Jelenlegi hely

Én jelen vagyok az Oltáriszentségben, annak ellenére, hogy ígéretemet félreértelmezik

Nyomtatóbarát változat

2011. április 14. csütörtök

Drága, szeretett leányom, ne aggódj, te folyamatosan fejlődsz, mivelhogy időt szakítasz a Hozzám való imádkozásra. Fontos most megértenie az embernek, hogy ha közelebb akar kerülni az Én Szívemhez, mennyire szükséges részesülnie a Legszentebb Eucharisztia Szentségében.

Sok ember, beleértve más keresztény csoportokat is, tagadják az Oltáriszentségben való Valóságos Jelenlétemet. Érthetetlen, hogy miért döntöttek úgy, hogy megtagadják azon Ígéreteimet, melyeket az utolsó vacsorán tettem arra vonatkozólag, hogy testemet és véremet adom eledelül és táplálékul a lelketeknek. Ami viszont nyilvánvaló, az a világ összes Tabernákulumában jelen lévő Oltáriszentség csodája, és az azért van ott, hogy szegény, alultáplált és üres lelketeket betöltse az Én Jelenlétemmel. Ez a Jelenlét annyira megerősít majd benneteket, hogy miután már hozzászoktatok Jelenlétemhez, de elmulasztjátok, hogy magatokhoz vegyetek Engem, elveszettnek fogjátok érezni magatokat.

Sok keresztény figyelmen kívül hagyja a Keresztre feszítésem idején tett legalapvetőbb Ígéretemet, azaz, hogy jelen leszek a kenyérben és a borban, és egy maradandó jelet hagyok a lelkek táplálása érdekében. A túl sok emberi érvelés eredményeként még a jó szándékú keresztények is elutasítanak. Ugyanezek a keresztények nem fogadhatják az Oltáriszentséget annak valóságos formájában. A Legszentebb Oltáriszentséget, mint csodálatos ajándékot adtam mindnyájatoknak, megváltásotokra és üdvösségetekre. Elutasítva azt a tényt, hogy Én valóban Jelen vagyok az Oltáriszentségben, azt jelenti, hogy olyan különleges kegyelmeket veszítettek el, amelyek a paktum részét képezik, és amelyek még közelebb hoznának Engem a szívetekhez. Ne feledjétek, hogy amikor meghaltam értetek a Kereszten, az azért volt, hogy az örök élet és az üdvösség felé vezesselek benneteket.

Úgy fogadjatok Engem, mint Élő Jelenlétet, és a lelketekre olyan fény fog ragyogni, amelyet eddig lehetetlennek tartottatok volna. Térjetek meg, hogy Testemet és Véremet magatokhoz vegyétek. Engedjétek, hogy elvegyem kétségeiteket. A Keresztényeknek ez az egyik legnagyobb hibája: megtagadják, hogy ily módon lépjek be a lelkükbe. Ez nagyon sérti Örök Atyámat, a megmentésetekért hozott áldozat miatt. Engedjétek, hogy világosságot és táplálékot hozzak az életetekbe. A Nagyfigyelmeztetés megtörténte után hajlandóbbak lesztek Tanításaim Igazságát elfogadni.

Emlékezzetek arra, amit az Utolsó Vacsorán Ígértem: ha eszitek a kenyeret és a bort, az lesz az Én Testem és Vérem számotokra. Minden más értelmezést az emberi logika és érvelés torzított el. Most értsétek meg és fogadjátok el az Igazságot.

 

Szerető Megváltótok:

Jézus Krisztus

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer