Jelenlegi hely

Gyermekeim, ne kedvetlenedjetek el a kétségbeejtő meséktől, melyekkel az emberiség szembesül

Nyomtatóbarát változat

2011. augusztus 8. 19:45

Drága, szeretett leányom, napok teltek el azóta, hogy utoljára kommunikáltam veled. Ezzel lehetőséget kaptál, hogy meghallgasd szeretett Atyám, a Legmagasságosabb Isten tanácsát, hogy az segítségedre legyen megérteni a szenvedés szerepét a lelkek megmentésében.

Miközben a Nagyfigyelmeztetés ideje közeledik, egyre fogynak a napok. Minden készen áll Szeretetlángom eljövetelére, mely beborítja majd az egész világot. Az angyalok, a Mennyország kórusa, most már a Dicsőség Napjára várnak, amikor visszatérek, hogy az emberiségnek még egy utolsó lehetőséget adjak Létezésem és Örök Atyám létezésének elismerésére.

Gyermekeim, ne bátortalanodjatok el a meséktől, amelyek az emberiség kilátástalan jövőjéről szólnak. Ehelyett most nézzetek Rám, és adjátok át félelmeiteket Nekem. Az emberiség egy nagyon csodálatos Ajándékot fog kapni. Az emberek nemcsak szemtől-szembe fognak Velem találkozni, hanem végtelen nagy boldogságban lesz részük, mert megismerik és meglátják az Igazságot, ahogyan az a szemük elé tárul.

Ez lesz a történelem egyik legnagyobb napja ahol a remény és a szeretet mindnyájatok számára meg lesz mutatva. Még a megrögzött bűnösök is térdre fognak borulni, és a bűnbánat könnyeit fogják sírni. Ez jó hír, gyermekeim, mert mindenkit meg lehetne menteni, ha feladnák a büszkeségüket és önzésüket. Mindenkinek a saját szabad akarata által kell egyesülnie Velem, hogy beléphessek a szívükbe, azért, hogy a Világosság felé vezethessem őket. Sok halálos bűnben élő bűnösnek fogja ez a Fény égetni a szemét és lelkét. Fájdalmas lesz. Ha el tudják viselni a félelmet, látva, hogy mennyire megbántanak Engem, akkor erősekké válnak, és megtérnek.

Nos, Hadseregem gyermekei, azt mondom most nektek, hogy mosolyogjatok, mert ez az esemény a legkülönlegesebb lesz az életetekben, és a meglévő szeretetetek Irántam és az Én Örök Atyám iránt áthatja majd lelketeket. Oly sok szeretet fogja elméteket, testeteket és lelketeket eltölteni, hogy lelkileg mindörökre meg fogtok újulni. Imádkozzatok most mindnyájatokért, mert az idő rövid. Most a világ a Nagyfigyelmeztetésre való felkészítés alatt áll, hogy hatalmas Ajándékomra mindenki készen állhasson.

Gyermekeim, maradjatok továbbra is áhítatosak a Lelkek megmentésének hónapjában, hogy augusztus végéig lelkek milliói meneküljenek meg fáradozásaitok által.

Gondoljatok arra, hogy Én Jelen Vagyok, és veletek vagyok minden egyes nap. Figyellek és vezetlek benneteket. Mindnyájatokat szeretlek. Maradjatok hűek kéréseimhez, hogy a megkínzott lelkek megmeneküljenek.

 

Jézus Krisztus

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer