2012. január 18., szerda, 9:50
Gyermekem, kitartásra van szüksége Isten minden gyermekének a világban végbemenő hitehagyás eme időszakában.
Oly kevesen hisznek Isteni Teremtőjükben, Atyámban, a Legmagasságosabb Istenben.
Rövidesen meg fogják látni az igazságot, bár sokan még mindig azzal érvelnek, hogy Isten nem létezik. Sok imára van most szükség, gyermekeim.
XVI. Benedek Pápa ellen, a saját folyosóin belül, egy gonosz szekta összeesküvést szervez. Jóllehet, ennek a szektának a létezése ismert a Vatikánon belül, a szent szolgák között, mégis tehetetlenek ezzel a gonosz csoporttal szemben, mely évszázadok során szivárgott be a Katolikus Egyházba.
Ők a felelősek az Én Fiam tanításában foglalt igazságok elferdítéséért. Oly keveset tudnak róluk és alattomos munkálkodásaikról.
Ők száműzték a Katolikus Egyházból az igaz tanokat, és helyébe egy langyos, felhígított változatot helyeztek, amellyel az elmúlt negyven év alatt erőszakkal táplálták a katolikusokat.
Olyan sok zűrzavart okozott már ez a gonosz, rejtőzködő szekta, hogy gyermekeim elvándoroltak az igaz Egyházból.
Imádkozzatok, hogy a pápát ne űzzék el.
Imádkozzatok, hogy a hamis próféta ne foglalja el a Szentatya helyét, hogy ily módon terjessze hazugságait.
Imádkozzatok, hogy a felszentelt szolgák a Vatikánban legyenek elég erősek, hogy ellenálljanak ennek a gonosz összeesküvésnek, mely a Katolikus Egyház elpusztítására irányul.
Ők azt tervezik, hogy Helytartóm, XVI. Benedek Pápa helyére a hazugság diktátorát léptessék, aki egy új egyházat fog létrehozni az Antikrisztussal és ennek csoportjával szövetkezve, hogy megtévessze a világot.
Sajnos, a gyermekeim közül sokan, a Katolikus Egyház iránti hűségük miatt vakon fogják követni ezt az új tévtant, mint leölésre szánt bárányok.
Ébredjetek fel, gyermekeim, az igazságra. Ez a gonosz terv megváltoztatta a Katolikus tan alapvető hitelességét az évek során.
Ti megbántjátok Fiamat, amikor kézbe fogadjátok az Oltáriszentséget.
Ez az ő művük volt.
Ti megbántjátok Fiamat, ha nem járultok rendszeresen a Szentségekhez. De azok, akikre támaszkodtok, hogy mindezeket megkapjátok, nem biztosítják kellőképpen számotokra lelki fejlődéseteket, mivel nem teszik elérhetővé mindenki számára a Szentségeket.
Gyermekem, hamarosan egy nagy gonoszság fog nyilvánosságra kerülni, és a világ számára láthatóvá válni, amely évszázadok óta el volt rejtve a Szentszék folyosóin. Azok a gyermekeim, akiket eltölt a Szentlélek, látni fogják az igazságot, amikor ezt a gonosz hazugságot bemutatják a világnak.
Mások pedig vakon fognak követni egy lefelé vezető sötét sikátort.
Nagy lesz a megosztottság a papok, püspökök, érsekek és bíborosok soraiban. Egyik oldal a másik ellen.
Igaz tanítványaimnak el kell majd rejtőzködniük, és magán helyeken kell majd prédikálniuk – vagy megölik őket.
Igaz Egyházam annyira el lesz rejtve, hogy az igaz hitűeknek szorosan össze kell tartaniuk annak érdekében, hogy Örök Atyám iránti hűségüket gyakorolhassák.
A Föld minden sarka meg fog remegni Mennyei Atyám haragjától e paródia miatt.
Gyermekeim, ők nem fognak győzni. A maradék keresztények hite és bátorsága azt fogja eredményezni, hogy ezek a gonosz szélhámosok mindörökre el lesznek pusztítva.
Most tehát várjátok, és készüljetek, hogy a Katolikus Egyház bejelentse ezeket a változásokat.
Akkor majd világos lesz számotokra ez az igazság, amit most mondok nektek.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok Benedek pápáért és az ő igaz tanítványaiért.
Szeretett Édesanyátok,
A Megváltás Anyja
Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer