Jelenlegi hely

Szűz Mária: Kérd meg gyermekeimet, hogy Nagypénteken tartsanak egy böjti napot, hogy megakadályozzák az egy világpénznem bevezetését

Nyomtatóbarát változat

2012. március 27., kedd, 6:00

Gyermekem, szenvedésed, a többi kiválasztott lelkekkel együtt, a Nagyhét alatt fokozódni fog.

Ez az a hét, amikor a csaló úgy fogja gyötörni Isten sok gyermekét, ahogyan csak tudja, a háborúk, az üldöztetés és az erőszak által.

Ez az az idő, amikor ő olyan nagy szenvedést okoz, amelyet az Én drága Fiam is elszenvedett kínszenvedése során a keresztre feszítéskor.

Gyermekem, el kell mondanod mindazoknak, akik világszerte bátorítottak más lelkeket, hogy minden pénteken Húsvétig imádkozzák el Szent Rózsafüzéremet, hogy nagyon elégedett vagyok.

Mindazok a lelkek, akiket megmentenek – a saját nemzetük szenvedésével egyetemben -, segítséget kapnak ezen ájtatosságokon keresztül.

Fiam szeretete most, mindenütt a világon, eme nagy szenvedés idején, egyre több ember által válik érezhetővé.

Ő különleges kegyelmeivel enyhíti szenvedéseiket, és a Szentlélek ereje által megnyugtatja lelküket.

Gyermekeim, imáitok, amelyeket oly nagy szeretettel ajánlotok fel, a Mennyországban meghallgatásra találnak.

Nektek állandóan kérnetek kell Fiam és a Mennyei Atya segítségét. Minden egyes ima, bármilyen rövid legyen is az, meghallgatásra és megválaszolásra kerül a Legmagasságosabb Isten Akaratának megfelelően.

Gyermekem, kérd meg gyermekeimet, hogy Nagypénteken tartsanak böjti napot, hogy megakadályozzák az egy világpénznem bevezetését.

Imáitok és böjtjeitek képesek elérni ezt.

Amint ez az ima böjtölésetek alatt elmondásra kerül, Örök Atyám meg fogja akadályozni azt, hogy ezek az emberek azokkal a megszorításokkal sújtsanak, amelyeket már elterveztek, hogy ez által ellenőrzenek benneteket.

Ugyanezek az emberek akarják eltörölni a Kereszténységet is, ezért fontos, hogy különleges áldozatok által akadályozzátok meg, hogy ez megtörténjék.

A Keresztes Imahadjárat 42. imája: Böjti ima az egy-világpénznem megakadályozására

Ó, Legmagasságosabb Isten, felajánlom Neked böjtöm ajándékát, hogy állítsd meg a gonosz szorítását a világban, amelyet azért terveztek, hogy megfosszák hazámat az élelemtől, beleértve az élet kenyerét is. Fogadd el felajánlásomat, és hallgasd meg más nemzetekért mondott könyörgésemet is, hogy megakadályozza azt a szenvedést, amelyet az Antikrisztus tervez. Ments meg minket, drága Urunk, ettől a gonoszságtól, és védd meg hitünket, hogy azzal a szabadsággal tisztelhessünk Téged, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy örökkön-örökké szeressünk és imádjunk Téged. Ámen.”

 

Gyermekem, a Nagypénteki böjti nap nagy szabadságot fog hozni a gonosztól és azoktól, akik követik azon gonosz kívánságait, hogy ellenőrizzék minden nemzet pénzügyi rendszerét.

 

Szeretet Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja,
Istennek Anyja

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer