Jelenlegi hely

Ez az új világvallás a fenevadnak fejezi majd ki hódolatát

Nyomtatóbarát változat

2012. október 9. kedd, 9:31

Drága, szeretett leányom, sok lélek éber ebben az időben, mivel tanúi a Katolikus Egyházban történő gyors változásoknak, amelyek most kezdenek megnyilvánulni.

A jelek elkezdik mindazt megmutatni, amit általad megjövendöltem. A Szentmisék elmaradása nyilvánvaló. A Szent Eukarisztiához már nem lehet egykönnyen hozzáférni. A gyónás szentsége korlátozva van számos templomomban.

Sok Templomomnak nincsenek papjai, hogy vezessék azokat. Oly sokan elhagyták Egyházamat a szenvedés ezen idejében, hogy hamarosan ezeket a templomokat átadják majd kereskedelmi tulajdonosoknak.

Mivel a Kereszténység hite próbára van téve, fontos tehát, hogy folytassátok a Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozását. Hamarosan új szolgákat helyeznek a Katolikus és más Keresztény Egyházakba.

A vallási különbözőségek először a széleken homályosodnak el, aztán rövid időn belül már nem fogjátok felismerni Tanításaimat, mert észrevehetetlenül fognak eltűnni. Ezek helyére egy sor homályos, de költői kifejezés kerül, mely előmozdítja a bűnnel szembeni toleranciát.

A hazugságokat, melyeket a gyanútlan templomba járóknak mutatnak be, az elején nem veszik észre. Ezután követőimet egy mély nyugtalanító érzés fogja elfogni, az, hogy valami nincs rendben.

A végső megtévesztés akkor lesz, amikor a Szentségeket pogány helyettesítőkkel cserélik fel.

Mindez a Hamis Próféta elnöklete alatt következik be, aki azt állítja majd, hogy valamennyi vallásnak ő a főpapja. Egy egyesített vallásnak. Ez az új világvallás a fenevadnak fogja majd kifejezni a hódolatát.

A fenevad felfalja majd mindazokat, akik őt vakon követik, és ezek Számomra örökre elvesznek.

A sebesség, amellyel ez megtörténik, elképeszti majd követőimet. A tervet gondosan kezelik. A kampány, hogy a Keresztények ellenségeskedését a világi törvények elfogadtatására használják fel, mesteri módon ki van tervelve.

Ezt a kampányt több nemzetben egy olyan csoport tervezi, mely arra használja fel a híres személyiségeket és a névleges vezetőket, akiknek a többség figyelmet szentel, hogy támogassák gonosz hazugságaikat.

Figyelmeztetlek benneteket. Ne fogadjatok el hazugságokat. Ne engedjétek, hogy belekeverjenek abba a tervbe, mely megszentségteleníti Szent Nevemet.

Jézusotok,
Az egész emberiség Királya és Megváltója

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer