Jelenlegi hely

Hénok és Illés nem emberi formában lesznek jelen

Nyomtatóbarát változat

2015. január 29. csütörtök, 21:30

Drága, szeretett leányom, az előttetek álló időben a Római Katolikusoknak és a Zsidóknak kell majd a legnagyobb ellenállással szembenézniük. Hátrányos megkülönböztetéstől, szembeszegüléstől és gyűlölettől kell majd szenvedniük, amint a hitehagyás fojtogatni kezdi az emberiséget. Az ő Hangjuk el lesz hallgattatva, mert amikor a gonosz megtéveszti a világot, hogy az elutasítsa Isten Igéjét, a hamisságok fel fogják falni Isten gyermekeinek az elméjét.

Ez a két tanú továbbra is hirdetni fogja az Igazságot azok által, akik elég erősek ahhoz, hogy terjesszék a Szentlélek Tüzét, míg az Úr Nagy Napja fel nem virrad az emberiségre. Hénok és Illés szelleme fogja elárasztani a lelküket, és ők felháborodást fognak okozni, amikor tanúságot tesznek Isten mellett az Igazságról és az Életről, amelyet milliók el fognak majd utasítani. Amint az meg volt jövendölve, szembe fognak szállni ezzel a két tanúval, és harcolni fognak ellenük, de jaj annak az embernek, aki megpróbálja elpusztítani őket, mert Isten meg fogja büntetni ellenségeit, hogy ezek ketten életben tudják tartani Szeretetének Lángját a világban, amelyet a hitehagyás sötétsége fog beborítani.

Hénok és Illés nem emberi formában lesznek jelen, de tudnotok kell a következőt: ők e két tanú szellemében lesznek jelen, és az ő szenvedésük által Isten meg fogja menteni azokat, akik vakok az Igazságra.

Soha ne féljétek az Igazságtól, egyedül csak azoktól féljetek, akik ekkora gyűlölettel vannak eltelve Irántam, Jézus Krisztus iránt, akik a gonosz cselekedet mindenféle formájáig le fognak alacsonyodni, csakhogy ezt a két tanút elhallgattassák.

De nem fognak tudni hatást gyakorolni rájuk, mert a Szentlélek Tüze úgy fog áradni e két tanú szájából, mint egy kard, és be fog hatolni azok szívébe, akiknek a legnagyobb szükségük van Isten Irgalmára. Aztán, amikor eljön az ideje, ezt a két vallást be fogják tiltani, és azokat, akik azt nyilvánosan gyakorolni merik, bűncselekmény elkövetésével fogják vádolni. Az alapig leégett Templomok hamukupaccá fognak válni, és a világ örömét fogja lelni Isten Híveinek megsemmisítésében, és ünnepelni fogja azok kimúlását.

Ezt követően Isten Hangja hallható lesz a világ minden sarkában, és a hamuból fel fog támadni az Új Kezdet, az Új Jeruzsálem, egy új, bűn nélküli tiszta világ.

 

Jézusotok

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer