Jelenlegi hely

A világban történő nézeteltéréseket az ima tudja elhárítani

Nyomtatóbarát változat

2011. júl. 1., péntek; 23:00

Drága, szeretett leányom, az ima és az Irántam való hűség olyan, mint a víz, amelyet egy szomjas embernek adnak. Ha víz szűkében vagytok, akkor tovább szomjaztok, és végül, víz hiányában meg fogtok halni. Mindazoknak, akik ismernek és szeretnek Engem, és hűségesek Hozzám, a következőket mondom: Meg kell egy dolgot értenetek: ha nem veszítek továbbra is rendszeresen magatokhoz Testemet és nem imádkoztok Hozzám, akkor nagyon hamar el fogjátok veszíteni az Utánam való vágyakozásotokat is. E nélkül a vágy nélkül el fogtok távolodni Tőlem egészen addig, amíg a fejetek elfordul Tőlem a bűn kísértése miatt, amelyet a sátán ültet a lelketekbe. Amikor már nem Vagyok az életetekben valóban Jelen, akkor ti már nem az Én gyermekeim vagytok.

Legyetek résen minden időben. Az ima megvéd benneteket a bűntől. Az Irántam való hűségetek talán vonzani fogja a csalót, aki gyakran gúnyolódni fog veletek. Mégis, ha hűségetek nem állandó Irántam, akkor céltalanul fogtok bolyongani a világban.

Híveim, értsétek meg, hogy az ima sok nézeteltérést el tud hárítani a világban. Azoknak az imáknak a hatására, amelyeket ez a látnoknő és más látnokok végeztek, már meggyengültek azok a közvetlen veszélyek, amelyek a pápát fenyegették, de nem hosszú időre. Az Áldott Édesanyámhoz intézett ima hegyeket tud elmozdítani, meg tudja gyengíteni az undorító gonosztettek hatásait, beleértve azokat is, amelyek már meg voltak jövendölve, és meg tudja téríteni a bűnösöket is.

Ne feledd el a következő tanítást, leányom: Az ima a te fegyvered a csaló ellen. Küldetésedben mindenekelőtt meg kell tanulnod a rendszeres imádkozás szükségességét. A Szemlélődésben több időt kell Velem töltened, mert ha ezt nem teszed, akkor meggyengülhet a tisztánlátásod az Üzeneteimmel szemben, és hibák léphetnek fel. Légy óvatos, leányom, amikor olyasmit adnak neked, ami a jövendölések dátumára vonatkozik. Ha Én hónapokat mondok, akkor az egy éven belül bármikor bekövetkezhet. Ne téveszd össze az emberi értelmezéseket az Általam adott időzítésekkel. Én nem adtam neked semmilyen jellegzetes dátumot, csak egy irányvonalat.

Ezek a jövendölések be fognak teljesülni, de egyedül csak az Örök Atya Keze által. Bízzál jobban Bennem. Imáid és a követőim imái segíthetnek a katasztrófák késleltetésében, és egyes esetekben megakadályozzák azokat. Mindig emlékezz erre.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Mert ha ezt szívből teszitek, imáitok meghallgatásra fognak találni. Különösen imádkozzatok azokért a világvezetőkért, akiknek hamarosan véget ér az életük a gyűlölettel teli gonosz tettek által. Ezeknek, és mindazoknak, akiknek kemény szívük van, akik az embertelenség bűncselekményében vétkesek, nagy szükségük van az imáitokra. Mindig imádkozzatok a bűnösökért, mert Én minden gyermekemet szeretem, és szükségem van az imáitokra, hogy a pokol tűzétől megmenthessem őket.

 

A ti mindig irgalmas Jézus Krisztusotok

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer