Jelenlegi hely

Imádkozzatok, hogy meg tudjátok különböztetni az igaz prófétákat azoktól, akik nem az Én Szent Nevemben beszélnek

Nyomtatóbarát változat

2012. május 20., vasárnap, 6:1

Drága, szeretett leányom, mondd el Isten gyermekeinek, hogy ma éppúgy elutasítják prófétáimat a világban, mint annak idején.

Ma átölelik, és elfogadják azokat, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben jönnek, de nem Istentől kapnak üzeneteket.

Azok pedig, akik Szent Szavamat hirdetik, és Atyám Nevében prófétálnak, a legnagyobb elutasítást fogják elszenvedni.

A papok és a klérus meg fogják támadni mai prófétáimat, mert a sátán megvakítja őket Szent Szavamra.

Tudassátok minden emberrel, akik megpróbálják megállítani Isten igaz prófétáit, hogy súlyos bűnt fognak elkövetni Isten szemében.

Felszentelt szolgáim és mindazok, akik hirdetik tanításaim igazságát, meg lesznek büntetve, ha szándékosan kárt okoznak ennek a szent Küldetésnek.

Azoknak, akik nem hisznek Szent Szavamban, amely a világnak adatik ebben az időben, azt mondom: Nektek csendben kell maradnotok.

Mert ha nem maradtok csendben, és bíráltok Engem, akkor felelősségre lesztek vonva, sírni és könyörögni fogtok, hogy bocsássak meg nektek.

Akkorra már az általatok okozott kár érezhető lesz, mivel addigra a lelkek el fognak veszni.

Soha ne utasítsátok el Szent Szavamat, amelyet az igaz próféták által adok nektek!

Öleljétek át, és fogadjátok el azt, mert sok munkára van még szükség, hogy az emberiség Új Királyságomra felkészülhessen.

Emlékezzetek erre!

Amikor az ember megtagadja Szavamat, akkor már várható, hogy a sátán körbe járja a Földet.

Amikor Isten hűséges szolgái visszautasítanak Engem, akkor az olyan, mintha egy karddal döfnének át Engem.

Az összes közül ez a legfájdalmasabb elutasítás.

Jöjjetek Hozzám, mindnyájan. Ha nem hisztek, akkor imádkozzatok, hogy hamarosan mutassák meg nektek az igazságot.

Ha bármilyen kétségetek lenne, forduljatok Hozzám, és kérjetek Engem, hogy nyissam meg a szíveteket.

Engedjétek, hogy kegyelmekkel töltselek el benneteket, hogy még időben tudjatok segíteni Nekem összegyűjteni a lelkeket, a világ minden részéről.

Ne higgyétek, hogy a Második Eljövetel be tudna, vagy be is következne prófétáim segítsége nélkül, akik azért küldettek, hogy felkészítsenek benneteket, hogy méltók legyetek Királyságomba belépni.

Imádkozzatok, hogy meg tudjátok különböztetni az igaz prófétákat azoktól, akik nem az Én Szent Nevemben beszélnek.

Jaj, azoknak, akik szétszaggatják prófétáimat, mert nekik majd felelniük kell a bűncselekményekért, amelyeket Atyám, a Legmagasságosabb Isten ellen elkövettek.

Menjetek, és nyissátok ki a szemeteket!

Lássátok meg, amikor Én kinyilvánítom nektek az igazságot.

Ne fordítsátok el a fejeteket!

Ne csukjátok be a szemeteket!

Elérkezett a döntés ideje számotokra.

Kövessetek Engem, és segítsetek Nekem gyermekeimet az Örök Életre vezetni.

Elfordulván Tőlem, megtagadjátok a lelkektől az esélyt, hogy megmentsék magukat az Én szememben.

 

Jézusotok

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer