Jelenlegi hely

Én, a ti szeretett Jézusotok soha nem tudnám aláásni saját Egyházamat

Nyomtatóbarát változat

2012. április 16., hétfő, 6:00

Drága, szeretett leányom, hívom Isten minden gyermekét, és biztosítom számotokra, hogy Én, a ti szeretett Jézusotok, soha nem tudnám aláásni saját Egyházamat.

Azonban nem fogok visszavonulni, és tétlenül nézni, hogy hogyan esik szét Egyházam egy bizonyos szekta keze által, akinek nincs joga szerepet játszani a Szentszékben.

Mert pontosan ezt próbálja tenni a Hamis Próféta és a csalók, akik a Sátánt bálványozzák.

Ők le akarják dönteni a Katolikus Egyházat, és apró darabokra tördelni.

Ez, gyermekeim, az, ahogyan a sátán az ő utolsó lázadása során ellenszegül Istennek, minden dolog Teremtőjének.

Ez a gonosz terv, hogy Egyházamat megsemmisítsék, már 100 éve folyik, de 1967 óta erősödött.

Sok szélhámos tagja ennek a gonosz szektának, akik a sátánt imádják, akik belépnek szemináriumokba, hogy megvessék lábukat a Vatikánban.

Hatalmuk, melyet Isten engedélyezett, a mai napig korlátozva volt.  Mivel a végidő közeledik, ez változni fog.

Ez a gonosz szekta most minden hatalmát latba veti annak érdekében, hogy egy új helyettest válasszanak Szent helytartóm, XVI. Benedek pápa helyett.

Mindazok, akik Tanításaimat ismerik, a Szentmise mondásakor változásokat fognak észlelni.

Új világi törvényeket fognak bevezetni, amelyek Kereszthalálomra nézve sértőek lesznek.

Sok odaadó követőm fogja ezt látni, és fájni fog nekik. Észrevételeiket el fogják utasítani, és több Szentséget meg fognak szüntetni.

Ezért komoly előkészületekre van szükség.

Azoknak a katolikusoknak mondom, akiket bántanak és kétségbeesnek: kérlek, ne feledjétek, hogy Én itt vagyok.

Hívjatok Engem, szeretett Jézusotokat, és tudjátok, hogy nem szabad félnetek, hogy Tanításaim igazságait hirdessétek.

Nem szabad félnetek attól, hogy hátat fordítsatok az eretnekségnek.

Én vezetlek benneteket utazásotok során, és a Szentlélek ereje vezérel titeket.

 

Szeretett Üdvözítőtök,
Jézus Krisztus

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer