Jelenlegi hely

Keresztes Imahadjárat 33. imája Álljatok most fel, és fogadjátok Pecsétemet, az Élő Isten Pecsétjét

Nyomtatóbarát változat

Isten, az Atya: Imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat (33) eme imáját, hogy Pecsétemet méltányoljátok, és fogadjátok azt szeretettel, örömmel és hálával.

Isten, az Atya arra kér minket, hogy fogadjuk el a Pecsétet, mintegy Védelmet úgy a saját magunk, mint családjaink számára ebben az időszakban, mely Jézus Második Eljöveteléhez vezet.

Jézus: Most azt szeretném, hogy ettől a naptól kezdve mindannyian, minden nap, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 33. Imáját, és tartsatok magatoknál egy példányt az Élő Isten Pecsétjéből. 

 Istenem, szerető Atyám, szeretettel és hálával elfogadom Védelmed Isteni Pecsétjét. Istenséged körülveszi testemet és lelkemet az örökkévalóságig. Alázatos hálával meghajolok, és felajánlom Neked, szeretett Atyám, mélységes szeretetemet és hűségemet.

Könyörögve kérlek, hogy ezzel a különleges Pecséttel védj meg engem és szeretteimet, és én megígérem, hogy életemet a Te Szolgálatodnak szentelem mindörökkön-örökké. Szeretlek, Drága Atyám. Megvigasztallak Téged, ezekben az időkben, Drága Atyám. Felajánlom Neked szeretett Fiad Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, engesztelésül a világ bűneiért és minden gyermeked üdvösségéért.

 

Ámen.

 

Ima: 
33

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer