Jelenlegi hely

Ébredjetek rá az Igazságra, mielőtt túl késő

Nyomtatóbarát változat

2011. április 15. péntek; 22:00

Drága, szeretett leányom, meg kell mondanod a világnak, hogy most az Én Legszentebb Akaratomat kell követnetek, ha az emberiség örök életet akar. Ez a földi világ bár sok mindent fel tud kínálni számotokra, sosem fogja éhségeteket csillapítani. Ha ősszüleitek, Ádám és Éva bűne nem lett volna, akkor igen, lehetséges lett volna, hogy akadálytalanul örök boldogságban éljetek. Mivel a csaló mindenütt jelen van, ő nem fogja engedni egyikkőtöknek sem, hogy Felém irányítva tervezze meg az életét. Ő ravasz, egy hazug, aki folyamatosan azon fog igyekezni, hogy mindenképpen bűnbe essetek a különféle kísértések által. Azonban nehéz lesz neki, hogy célba vegyen benneteket, ha a kegyelem állapotában vagytok, melyet a gyónás és az Áldott Szentségek által érhettek el.

A Szent Rózsafüzér különösen hatásos a sátán ellen, annak a hatalomnak köszönhetően, amelyet Isten, az Örök Atya adott az Áldott Szűznek, Édesanyámnak. Neki nagy hatalma van a csaló felett. A csaló tehetetlen az Én Édesanyámmal szemben, és ezt a csaló tudja. Ha megengeditek az Én Szent Édesanyámnak, hogy a kegyelmek felé vezessen benneteket, ő közbenjárhat értetek, és akkor védettek lesztek a csalóval szemben.

Miközben az emberek ma a boldogság és a béke felé igyekeznek ezen a Földön, valami titkos receptet keresnek. Így azzal töltik az időt, hogy próbálnak rájönni a boldogság, az anyagi gyarapodás és a béke titkára az életükben. Új megoldásokkal és ötletekkel állnak elő, melyek mindegyike a meggazdagodási terveken alapul. Függetlenül valamennyi felsorakoztatott érvtől, melyek többsége a pszichológiailag vezérelt idealizmuson alapszik, egyszerűen lehetetlen a békét és a boldogságot elérnetek az életetekben, ha nem hisztek Istenben, az Örök Atyában. Egyedül csak Ő tud életet adni.

Ha nem kerültök közel Hozzá, üres lelkűek lesztek.

Azok közületek, akik jelentős időt töltenek azzal, hogy cáfolni próbálják az Én Létezésemet, idejüket olyan álmok kergetésére fecsérlik, amelyek sosem válnak valóra. Makacs elutasításotok a Teremtőtökkel, a Legfelsőbb Lénnyel szemben, azzal szemben, Aki ezt a világot teremtette, az örök sötétség mélyére fog vezetni benneteket. Az emberek közül sokan, akik hozzátok hasonlóan hosszú időn át folyamatosan tagadták Isten Létezését, olyan hazugságok terjesztése által, hogy nem létezhet olyasvalaki, mint Isten, az Atya, most sajnos a saját választásuknak köszönhetően a pokol mélyén vannak. Ne engedjétek, hogy ez megtörténjen a ti lelketekkel, mert a pokolra jutott lelkek úgy égnek, mintha még mindig eleven húsból lennének.

Mennyire nevet a sátán a tudatlanságotokon. Amikor Isten Létét tagadjátok, akkor az örök boldogsághoz való jogotokat tagadjátok. Ugyanezt az örök boldogságot keresitek fáradhatatlanul ebben a világban. De az elérhetetlen ezen a Földön.

Soha ne éljétek úgy az életeteket ezen a Földön, mintha ez lenne az egyetlen része létezésetek körforgásának. Mert nem ez az egyetlen. Az igazi otthonotok a Paradicsomban lesz, Velem.

 

Szerető Megváltótok

Jézus Krisztus

 

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer