Jelenlegi hely

Ti vagy Igémnek megfelelően szerettek Engem, vagy egyáltalán nem szerettek Engem

Nyomtatóbarát változat

2015. január 27. kedd, 14:35

Drága, szeretett leányom, a logikus gondolkodás semmilyen szerepet sem játszik azok elméjében, akik hevesen el fogják utasítani Isten Szent Igéjét, beleértve azokat is, akik mindenáron Ellenem vannak, és azokat, akik nem maradnak teljesen hűségesek az Igéhez. Ti csak akkor mondhatjátok, hogy Tőlem valók vagytok, ha mint egy egész test tartoztok Hozzám, és nem csak egy része annak. Ti nem mondhatjátok, hogy csak egy részetekkel szerettek Engem. Ti vagy Igémnek megfelelően szerettek Engem, vagy egyáltalán nem szerettek Engem.

Ti azért fogtok elárulni Engem - elfogadván a hazugságokat -, hogy igazoljátok az érveiteket azt illetően, hogy Ki Vagyok, mi Vagyok, és Mit mondtam.

Ti ki fogtok Engem dobni, amint azt már korábban őseitek is megtették, és hamis vádakat fogtok Ellenem emelni. Igémet a ti saját értelmezésetek szerint fogjátok használni, s aztán az igazakat azzal fogjátok vádolni, hogy szívtelenek. Ti azáltal, hogy eláruljátok a Testemet meg fogtok ostorozni Engem, és szörnyű fájdalmat és szenvedést fogtok okozni azoknak, akiket az Én Szent Nevemben eretnekséggel vádoltok.

Ti az ésszerű okot félre fogjátok tenni, miközben minden kifogással előhozakodtok majd, csakhogy egy olyan utat követhessetek, ami az ellenkező irányba vezet, mint amely a Kereszthalálom által lett kifaragva számotokra.

A Sátán a legnagyobb vádlója Isten gyermekeinek, és amikor jelen van azok lelkében, akiket megfertőz, mindenféle vádat fel fog hozni Isten gyermekei ellen, csakhogy lejárassa Igémet. Ő be fog csapni benneteket, hogy ne ismerjétek fel azt a Szeretetet, amelyet Isten irántatok érez. Ő el fogja pusztítani hitetek minden cseppjét, ha neki adjátok magatokat. A szabad akaratotokat fogja kihasználni – ami egy Istentől kapott jog –, hogy elhitesse veletek: ti képesek vagytok egy Isten nélküli életet élni.

 

Jézusotok

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer