Jelenlegi hely

Az Isteni gondviselés mindig érvényesülni fog

Nyomtatóbarát változat

2014. október 11. szombat, 20:30

Drága, szeretett leányom, senki se becsülje alá Isten Hatalmát, semmiféle dologban, amelyek ezekben az időkben fognak kibontakozni. Isten Hatalma végtelen, és egyetlen ember sem képes arra, hogy legyőzze az Ő Istenségét, vagy Akaratát. Egyetlen ellenségem sem büszkélkedhet azzal, hogy ő nagyobb, mint az Isten, Aki egyetlen leheletével kiöntheti Igazságszolgáltatását a világra. Miközben Isten türelmes, becsületes, igazságos, és tele van minden gyermeke iránt érzett feltétel nélküli szeretettel, beleértve a gonoszokat is, meg fogja torolni az emberi gonoszságot, amelyet az ördög gonosz hatása okoz.

Átkozottak azok, akik ellenszegülvén a Szent Igének, felemelkednek Isten ellen. Amikor eljön Isten Ideje, meg lesznek büntetve, mivelhogy minden lehetőséget megkaptak arra, hogy megváltoztassák útjaikat. Azokat, akik a gonoszságot és a fenevadat imádják, villámcsapás fogja sújtani, éppen úgy, ahogyan az akkor történt, amikor Lucifer, mint villám lett a pokol mélységébe dobva.

Ha ellenségeim másoknak ártanak, megpróbálják őket megölni vagy megnyomorítani, csakhogy hatalmat szerezzenek a gyengék fölött, egy szörnyű büntetést fognak elszenvedni.

Ha az ördög imádói bárminemű népirtást követnek el az ártatlanok ellen, akkor ők ezért a Pokolban fognak égni, és éppen akkor lesznek megállítva, amikor már azt hitték, hogy sikerrel jártak.

Az Isteni Gondviselés mindig érvényesülni fog, mert nincs Hatalom, amely Hatalmasabb lenne, mint Azé, Aki a semmiből mindent megteremtett.

Jézusotok

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer