2014. július 22. kedd, 16:50
Drága gyermekeim, az emberiség már nem szereti úgy Fiamat, Jézus Krisztust, mint ahogyan egykor szerette. Az Ő Létezése iránti közöny ellenszenvet váltott ki mindazzal szemben, ami Ő maga, amit képvisel, és amit ígért. Ez sok fájdalmat és bánatot hozott nekem.
Miközben a hitehagyás egyre csak növekszik és terjed, minden nemzet el fogja ítélni Jézus Krisztust, míg azok, akik szeretik Őt és követik Tanításait, képtelenek lesznek kinyilvánítani Iránta való hűségüket anélkül, hogy ne tennék őket nevetség tárgyává, ne gúnyolnák vagy rágalmaznák őket. Azok, akik hűségesek maradnak Hozzá, képtelenek lesznek hirdetni az Igazságot, hacsak nem töltenek elegendő időt imádságban, könyörögvén Hozzá, hogy segítsen nekik megbirkózni az ellenállással, amellyel naponta szembe kell majd nézniük.
Hogy hűségesek maradhassatok Jézus Krisztushoz, feltétel nélkül kell Őt szeretnetek. Őt igazán szeretni, nagy áldás és egyben Isten Ajándéka is. Azoknak mondom, akiknek meggyengült a Fiam iránti szeretete: Kérlek benneteket, fogadjátok szeretettel ezt az imát:
A Keresztes Imahadjárat 160. Imája: Segíts nekem, hogy egyre jobban szeresselek
Ó, én Jézusom, világ Megváltója, segíts nekem, hogy egyre jobban szeresselek. Segíts nekem növekednem az Irántad való szeretetben. Töltsd el a szívemet Szereteteddel és Együttérzéseddel, hogy elnyervén a kegyelmeket, úgy szeresselek Téged, ahogyan te szeretsz engem.
Töltsd el hálátlan lelkemet Irántad való mély és megingathatatlan szeretettel, és mindaz iránt, amit képviselsz. Kegyelmed Ereje által segíts nekem úgy szeretnem felebarátomat, ahogyan Te szereted Isten minden gyermekét, és segíts, hogy együttérzéssel legyek azok iránt, akiknek szükségük van a Szeretetedre, és azok iránt is, akik hitetlenek. Egyesíts engem Magaddal, hogy olyan Keresztény életet élhessek, amelyre Földi Időd során példamutatásoddal tanítottál minket. Ámen.
Szeressétek Fiamat, gyermekek, és Ő szét fogja árasztani Szeretetét, Nagy Irgalmába vonzván Isten minden gyermekét.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja
Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer