Jelenlegi hely

Isten, az Atya: „Erővel fog kezem lesújtani azokra a nemzetekre, akik legalizálják az abortuszt”

Nyomtatóbarát változat

2011. augusztus 29. hétfő

A Fiam, Jézus Krisztus Nevében jövök. Én vagyok az Alfa és az Omega, a Legmagasságosabb Isten. Ezt az Üzenetet, minden gyermekemnek szeretném adni az egész világon.

Kezeim az ima hatására vissza vannak tartva attól, hogy az embert megbüntessem elkövetett bűneiért. Mégis súlyos büntetést fogok kimérni, ha az ember nem fordul el a gyilkosság és abortusz bűnétől. Gyermekeim, már láthattátok Haragomat a földrengések, áradások, cunamik és egyéb természeti katasztrófák által. Meg kell büntetnem benneteket, gyermekek, mert nem kerülhetitek el a büntetést az embertársaitok ellen elkövetett támadásaitokért.

Az abortusz bűnéért lesztek megbüntetve, amikor a Kezem erővel fog lesújtani azokra a nemzetekre, amelyek elnézik ezt az utálatot. Nektek nincs megengedve, hogy meggyilkoljátok tehetetlen Teremtményeimet, és ha a kormányaitok továbbra is megkerülik a jogot, elnézik ezt a gyáva gyakorlatot, akkor látni fogjátok, amint Haragom nagy erővel lecsap; akkor majd könyörögni fogtok az élet Irgalmáért. Ti mégsem fogjátok abbahagyni, hogy azon gondolkodjatok, miként vessetek véget egy magzat életének.

A gyilkosságot nem tűröm el tovább. Ti meg lesztek állítva, méghozzá hamarosan. Imádkozzatok ezekért a tehetetlen élőlényekért, és kérjétek a megváltásukat. Ne fogadjatok el olyan törvényeket, amelyeket a pogányok vezette kormányaitok nyújtanak be, akikben nincs tisztelet az élet iránt.

Büntetésem nemzeteket fog eltörölni azokban az országokban, amelyek vétkesek az abortusz legalizálásában. Országaitok apró darabokra lesznek feloszlatva, és az óceánba hullnak. Hitvány klinikáitok és kórházaitok, ahol ezeket a gyakorlatokat folytatjátok, be lesznek zárva, és ti, bűnösök a pokol tüzébe lesztek vetve kegyetlen bűntetteitekért.

Azért jöttem, hogy ezt Figyelmeztetésként adjam most nektek. Soha ne engedjétek meg az abortuszt. Álljatok ellen, és harcoljatok országaitokban, hogy megelőzzétek ennek a globális tömeggyilkosságnak a folytatását. Ha kormányaitok folytatják rémtetteiket az Én teremtményeimmel szemben, akkor erőteljes fenyítésben lesz részetek.

Tartsátok szem előtt ezt az emberiség számára adott legsürgősebb figyelmeztetésemet. Vegyétek csak el az életét az Én meg nem született gyermekeimnek, és Én elveszem a tiéteket. Gyermekeim, imádkozzatok rendületlenül minden gyermekem hitéért, ha továbbra is semmibe veszik az idők kezdetétől nektek adott Tanításokat.

 

Isten, az Atya

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer