Jelenlegi hely

A próféciák, melyek ezen prófétámon keresztül adattak, most beteljesednek

Nyomtatóbarát változat

2011. augusztus 24. szerda 16:38

Drága szeretett leányom, a világon minden nemzetnek lesz lehetősége Üzeneteim elolvasására, melyeket rajtad keresztül adok. Mert amikor majd a Nagyfigyelmeztetés tanúivá válnak, akkor a Vezetésemet fogják keresni, hogy az erőt adjon nekik.

Fáradt vagy most, leányom, ahogyan a szenvedés fokozódik, de pár napon belül enyhülésben lesz részed.  Mindezt azért kérem tőled, mert szükségem van a szenvedésen keresztüli segítségre, hogy megválthassam a halálos bűnben lévő embereket.  Próbáld az előnyeit látni annak, amit ez hoz, mert egy napon Velem együtt fogsz örvendezni e Munka Gyümölcseinek.

Egyre többen haladjatok előre, gyermekeim, mert azok a próféciák, amelyek e prófétán keresztül adattak, most beteljesednek, akárcsak ennek a weboldalnak a hitelességébe  vetett hit is.

Imádkozzatok most, gyermekeim, hogy ti, az Én hadseregem megsokasodjatok, és egy egységet alkossatok a lelki csatához, amely rátok vár.

 

Szerető Megváltótok,

Jézus Krisztus

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer