszik, míg csak fel nem fal benneteket. A gyűlölet életeket tesz tönkre, és szörnyű megosztottságot okoz. Megmérgezi a lelketeket. Nagy boldogtalanságot teremt azokban a lelkekben, akik engedik, hogy a gyűlölet diktálja minden cselekedetüket. A gyűlölet nagyon gyorsan terjed egyik emberről a másikra; és ha egyszer elkötelezitek magatokat egy olyan embernek, aki tele van gyűlölettel, akkor ez a gyűlölet a markában fog tartani benneteket, arra csábítván titeket, hogy meghallgassatok minden olyan érvet, mely megindokolja a gyűlöletet.

A Keresztényeknek, akik megengedik, hogy a gyűlölet megfertőzze őket, nem szabad engedniük annak, hogy az Én Szent Nevemet arra használják, hogy az bármiféle gyűlöletet keltsen egy másik emberi lénnyel szemben.

Kérnetek kell engem, hogy szabadítsam meg a lelketeket a gyűlölettől, mert ha megengeditek, hogy az hatalmába kerítse a lelketeket, akkor soha nem fogjátok meglátni az Arcomat.

A nektek adott időt arra használjátok fel, hogy egyre jobban megszeressetek Engem, mert ha Engem valóban szerettek, akkor ez a szeretet viszonzásra kerül. Ezután már képtelenek lesztek részt venni olyan párbeszédben, ahol ott a gyűlölet.

Szeressetek Engem, és akkor könnyebb lesz másokat szeretnetek. Ha másokat gyűlöltök, nem ismertek Engem.

Jézusotok

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer