2014. január 17. péntek, 20:42
Drága, szeretett leányom, légy nyugodt minden alkalommal, amikor szembe kell nézned a sok akadállyal - és amellyel követőimnek is naponta szembesülniük kell -, ebben a lelkek megmentéséért végzett Munkában.
Emlékezz arra, hogy a Sátán soha nem fog felhagyni azzal, hogy zaklassa ezt a küldetést, és más hiteles küldetést is, mert ezek Istentől származnak. A hiteles küldetések, amelyeket ma megáldok, és amelyeket az évszázadok során megáldottam, mindig is szenvedtek az ellenzék miatt.
Csak azok a küldetések vonzanak magukra ilyen gyűlöletet, amelyek Istentől jönnek. Mózes, Illés, Noé és Keresztelő János, és az olyanok, mint ők, magukra vonzották a gyűlöletet a Sátán befolyása miatt, melyet a gyenge lelkekre gyakorolt. Csak Én, Jézus Krisztus, a több száz próféták egyike, az Én földi Időmben vonzottam Magamra ilyenfajta gyűlöletet, amellyel Engem illettek. És most csak te – az Én utolsó prófétám – fogsz olyan gyűlöletet magadra vonzani, amelyet már rég nem láttak, bár mások is szenvedtek hozzád hasonlóan az utóbbi időben.
Ha támadást kell elviselned Isten Nevében, tudnod kell, hogy amikor a Szentháromság egy prófétán keresztül mutatja be az Igét az emberiség számára, akkor ez vonja magára a legrosszabb támadást. Az Isteni Gondviselés nélkül - melyben állandóan részesülsz - rémületedben elmenekülnél. Atyám védelmez téged, gyermekem, és így mindig törtetned kell előre minden szóért, ami elhangzik ajkadról, minden szóért, amit a kezed leír, és minden általad elért lélekért, abban a tudatban, hogy Atyám a lelkekre vágyik. Mindez a szenvedés még több lelket fog hozni Hozzám.
Biztos lehetsz abban, hogy közel van visszatérésem ideje, hogy visszaszerezzem aTrónomat, és miközben az a Nap egyre csak közeledik, sok taktikát fognak bevetni, hogy elgáncsoljanak téged ebben a Küldetésben. Minden hazugságot a fejedhez fognak vágni, minden követ rád fognak dobni, a sorsod mindenféle gyötrelem lesz, és Isten minden ellensége ott lesz minden utadon, amelyen megfordulsz. De Én, mint az emberiség Megváltója, biztosítani fogom, hogy minden tövisbokor gondosan el legyen távolítva, minden kő félre legyen dobva, minden út meg legyen tisztítva, hogy sikeresen a világ elé vidd Szavamat, egy olyan időben, amikor Engem teljesen elfelednek.
Én veled együtt járok, leányom. A bal válladra teszem a Kezem, hogy megvédjelek a gonosztól, és hogy minden módon vezesselek téged. Minden szó, amelyet ebben a Küldetésben kimondasz, Tőlem származik. Minden cselekedet, amit megteszel, Tőlem származik. Minden szenvedés, amelyet elviselsz, az Enyém. A te akaratod az Enyém lett, mert Nekem adtad azt, és Én most teljesen benned lakozom. Amikor téged bántanak, akkor Engem sértenek meg. Amikor téged kigúnyolnak, akkor az Igazságot tagadják meg. Amikor megtagadják az Igét, akkor Engem tagadnak meg, de amikor elfogadják a neked adott Szavamat, akkor az Én részemmé válnak, és így ők is a Védelmemben fognak részesülni.
Menj most, leányom, és sohase bosszankodj, amikor ebben a Küldetésben gyűlöletet mutatnak irántad, mert akkor nem lesz kétséged sem neked, sem azoknak, akik hallják Hívásomat, hogy Ki az, akinek ellenszegülnek. Nem te vagy az, akit félre tolnak, hanem Én, Jézus Krisztus. Amikor te Értem, Velem és Bennem vagy és az Én Szavamat mondod, akkor te valóban Isten gyermeke vagy.
Jézusotok
Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer