2011. április 16. szombat; 22:45
Szeretett leányom, a Nagyfigyelmeztetés ideje közel van, egy szempillantás alatt meg fog történni. Mindenki le fog állni teendője közben, amikor tanúi lesznek Nagy Irgalmasságomnak.
Elsősorban azokért imádkozzatok, akik halálos bűnben vannak. Szükségük van imáitokra, mert sokan szörnyet fognak halni a sokktól, amikor az általuk elkövetett borzalmakat az Én Szememen keresztül fogják látni.
Az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása milliókat menthet meg, még akkor is, ha jámbor, szerető követők csak egy kis csoportja imádkozza.
Nem fogom megadni neked leányom ennek a nagy eseménynek az időpontját. De biztos lehetsz benne, hogy a világban elérkezett az idő. Ahogy a gonoszság megállás nélkül tovább nő az egész világon, úgy fog most mindenhol lesújtani Atyám Keze is. Nem fog továbbra is a háttérben állni, és nem fogja megengedni, hogy ezek a gonosz bűnösök a, sátánnal karöltve, tönkretegyék vagy megmételyezzék Gyermekeimet. Szégyelljék magukat azok a bűnösök, akik saját maguk megszállottjai, és akiket továbbra is szeretek, annak ellenére, hogy beszennyezték magukat gonosz bűneikkel. Kérlek, imádkozzatok most a bűneik bocsánatáért.
Mihelyt bekövetkezik a Nagyfigyelmeztetés, úgy fogják az emberiséget is természeti katasztrófák sújtani. Most az ima az egyetlen fegyveretek, gyermekeim, hogy megvédjétek magatokat és az emberiséget a Pokol tüzétől.
Amint a Nagyfigyelmeztetésnek vége, a béke és az öröm fog uralkodni. Azt követően pedig az Új Világszövetség általi üldöztetés fog elkezdődni. Hatalmuk gyengülni fog, ha elegen megtértek, és kitartóan imádkoztok.
Ne féljetek, Szeretett követőim, szorosan egymással fogtok imádkozni az emberiség üdvösségéért, és így a lelkek millióit fogjátok megmenteni.
Szeretett Megváltótok
Jézus Krisztus
Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer