Jelenlegi hely

Mondjuk azok irányában, akik megfélemlítéssel és fenyegetéssel zárják el utunkat.

Nyomtatóbarát változat

/   ./2011. augusztus 28. vasárnap; 23:00

Ne feledjétek, ti most kapjátok meg a Szentlélek ajándékát, és ennek következtében képtelenek lesztek Engem megtagadni. Ugyanakkor ez az út tele lesz kövekkel, melyek felsérthetik a talpatokat, szikladarabokkal, melyek elgáncsolhatnak benneteket, és olyanokkal, akik kihívóan fognak állni, hogy megfélemlítéssel és fenyegetéssel zárják el utatokat, hogy visszaforduljatok oda, ahonnan jöttetek.

Emeljétek fel kezeteket úgy, mintha szelíden figyelmeztetnétek és mondjátok:

Sosem tagadom meg az Úr útját. Ahogyan sosem fogom megtagadni Jézus Krisztus létezését sem, akit az emberiség nemcsak a kereszten való Szenvedésekor próbált elpusztítani, de azt követően is. Egy vagyok Jézus Krisztussal. Az Ő nevében beszélek. Vele lépkedek. Ő felemel engem, így én is, a magam alázatos módján, segíthetek megnyitni a szíved a tiszta szeretetre, melyet Ő neked, és kizárólag neked tartogat a Szívében. Ámen! 

Ima: 
11

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer