Jelenlegi hely

Készítsétek fel családjaitokat, hogy az égen megjelenő Keresztemnek tanúi lehessenek

Nyomtatóbarát változat

2011. jún.8., szerda, 16:45

Drága, szeretett leányom, meg kell osztanom veled azokat az érzéseket, amelyeket most elviselek. Az első érzés a boldogság érzése, ez azért van, mert a Lelkiismeret Megvilágosításakor oly Sok Irgalmasságot hozok gyermekeimnek. Aztán itt vannak a nagy szomorúság könnyei is azokért, akik egyáltalán nem gondolnak erre az eseményre, és nem készülnek fel rá.

Nagyon fontos, hogy gyermekeim beszéljenek barátaiknak és családjaiknak erről a Nagy Eseményről, hogy megmentsék ezek lelkét. Nem számít, ha azok nevetni fognak, vagy kigúnyolják állításaitokat, mert később meg fogják nektek köszönni.

Mondjátok el nekik az Igazságot. Kérjétek meg őket, hogy legyenek nyitottak.

Ki kell oktatni őket arra, hogy mi az, aminek tanúi lesznek, mert amikor az égen a Keresztet fogják látni, fel fognak készülni. Ez minden, amit meg kell érteniük. Akkor majd elfogadják azt a kellemetlen érzést, amelyet akkor kell elviselniük, amikor az eddigi életük lejátszódik előttük. Mondd meg nekik, hogy mérlegeljék az életüket és emlékezzenek azokra a fájdalmakra, amelyeket valószínűleg embertársaiknak okoztak.

A Nagyfigyelmeztetés után terjesszétek Igéimet

Gyermekeim, amint a Nagyfigyelmeztetés és a megtérés is bekövetkezett, akkor siessetek terjeszteni Legszentebb Szavamat. Itt sürgős dologról van szó, mert ez döntő periódus lesz. Az Én szeretett követőim munkái által gyermekeim mindenhol a helyes ösvényen fognak maradni. Ez az az idő, amikor az ima és a megtérés meg tudja gyengíteni a pusztulás hatását, amelyet az Antikrisztus és a hamis próféta uralma fog előidézni.

Most fogadjátok el az Igazságot a maga valóságában. Ne féljetek az Igazságtól. Öleljétek magatokhoz, mert ha ezt teszitek, akkor felszabadultok, és az Irántam való hűségetek képessé tesz majd benneteket arra, hogy Szent Szavamat helyesen védjétek meg. A félelem visszatart benneteket, drága gyermekeim, a bátorság pedig, lelkeket ment. Az Én érdekemért folytatott harcotok meg fogja könnyíteni szenvedéseimet, és örök életet hoz nagyon sok lélek számára, akiknek nagyon nagy szükségük van a ti segítségetekre.

Az irántatok való Szeretetem, gyermekeim, mindent átfog, és intenzitása sohasem gyengül meg. Az Én Keresztem nehéz, de amikor ti azt szeretettel veszítek fel a szívetekben, akkor a teher könnyű lesz. Ti, szeretett követőim, felszentelt szolgáim és laikusok az Én jövőbeli hadseregem vagytok, hogy segítsetek a sátán legyőzésében. Imádkozzatok most az erőért, hogy kezelni tudjátok hitetek kihívásait. A példás vezetés és azon Ajándék által, amelyet mindazoknak adok, akik Nekem hűséget esküsznek, azonnali megtéréshez fog vezetni, amint Szent Szavamról beszéltek.

Ne feledjétek: Én minden időben veletek leszek. Sokan közületek, akik már egy ideje közelebb kerültek Hozzám, most erősebben fogják a Szentlelket és a megkülönböztetés erejét magukban érezni, ami ámulatba ejt majd benneteket. Úgy fogadjátok ezt, mint a legnagyobb Ajándékot, melyet az emberiség ma egyáltalán megkaphat. Ennyi sok kegyelmet nem adományoztam azóta, hogy a legértékesebb Ajándékot, a Szentlelket elküldtem az apostoloknak.

Ti, követőim, beleértve felszentelt szolgáimat is, az én igaz Egyházam vagytok. Úgy akarlak vezetni benneteket az Isten, az Örök Atya segítségével, hogy az összes gyermekemmel együtt beléphessetek az Új Paradicsomba, mely mindnyájatokra vár.

A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer