Jelenlegi hely

Tudnotok kell, hogy az 1000 év, amelyre a Jelenések Könyve utal, pontosan azt jelenti

Nyomtatóbarát változat

2012. május 28., hétfő, 8:45

Drága, szeretett leányom, amikor egy ember megkérdőjelezi a Szent Biblia tanításait, akkor ez egy normális emberi magatartásra utal.

Amikor az ember kiforgatja a Szent Biblia tanításait, csak azért, hogy az a saját igényeinek (napirendjének) megfeleljen, akkor az megbánt Engem.

De amikor Felszentelt Szolgáim a Szent Biblia egyes részeit kifogásolják, és félre dobják azokat, mintha azoknak semmi jelentősége sem lenne, akkor ők megtagadnak Engem, az Emberfiát.

Minden, amit a Szent Biblia magába foglal, Örök Atyámtól származik, aki minden egyes szót szentesített felkentjei által.

Higgyétek el, hogy Atyám Könyve Isten Szent Igéjét tartalmazza, és egyetlen szó sem hazugság.

Akkor azok, akik azt állítják magukról, hogy tudósai és szakértői a Szent Bibliában foglalt Igazságnak, miért kérdőjelezik meg Szent Szavamat, ahogyan azt Én ezeken az üzeneteken keresztül bemutatom nektek?

Az Én Igazságom most újra megadatik nektek, hogy felfrissítse az emlékezeteteket, hogy emlékeztessen benneteket az abban foglalt tanításokra.

A Földön élő Gyermekeimhez szólok: tudnotok kell, hogy a Dániel Könyvében és a Jelenések Könyvében foglalt minden próféciának még be kell következnie.

Tudnotok kell, hogy az 1000 év, amelyre a Jelenések Könyve utal, pontosan azt jelenti.

Ha ez valami mást jelentene, akkor egy más időegység lett volna megadva.

Az Én Egyházam, a Katolikus Egyház, még nem nyilatkozott ebben a témában, ezt még a teológusok sem tették meg.

Maradék Egyházam, a Katolikus Egyházam maradék ágai a Földön meg fogják érteni az Én Korszakomnak, a földi Béke Korszaknak valódi jelentését.

Ti most az utolsó időket élitek, de a Föld meg fog újulni.

Én mindnyájatokat hívlak, Felszentelt Szolgáim. A hangom rekedt, miközben arra kérlek benneteket, hogy válaszoljatok az égi Szent Hívásomra.

Én, a ti Üdvözítőtök, mostanáig sok látnokot küldtem hozzátok. Ők segítettek nektek, hogy megnyissátok elméteket azokra az eseményekre, amelyeknek még be kell következniük.

Mostanáig vártam azzal, hogy a végső kinyilatkoztatásokat kihirdessem a világ számára. Most az utolsó hírnökömet, a hetedik hírnököt, az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriát küldöm, hogy előkészítse az utolsó fejezetet, ahogyan azt majd előtettek feltárják.

Az Én Hangom olyan, mint a mennydörgés. Továbbra is hallható lesz az egész Földön, és nem fog elhallgatni addig a napig, amíg el nem jövök ítélni.

Lehet, hogy most nem hallgattok meg Engem. Sokan közületek arroganciával fogják Szent Szavamat visszautasítani, ami nagyon megsebez Engem.

Mások pedig a félelem miatt fognak figyelmen kívül hagyni Engem, mert ez a legegyszerűbb út. De a változások, amelyekről beszélek, hamarosan bekövetkeznek. Akkor az igazság ki fog majd derülni számotokra.

Most hívlak benneteket, és a következőket mondom: Várom a válaszotokat, legyen az most, vagy a jövőben.

Várakozom. Folytatni fogom továbbra is, türelmesen addig a napig, amíg futva jöttök majd Hozzám, hogy a védelmemet keressétek.

Én soha nem mondok le kiválasztott Szolgáimról, akiket elsőként hívtam.

Emlékeztek még arra, amikor az első alkalommal hívtalak benneteket? Éreztétek, amint a hangom a lelketekhez szól, arra sürgetvén benneteket, hogy egyesüljetek Velem? Meg tudnátok most hallani Engem?

Kérjetek Engem, hogy tárjam fel most számotokra, hogy Én vagyok az, Jézus, aki arra kér benneteket, hogy álljatok fel, és kövessetek Engem ezen az Örök Élethez vezető utolsó fáradságos utazáson. Bízzatok Bennem, és mondjátok el ezt az imádságot, amelyben arra kértek Engem, hogy meghallhassátok Hívásomat.

A Keresztes imahadjárat 57. imája: Ima a Klérus számára: Jézus, engedd meg nekem, hogy meghalljam Hívásodat.

Jézus, engedd meg nekem, hogy meghalljam Hívásodat. Ó, drága Jézusom, nyisd meg a fülemet hangod csengésére, nyisd meg a szívemet szerető hívásodra. Töltsd el lelkemet Szentlelkeddel, hogy felismerhesselek Téged ebben az időben. Felajánlom Neked alázatos hűségemet mindenben, amit csak kérsz tőlem. Segíts nekem, hogy felismerjem az Igazságot, hogy felálljak, válaszoljak, és oly módon kövessem a Hangodat, hogy segíteni tudjak Neked minden ember lelkének a megmentésében. A Te Akaratod, számomra parancs. Add meg nekem a bátorságot, hogy megengedjem Neked, hogy vezess engem; hogy felvehessem a szükséges fegyverzetet annak érdekében, hogy Egyházadat az Új Királyságod felé vezessem. Ámen.”

Ne feledjétek, hogy Én, Jézus Krisztus, sohasem fogom megengedni Felszentelt Szolgáimnak, hogy az Igazság Ösvényéről letérjenek. Ott fogok állni minden sarkon, minden úton, hogy a helyes irányt mutassam nektek.

Lehet, hogy időnként ez a csalódottság érzését kelti majd bennetek. Talán összezavarodtok. Talán nem akarjátok meghallani az Igazságot. Lehet, hogy féltek. De tudjátok meg a következőt:

Én, mindig szeretni foglak benneteket. Én mindig mellettetek leszek. Én sohasem hagylak el titeket.

 

Szeretett Jézusotok

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer