Jelenlegi hely

Üdvösség Anyja: Ezek az Érmék meg fognak téríteni minden olyan lelket, akik nyitottak Fiam, Jézus Krisztus Irgalmára

Nyomtatóbarát változat

2013. szeptember 14. szombat, 16:10

Ó, gyermekem, ahogyan Fiamat szerettem attól a pillanattól kezdve, hogy szépséges Arcába néztem, úgy szeretem Isten minden gyermekét is, mint saját gyermekeimet.

Én az Isten Anyja vagyok, de ugyanakkor Isten minden gyermekének az Anyja is, mivel megígértem, hogy üdvösségük végső pillanatában segítek majd nekik. Fiam a Mennyben való Megkoronázásom alkalmával felhatalmazást adott Nekem arra, hogy a tizenkét törzsnek Anyja legyek – a tizenkét nemzetnek az Új Paradicsomban. Mielőtt még ez a nap felvirradna, Én, mint az Üdvösség Anyja, fel fogom kutatni mindenhol a lelkeket, és Fiamhoz fogom vonzani őket. Én segítek Neki ebben a fárasztó feladatban, és ahogyan Szívem össze van fonódva az Ő Szívével, úgy azok szívével is összefonódott, akik Fiamat valóban szeretik.

Mint a ti Édesanyátok, szeretem Isten minden gyermekét. Mindegyikőtök iránt ugyanazt a szeretetet érzem, mint amit minden anya érez kicsinyei iránt. Én úgy tekintek Isten minden gyermekére, mintha mindnyájan még csak kis gyermekek volnátok. Érzem a fájdalmaikat. Együtt szenvedek Fiammal, amikor Ő azokra a bűnösökre tekint, akik elutasítják az irántuk való Szeretetét. Ó, mennyire gyötrődik miattuk, Én pedig mennyi könnyet sírok, amikor a bűn terjedése miatt látom növekedni az ember nyomorúságát. Mégis, még mindig sok élő szeretet van a világon. Ez a szeretet – ha tiszta – ellen fog állni a sötétségnek, és a világítótoronyhoz hasonlóan magához fogja vonzani a lelkeket. Ilyen módon fog Isten munkálkodni, hogy felvilágosítsa az emberiséget. Ő azok szeretetét, akik szeretik Őt, arra fogja felhasználni, hogy a többi lelket Magához vigye.

Az Én kötelességem az, hogy annyi bűnösnek, amennyinek csak lehetséges, esélyt kínáljak fel a lelkük megmentésére. Én ezt a jelenések által teszem, amelyeknek tanúi vagytok, amikor megjelenek, hogy mindenütt lángra lobbantsam a bűnösök hitét. Én ezt most az Üdvösség Érmének átnyújtásával teszem. Gyermekem, amint azt már mondtam, ezt az érmet általad a világ rendelkezésére kell bocsátani, és a neked adott utasítások kell, hogy alapul szolgáljanak. Ezek az utasítások csak veled lettek megismertetve. Ezek az Érmék meg fognak téríteni minden olyan lelket, akik nyitottak Fiam, Jézus Krisztus Irgalmára. Ez pedig milliókat fog üdvösségre segíteni.

Köszönöm, gyermekeim, hogy megnyitottátok Nekem, Édesanyátoknak a szíveteket, és hogy engedelmesek vagytok szeretett Fiam, Jézus Krisztus, az emberiség Üdvözítője iránt.

Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer