Jelenlegi hely

Tegyetek félre minden kétséget

Nyomtatóbarát változat

2010. november 16.

Szeretett leányom, írd a következőket: Azok a kétségek már várhatóak voltak, amelyek lelkedet felkeresték. Igen, téged is kísért a csaló, hogy elfordulj Tőlem, de nem fog neki sikerülni, mert te Hozzám tartozol.

Szeretett leányom, te sokkal erősebb vagy, mint gondolnád, mert nagyon kevés kiválasztott lélek lenne képes arra, hogy eleget tegyen ennek a szent kérésnek úgy, ahogyan azt te teszed. Bátorság kell ahhoz, hogy el tud viselni azt, ahogyan előtted Önmagam kinyilvánítom. Nem szaladtál el rémült félelmedben. Már az első pillanatban tudtad, hogy ezek Isteni szent közlemények.

Rövidesen különleges megvilágosodásban lesz részed, melynek hatására eltűnnek kétségeid. Amikor ez megtörténik, lelked még jobban meg fog nyílni, hogy befogadhassa azokat a különleges kegyelmeket, amelyekre azért lesz szükséged, hogy ezeket az üzeneteket bátorsággal és határozottsággal tudjad továbbítani.

Igen, leányom, a legnagyobb meglepődésedre téged választottalak ki, hogy felkészítsd az emberiséget a megtisztulás folyamatára, arra a tisztulásra, amely János Könyvében is megtalálható, és amely nemsokára bekövetkezik. Szeretett leányom, amikor megszabadulsz a félelemtől, a vonakodástól és a bizonytalanságtól, el fogod végezni ezt a különleges feladatot, amelyre felkértelek.

Tedd azt, amit most mondok neked: mindennap, délután háromkor imádkozz Isteni Irgalmasságomhoz, a lelkek megmentéséért. Továbbra is imádkoznod kell a Rózsafüzért, amelyet drága Anyám a világnak adott, hogy együttműködve Velem, felkészítse a világot második eljövetelemre.

Az utóbbi időben nagyon sok lélek kárhozik el, mert az ördög naponta ragadja el őket Tőlem. Semmit sem tudok értük tenni. Kérlek, segíts Nekem szegény lelkük megmentésében! Gondolj mindig arra, hogy mi a te feladatod. Segíts, hogy szemük felnyíljon, és ezáltal menekülésükre lehetőséget kaphassanak. Meg fogod érteni, hogy ez miért ilyen fontos, ha továbbra is a végeredményt tartod szemeid előtt, és azt is, hogy miért lett ez elhívatás számodra. Mindez tiszta szeretetem jelképe, azé a szereteté, amelyet Szent Szívem által minden gyermekem számára tartogatok.

Szemléld ezt a következőképpen: az odaadó szülők szeretetének nincs határa. Amikor egy gyermek megtéved és a kárhozat útjára tér, akkor szüleinek olyan nagy szívfájdalmat okoz a bánat, mintha szívüket tőr döfné át.

Minden szülő, aki szereti gyermekeit, a végsőkig fog harcolni értük. Sohasem adják fel. Velem is így van ez. Mindent meg fogok tenni, ami Isteni hatalmamban áll, hogy a szívüket visszahozzam Szívemhez, de szabad akaratukat mindig tiszteletben fogom tartani. Leányom, ebben te segíteni fogsz Nekem.

Az engedelmességre és a teljes önátadásra nem kell, hogy emlékeztesselek. Ez a te elhívatásod, amiért kiválasztottalak. Vedd kardodat. Harcolnod kell a te Isteni Megváltód oldalán, mert ez az utolsó próbálkozás arra, hogy gyermekeim még az ítélet előtt meggyógyuljanak.

Menj most békével és szeretettel, hogy testemet magadhoz vehesd

 

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer