Jelenlegi hely

Segítsetek Nekem minden Fiatal megmentésében – társadalmatokban ők a legveszélyeztetettebbek

Nyomtatóbarát változat

2011. augusztus 15.; hétfő

Drága, szeretett leányom, miközben az Én Örök Atyám, a Legmagasságosabb Isten, az elkövetkezendő változásokra készíti fel a világot, tele van bánattal az emberiség miatt, mely még most is vak az Ő Létezésének Igazságával szemben.

Miközben Atyám most kezdi nyilvánosságra hozni a változásokat, a Földre való Visszatérésemet előkészítve, olyan sok bűnt lát a világban, hogy sír bánatában azokért a lelkekért, akiknek az elvesztése végül elkerülhetetlen lesz Számára. Az imádkozás azon lelkek megmentéséért, akik ma még életben vannak a világban, és akik akarattal, pusztán dacból elfordultak az Atyától annak ellenére, hogy tudják és elfogadják az Ő Létezését, segíthet a lelkük megmentésében. Folytasd az imádkozást, és hozz személyes áldozatokat ezekért a lelkekért, leányom, mert ima nélkül aggódnod kell a jövőjükért.

Követőimre hagyatkozom, hogy imádkozzanak az elveszett lelkekért. Most már rövid a hátralévő idő, hogy meggyőzzék a hitre vakokat, hogy megnyissák szemeiket Isten, az Atya Létezésének Igazságára.

Fogjátok meg egymás kezét, világosság gyermekei, hogy az Irántam való szeretet és hűség köteléke elég erős legyen azon lelkek vonzására, akik nem fogadják el, vagy nem hisznek Létezésemben vagy szeretett Atyám Létezésében. Ne szakítsátok meg a hitnek ezt a láncát, amikor elérhetitek azon testvéreitek megmentését, akik már nem követik az Örök Élet Igazságához vezető utat. Ehelyett, mivel meggyengültek a világi javak hajszolásában, határozott útmutatásra lesz szükségük, hogy segítsen nekik.

Ne legyetek erőszakosak azokkal szemben, akik nem hisznek Istenben. Szelíden győzzétek meg őket, meséljetek nekik a Keresztrefeszítésemről, és arról, hogy miként hozta meg Örök Atyám a végső Áldozatot gyermekei megmentésére, vagyis, hogy a bűnök bocsánata által az üdvösség kegyelmének Ajándékát adta nekik.

Atyám most felhívja mindazok figyelmét, akik először olvassák ezeket az üzeneteket: Nektek figyelmesen kell elolvasnotok minden egyes Üzenetet. Aztán imádkozzatok a Szentlélekhez azért a kegyelemért, hogy képesek legyetek felismerni, hogy ezek az Üzenetek isteni eredetűek. Nyissátok meg a szíveteket, hogy befogadhassátok Szavamat. Érezzetek Engem a lelketekben, miközben a következőt kéritek Tőlem:

Jézus, ha valóban Te vagy, kérlek, áraszd el lelkemet Szereteted Jelével, hogy elismerhesselek annak, Aki Vagy. Ne engedd, hogy a hazugságok megtévesszenek engem. Ehelyett mutasd meg nekem Irgalmasságodat azáltal, hogy megnyitod szememet az Igazságra és a földi új Paradicsomod felé vezető ösvényre.”

Ne feledjétek, gyermekeim, Én kizárólag csak a mély, szenvedélyes Szeretetem által jövök a világhoz, hogy ilyen úton kommunikáljak veletek. Ez nem azért van, hogy sokkoljon benneteket, vagy, hogy benyomással legyen rátok, vagy, hogy ellentétet és vitát váltson ki. Az a célja, hogy segítsen minden lélek megmentésében, mindenekelőtt egy fiatal generációnak, amelynek semmi érdeklődése sincs a hit iránt, mert annyira el vannak foglalva saját életükkel, hogy abban Istennek csak kevés hely jut. Mivel olyan nyelven szólok hozzájuk, amit megértenek, remélem, hogy sikerül figyelmüket felhívni azokra az eseményekre, amelyek kibontakozóban vannak. Ők a legsebezhetőbbek a ti társadalmatokban, gyermekeim. Létfontosságú, hogy elérjem őket olyan gyorsan, ahogyan csak tehetem.

Gyermekeim, most gyűljetek össze Velem együtt, hogy ma minden fiatalt megmentsünk a világon. Segítsetek Nekem, hogy Királyságomba gyűjthessem őket, és így egyetlen egy értékes lélek se vesszen el Számomra.

 

Az egész Emberiség szeretett Megváltója, Jézus Krisztus

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer