Jelenlegi hely

Az emberiség megmentésére irányuló küldetésem már majdnem befejeződött

Nyomtatóbarát változat

2015. február 13. péntek, 18:00

Drága, szeretett leányom, a Szentháromság Ereje által kijelentem, hogy Én az Igazságot adtam nektek. Betöltöttem a szíveteket és lelketeket azokkal az Ajándékokkal, amelyeket az Igazság Könyve által ígértem az emberiségnek.

Most tehát vegyétek Ajándékomat, az Igazság Ajándékát, az összes többi Ajándékkal együtt, amelyek e Küldetés által adattak nektek, és fogadjátok azt hálával. Éljétek Isten Igéjét. Fogadjátok el ezeket az Üzeneteket, és életeteket azoknak megfelelően éljétek.

Az emberiség megmentésére irányuló küldetésem már majdnem befejeződött. Maradék Hadseregem megalakult. Ti megkaptátok az Élő Isten Pecsétjének az Ajándékát, az Üdvösség Érmét, és a Keresztes Imahadjárat Imáit. Ezek lesznek a ti fegyvereitek ellenségeim ellen. Mostantól fogva csak időszakonként és Maradék (Hadseregem) által fogok hozzátok szólni. Ti készen álltok arra, hogy átvegyétek fegyvereiteket, és harcoljatok, hogy Igém a kietlenség helyén is életben maradjon.

A Tervem az, hogy biztosítsam, hogy ti mindannyian terjesszétek Igémet, és vegyétek fontolóra mindazt, amit adtam nektek. Utolsó Küldetésemet nem fogom cserbenhagyni soha, mert az lehetetlen. Legyetek türelmesek, és teljesen bízzatok meg Bennem. Ezek az Üzenetek nagy enyhülést és vigasztalást fognak nyújtani számotokra a nagy szellemi megpróbáltatások napjaiban. Legyetek hálásak Irgalmamért.

A Szentlélek vezetni és védelmezni fog benneteket, Én pedig enyhülést fogok nektek adni, amelyre szükségetek lesz, hogy el tudjátok viselni az előttetek álló idők nehézségeit.

Köszönöm, kicsinyeim, hogy elfogadtátok Beavatkozásomat. Most rajtatok a sor, hogy terjesszétek az Igazságot. Szeretlek benneteket, kedvellek titeket, és vágyom az Úr Nagy Napjára, amikor végre egyesíteni fogom a világot, és elvezetlek benneteket Új földi Királyságomba.

Megáldalak benneteket. Bátorságot, bölcsességet és tudást adok nektek, és Kegyelmeket, hogy folytatni tudjátok Munkámat a Földön.

Szeretett Jézusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer