2013. augusztus 21. szerda, 18:05
Drága, szeretett leányom, mivel az Én Időm egyre csak közeledik, ezért a Föld megújítása és megtisztítása most már elkezdődött. Nem kerülhet sor Második Eljövetelemre addig, amíg a bűn szennyeződése a megtisztulás által gyökerestől ki nem lesz tépve, mely szükséges ezen a Földön.
Mivel a Föld meg fog tisztulni, ezért minden lélek, bármely hitvalláshoz is tartozó, el fog merülni a lélek magújulásában, és sokan egy szörnyű lelki harcot fognak elszenvedni. Ők nem fogják megérteni, hogy mi az, amit elszenvednek, de Irgalmasságomnak köszönhetően meg fogom azt engedni. Annak érdekében, hogy képesek legyenek megállni Előttem, és hogy megkaphassák az Örök Életet az Új Paradicsomban, a lelkeknek először meg kell tisztulniuk. Ez a megtisztulás a Földön fog megtörténni azok számára, akik át fogják élni az Antikrisztus üldöztetését, valamint azok számára, akik az Új Paradicsomba való átmenetet fogják átélni. Ugyanakkor a Föld is megkezdi saját megújulását, és fokozatosan minden gonosz ki lesz selejtezve.
Legyetek hálásak, hogy Atyám nem vesztette el Türelmét, és hogy nem a bűnök súlyosságának mértéke szerint bünteti gyermekeit. Legyetek hálásak azért is, hogy Ő most nem fordít hátat csak úgy, és nem csak azokat a lelkeket viszi egyszerűen magával erről a Földről - amelynek romlottsága undort kelt Benne -, akik valóban szertik Őt.
Atyám állhatatosan kitart, mert gyermekei az Ő teremtményei, és nem fogja megengedni a Sátánnak, hogy elvigye őket. Annyira féltékeny volt Lucifer, hogy amikor Atyám megteremtette az embert a Saját Képmására, megfogadta, hogy az utolsó napig harcolni fog, csakhogy az embert Teremtője ellen fordítsa.
Atyám Szeretetből fog beavatkozni annak érdekében, hogy a Sátán erejét hatástalanná tegye. Minden kísérlet, amit a Sátán a Szentháromság utánzására tesz, melyet a hamis próféta, az antikrisztus és a gonosz szelleme alkot, kudarcba fog fulladni. Ez a csata szörnyű és igazságtalan lesz sok lélek számára, akik túl gyengék lesznek ahhoz, hogy kiverekedjék magukat a gonosz szorításából, de a Mindenható Isten ezt a csatát meg fogja nyerni.
Nektek, mindnyájatoknak Atyámhoz kell fordulnotok és Hozzá kell könyörögnötök, hogy mentse meg a lelketeket, és védjen meg benneteket attól, hogy a fenevadat kövessétek a kárhozat felé vezető úton.
Jézusotok
Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer