Jelenlegi hely

Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

Nyomtatóbarát változat

2011. március 3. 23.00

Ó, szeretett leányom, ezen az estén örömmel köszöntelek figyelmességedért. Tudtam ugyan, hogy nemsokára ismét visszatérsz Hozzám, de elmaradásod kissé fájdalmas volt számomra.

Kérlek, hallgass meg figyelmesen. Tudom, hogy saját életed lefoglal téged, mégis arra kérlek, hogy próbáld megérteni azt, hogy nagyon sürgősek ezek az üzenetek. Szavaim a legfontosabb történelmi korszakban szólnak hozzád. Ez az az időszak, amikor a világ nagy változásokat fog megélni, olyat, amelyben az emberiségnek még sohasem volt része.

Gyermekeim, mindegy, hogy a világ melyik részén éltek, most kell felkészülnötök, mert nagyon közel van az az idő, amikor Irgalmasságom által mindenki a legértékesebb ajándékot fogja kapni. A Nagyfigyelmeztetés mindenütt megtérést fog eredményezni.

Amikor ez beteljesedik, és a Föld forgása egy pillanatra meg fog állni, akkor majd el fogják fogadni az Igazságot, amely a szeretet elterjedésében fog megnyilvánulni.

A szeretet és az általatok kisugárzó fény által a sátán követőinek nehezére fog esni, hogy gonosz viselkedésük mellett kitartsanak.

Annak ellenére, hogy ez a nagy esemény fel fog benneteket riasztani, és sok megtéréshez fog vezetni, mégis előre fel kell készülnötök.

Fogadjátok el tehát, hogy ezek a próféciák be fognak következni. Kevesen fogják tudni majd ezt letagadni, legyen az bár az esemény alatt, vagy utána. Mégis sokan fognak Nekem hátat fordítani. Majd a nagy üldöztetés fog következni.

A papok szenvedni fognak

Híveim hadserege, bátran meg fogja védeni Létezésemet. De lesznek olyanok is, akiktől a legkevésbé várnátok - beleértve az én keresztény Egyházam vezetőit is - hogy a gonosz és élősködői oldalára fognak állni. Őket hitük gyengesége miatt csábítják majd el. Meg fogjátok azt is tapasztalni, hogy szent vikáriusaim, hűséges szolgáim kénytelenek lesznek hitüket megvédeni. Az a kegyetlenség, amellyel szembe kell nézniük, hasonló lesz ahhoz a kegyetlenséghez, amikor Nekem kellett szembe néznem hóhéraimmal. Erre figyeljetek mind, akik Engem követtek. Ne engedjétek, hogy az árulók útjára térítsenek el benneteket, még akkor sem, ha félni fogtok. Ne higgyetek hamis ígéreteiknek. Legyetek bátrak. Imádkozzatok erőért.

Az üldöztetés nem fog sokáig tartani

Híveim, kölcsönösen erősítsétek egymást, mert még azok is, akik a legközelebb állnak hozzátok, hátat fognak fordítani a hitnek. Lehet, hogy elkülönítve, kinevetve és nyilvánosan megszégyenítve fogjátok érezni magatokat. Hagyjátok figyelmen kívül piszkálódásaikat. Vezetni és védeni foglak titeket. Ez az időszak nem tart majd hosszú ideig. A legfájdalmasabb szenvedésetek az lesz, amikor megtapasztaljátok Irántam, az Igazság iránt való hűtlenségüket.

A nem keresztény nemzetek akarnak majd irányítani

Az ima segíthet enyhíteni néhány kibontakozó katasztrofális eseményt. Azok üldöztetése, akik Bennem, vagy az Örök Atyában hisznek, olyan nemzetek által fog megtörténni, akikben nincs szeretet, főleg az Isten iránti szeretet hiányzik. Az egyetlen szeretet, ami szívükben uralkodik, az a hatalomvágy, ezért arra fognak törekedni, hogy azokat a kis számban levő országokat, ahol még az emberek boldogok, a hatalmukba kerítsék. A legfőbb céljuk az ellenőrzés: hírnevet akarnak szerezni maguknak, gazdagságra és vagyonra törekednek, mindezt a ti károtokra teszik, országaitok kárára és azokkal szemben, akik nem akarnak Engem megtagadni.

Gyermekeim, ha engedtek nekik, akkor azt fogjátok megtapasztalni, hogy nagyon nehéz lesz a helyes útra visszatérni, és az is nehezetekre fog esni, hogy lépteiteket újra felém irányítsátok. Ez nagy bátorságot fog követelni tőletek a megpróbáltatásokkal szemben, de ti fogtok nyerni. Ha azért fogtok szenvedni, mert szívetek szenvedélyesen vágyik Isten, az Örök Atya szeretetére, akkor ezt örömmel fogjátok elviselni.

 

Új diktátorok fellépése

A hirtelen globális változások, amelyek eddig csekély nyugtalanságnak látszottak, nemsokára háborúkká fejlődnek. A háborúk pedig élelmiszer hiányhoz vezetnek. A demokrácia hamar megszűnik, és gonosz diktatúrák alakulnak ki. Azonban ezek a diktatúrák nagyon elővigyázatosak lesznek, és úgy fognak megjelenni, mint a béke közvetítői, és mint megmentők. Annak ellenében, hogy táplálni tudjátok magatokat, a tulajdonaitokat fogják ellenőrizni, amelyeket végül is megkaparintanak maguknak. Engedélyt kell majd kérnetek tőlük ahhoz, hogy családjaitokat táplálhassátok. Ahhoz pedig, hogy utazhassatok, egy speciális formalitásra lesz majd szükségetek, ezért fel lesztek szólítva, hogy fogadjátok el a bélyeget, az Antikrisztus bélyegét. Fussatok gyermekeim! Rejtőzzetek el! Mert ez még nem minden! Azt is meg fogják határozni nektek, hogy hogyan imádkozzatok, de az nem Isten lesz, akit imádni fognak. Gyermekeim, ezek nem mások, mint a sátán hadseregei, akik lelketeket akarják ellopni.

Ti, akik hisztek Bennem, legyetek készen. Térjetek vissza Egyházaitokhoz, és imádkozzatok Istenhez, az Örök Atyához. Alkossatok imacsoportokat és imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok. Könyörögjetek a megbékélés kegyelméért, hogy a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekkor lelketek állapotát alázattal el tudjátok fogadni. Nincs mitől félnetek.

 

Imádkozzatok családtagjaitokért és barátaitokért, gyermekeitekért és szomszédjaitokért is. Nekik is mindnyájuknak fel kell készülniük. Amikor Létezésem igazságát felismerik, nagyon sokan meg fognak térni. Sokan nem fogják tudni elviselni azt a sokkot, amikor azzal a ténnyel fognak szembesülni, ahogyan Engem bántottak. De lesznek olyanok, akiknek ez nem fog gondot okozni. Mostantól ketyeg az óra.

Könyörögjetek Hozzám segítségért

Gyermekeim, a megjövendölt jelek már jól láthatóak. Vegyétek őket észre, és úgy fogadjátok el, mint előre megadott jeleket. Egyre nagyobbak lesznek a felkelések, földrengések, árvizek és az éghajlatváltozás. Úgy a pénz, mint az élelmiszer okot fog adni az aggodalomra. Ne higgyétek azt, hogy minden el van veszve, mert ha segítségért könyörögtök Hozzám, imáitokra válaszolni fogok. Mindnyájatokat kézen fogva segítem keresztül ezeken a mozgalmas időkön. De meg kell nyissátok Előttem a szíveteket. Minden kísértés elől, ami magával ragadna benneteket zárkózzatok el és ne legyetek részesei az ördög összeesküvésének. Őrizzétek meg a szívetek és a lelketek tisztaságát. Magatartásotok legyen alázatos. De sohase féljetek az Irántam való hiteteket megvallani.

Itt az ideje, hogy felkészítésetek lelketeket

Az idő elérkezett. Menjetek, gyermekeim, és kezdjétek el lelketek felkészítését. Kívánjátok lelketek megszentelődését, amelyhez a Szentségekre és kegyelemre van szükség. Aztán kérjetek meg Engem, hogy karjaimba vegyelek benneteket, és könyörögjetek a megmentésetekért. Szeretetem és együttérzésem fölülmúlja képzelő erőtöket. De örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra. Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos Ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni, akkor lesztek valóban készen arra, hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé fognak válni. Ez lesz az Én Paradicsomom, a dicsőséges Örökségem, amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok.

Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést, mert az idő egyre közeledik.

 

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer