Jelenlegi hely

Mihelyt a zűrzavar belép Egyházamba, viszályt teremt. De tudnotok kell, hogy ennek nem Isten az okozója.

Nyomtatóbarát változat

2014. november 4. kedd, 16:33

Drága, szeretett leányom, a Jelenések Könyve ki lett nyitva, s annak most minden része kinyilvánításra kerül a világ számára. A földön valamennyi egyház, mely tiszteli Istent, azzal küzd egyházán belül, hogy az Istenbe vetett hitét megőrizze. Már minden egyházat megtámadtak, és azok, akik annak belsejében szörnyű bűnöket követnek el, és a saját bűneiket elnézvén azt állítják, hogy ők Isten Akarata szerint cselekednek, szégyent hoznak az egyházra. Egyetlen egyház sem maradt érintetlenül, mely Isten Akaratát támogatta, ahol a gonoszság hatalomra talált, és ahol az Igazságot mindenféle ürüggyel helyettesíteni fogják, csak hogy tagadják Istent Annak teljes Dicsőségében.

Mihelyt a zűrzavar belép Egyházamba, viszályt teremt. De tudnotok kell, hogy ennek nem Isten az okozója. Mihelyt sorra kerül az Igazság különböző értelmezésének a bevezetése, a Mennyei Atyámhoz vezető utat gaz fogja ellepni, mely gyorsan elszaporodik. Amikor ez megtörténik, annak egy sáros út lesz a következménye, mely járhatatlan lesz. A Mennyei Királyság felé vezető út meg lett ismertetve az emberrel. Ez egy egyszerű út, mely megtisztul minden akadálytól, ha ti azon bizalommal a szívetekben jártok. Ellenségeim mindig megpróbálnak akadályt gördíteni az utatokba, és ha ti hallgattok gúnyolódásaikra, akkor részt vesztek hazugságaikban; ha pedig megengeditek, hogy a kétségek elhomályosítsák ítélőképességeteket, akkor ezt az utazást kanyargósnak fogjátok találni.

Isten Igéje most is ugyanaz, mint ami mindig is volt, a Tízparancsolat pedig világos: az nem változik soha. Az Istenhez vezető út azt jelenti, hogy ragaszkodni kell ahhoz, amit tanított. Isten nem köt kompromisszumot, és az ember által arra tett kísérleteket sem nézi el, mely által meg akarja változtatni az Igazságot. Ha hisztek Istenben, és követitek Parancsolatait, akkor fogadjátok el az Igét úgy, ahogyan azt a Szent Biblia tartalmazza, és akkor az egyetlen igaz úton maradtok, mely Királyságához vezet. Boldog az igaz ember, mert Isten iránti engedelmességének köszönhetően meg fogja kapni a Paradicsom kulcsait.

Ne bízzatok abban az emberben, aki hízelgésével arra akar rávenni benneteket, hogy fogadjatok el olyan tanítást, ami eltér az Igazságtól.

Egyedül csak Istenben bízzatok, és soha nem lesztek kísértve azáltal, hogy eltérjetek Igéjétől, mert ha megadjátok magatokat ennek a nyomásnak, el fogtok veszni Számomra.

 

Szeretett Jézusotok

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer