Jelenlegi hely

Azok, akik dühükben ordítanak Szavam ellen és azt állítják, hogy az a Sátántól származik, a fenevaddal fognak lakni egy egész örökkévalóságon át.

Nyomtatóbarát változat

2013. május 24. péntek

Drága szeretett leányom, mindenhol hallják Hangomat, minden helyen, és minden Isten imádására szentelt templomban szakadás lesz.

Bár sokan a hódolatukat fejezik ki Irántam, Tanításaim és Egyházam iránt, most, amikor a Hangomat hallják, amely figyelmet parancsol, mégis be fogják fogni a fülüket.

Hangom süket fülekre és makacs lelkekre fog találni. A Hangomat, a Szavamat és Hívásomat dühösen el fogják utasítani és ki fogják köpni, miközben Engem még egy utolsó alkalommal üldözni fognak a Földön. Ez az utolsó hívás, hogy még a Második Eljövetelem előtt Isten gyermekeit a Keblemre vonjam, és mégis az emberek közül sokan, akiket a démonok által terjesztett hazugságok megzavarnak, el fognak fordulni Tőlem, és el fogják utasítani Irgalmasságomat.

Engem azok fognak ismét elutasítani, akik Isten Házában foglalnak helyet, a papok és mindazok, akik nem fogadják el az Igazságot. Hamarosan mindnyájan látni fogjátok a Nevemnek szánt végső sértést. Azok közületek, akik betakarjátok a szemeteket és bekötött szemmel jártok, végül is úgy fogjátok látni az Igazságot, ahogyan az ebben az időben adatik a számotokra.

Én nem hozhatok létre egyházszakadást Egyházamban, mert akkor saját Magamat tagadnám meg. Az Én Testem az Egyház maga, és az sohasem halhat meg, de Egyházamban azok, akik el fognak Engem utasítani, meg fognak halni. Éppúgy, ahogyan az első alkalommal elutasítottak (Engem), ez alkalommal is megpróbálnak majd elpusztítani Engem, még mielőtt eljövök, hogy elhozzam az embernek a megígért végleges üdvösséget.

Az ember gyenge. Az ember tudatlan, és nem méltó Irgalmamra. Az ember makacs. Az embernek megadatott az Igazság földi Időm során, de még mindig nem érti Ígéretemet. A Második Eljövetelkor történő visszatérésemet az utolsó Prófétám elutasítása fogja kiváltani. A prófétanő, aki azért küldetett, hogy lelketek felkészítése érdekében Isten végső Szavát átadja nektek, kíméletlenül fog szenvedni. Én vagyok az, Jézus Krisztus, akit rágalmaztok, amikor az Isten prófétájának adott Szent Szavamat kigúnyoljátok. Isten Szava az, amit elutasítotok, mely azért adatik, hogy felkészítsen benneteket az Antikrisztus elleni csatára. Így cselekedvén, elpusztítjátok a lelkeket. Megakadályozzátok, hogy ezek a lelkek bejussanak a Paradicsomomba.

Azok, akik gonosz dolgokat mondanak Üzeneteimről, nem tudják megindokolni ellenérzésüket, dühüket vagy logikájukat, mert tele vannak olyan hibákkal, amelyek a gőg bűnéből születtek. Hamarosan nehéz lesz megkülönböztetni az Igazságot az új világszervezet hazugságaitól, amely az új pogány világvallást fogja bemutatni.

Ha most nem hallgattok Rám, akkor kényszeríteni fognak benneteket, hogy elfogadjátok ezt a gonosz helyettesítőt. Ezt egy csillogó aranyozott külsőbe fogják öltöztetni, mely közületek még a legbuzgóbbakra is nagy hatást fog gyakorolni, elferdítvén az Irántam való hűségeteket, és azt mindenki csodálni fogja. Ez lesz az a vallás, amely megtéríti az ateistákat elhitetve velük egy nagy hazugságot. Nem fognak békére találni azok, akik követni fogják ezt a pogány utálatot. Az egymástól való félelem és az egymás iránti gyűlölet nyilvánvaló lesz, ahol testvér a testvér ellen fog harcolni, és az emberi nem két részre fog oszlani. Az egyik fele el fogja fogadni az igazságnak ezen új világvallás által kicsavart változatát, mely sok egyház és hitfelekezet fölött fog elnökölni, valamint a Katolikus Egyház nagy része fölött. A másik fele azokból fog állni, akik valóban szeretnek Engem, és akik hűek maradnak az Igazsághoz.

Ha nem fogadjátok el az Igazságot – a szent Bibliában foglalt Igazságot -, akkor hazugságban fogtok élni. Nem marad a lelketekben Irántam való szeretet, ha elfogadjátok azokat a hazugságokat, amelyeket majd megetetnek veletek.

És bár Szavam ma eretnekségnek tűnhet, ahogyan az Én Időmben is történt a Földön, mégis amikor az Antikrisztus ellenőrizni fogja nemzeteteket, és éhezni fogtok az Igazságra, sokan közületek falni fogják ezeket az Üzeneteket. Hason fogtok kúszni és sikítani fogtok Utánam. Ti, akik káromoltatok Engem, majd ki szeretnétek vágni a nyelveteket, mert ráébredtek arra, hogy szavaitok mennyire megbántottak Engem. Én türelmesen várom azt a napot, de ha Elém állnátok és akadályoznátok Engem, hogy elérjem a lelkeket, akkor lekaszabollak benneteket. Ha továbbra is káromolnátok Engem azt állítván Üzeneteimről, hogy az a gonosz munkája lenne, akkor nektek sohasem lesz megbocsátva. Mert ez a legnagyobb bűn Isten ellen.

Ne feledjétek, hogy Én ezzel az utolsó alkalommal azért jövök Isten gyermekeihez, hogy Atyám Szövetségét beteljesítsem. Az ő Akarata most már úgy teljesülhet a Földön, mint az a Mennyben van. Senki sem tudja közületek megakadályozni, hogy ez bekövetkezzék. Senki sem tudja megakadályozni közületek – még ha néhányan utálnak is Engem – Második Eljövetelemet. Azok, akik dühükben ordítanak Szavam ellen és azt állítják, hogy az a Sátántól származik, a fenevaddal fognak lakni egy egész örökkévalóságon át.

Jézusotok

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer