Jelenlegi hely

Ma meg fogják feszíteni földi Egyházamat. A mai nap megbélyegzi a változások kezdetét

Nyomtatóbarát változat
2013. március 29. péntek

Nagypéntek

Drága szeretett leányom, Ma földi Egyházamat meg fogják feszíteni.

A mai nap megbélyegzi a változások kezdetét, amelyek gyors lefolyásúak lesznek és azért fognak megtörténni, hogy megváltoztassák a Katolikus Egyház arculatát a világban.

Nyomdokaiban minden tan egybevonása következik, amelyet minden nyilvános jelben látni lehet majd, és szándékosan fogják szemléltetni a nyilvános tanúbizonyság kedvéért.

Figyeljétek most, hogyan kerül minden napvilágra, amint azt már mondtam nektek. Megtiltom, hogy letagadjátok azt a “szörnyű igazságot” (megj.: a tanok egybevonása), amikor azok közületek arra kényszerítenek benneteket, hogy lenyeljetek egy hazugságot.

Nektek, követőim, ébereknek kell lennetek, és meg kell védenetek Szentségeimet. Ti, felszentelt szolgáim, amint Istenségemet kétségbe vonják, hamarosan próbára lesztek téve. Isten Törvényeit meg fogják változtatni, és amikor Szent Eukarisztiámat meghamisítják, Isten Keze olyan erővel fog lesújtani, hogy ti azonnal tudni fogjátok, ezek az Üzenetek a Mennyből jönnek.

Az Én szomorúságom a ti szomorúságotok lesz. Bánatotok – mivel ismeritek az Igazságot – lehetetlenné teszi számotokra, hogy elfogadjátok azt a szentségtörést, melynek elfogadására utasítanak majd benneteket.

Még akkor is fogok időt adni nektek, ha nem fogadjátok el prófétámat, és azokat a Szavakat, amelyeket neki adok. Mert a köztetek lévő vezetők nagyon hamar azt fogják kérni tőletek, hogy újítsátok meg fogadalmatokat. Arra kérnek majd benneteket, hogy ajánljátok fel az életeteket azáltal, hogy esküt tesztek a pogány törvények mellett. Ha ezt megteszitek, akkor a Sátán befolyása alá kerültök, és Isten ellen fogtok harcolni.

Nektek ki kell tartanotok és hűségesnek kell maradnotok Hozzám. Kérnetek kell a vezetésemet egy olyan időben, amikor az az ember, aki Péter Székében ül – aki nem hajlandó az ő nyomdokait követni, vagy cipőjét viselni – tönkre fogja tenni Isten iránti hűségeteket.

Mivel ti most tanúi vagytok földi Egyházam Keresztre feszítésének, arra hívlak benneteket, hogy hirdessétek Isten Igazságát. Továbbra is hívni foglak benneteket, hogy védelembe részesítselek titeket. Biztosítani fogom, hogy Egyházam tovább éljen a maradék által, azok által, akik ragaszkodnak Tanításaimhoz, a Szentségekhez és Isten Szavához, akik sohasem fognak cserbenhagyni Engem.

Olyanok is lesznek köztetek, akik ma elárulnak Engem. Mások pedig közületek hamarosan megszüntetik a Szentségeket, mivel ti túl gyengék lesztek ahhoz, hogy Isten Szavát megvédjétek. Azok közületek, akik már gyanítják az igazságot, és akik megpróbálják terjeszteni Szavamat, szenvedni fognak, mivel nem lesz elég bátorságuk, hogy kiálljanak az Igazság mellett. Mindazonáltal ti továbbra is hűségesek maradtok Hozzám, mivel tudjátok, hogy nem tudtok élni Nélkülem.

Hallgassatok a Hangomra. Hajtsátok a Vállamra fáradt fejeteket és engedjétek, hogy Karjaimba zárjalak benneteket ebben az időben. Én mindig védeni foglak benneteket.

Jézusotok

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer