Jelenlegi hely

A Szentségek fontossága – a házasság és a szent Elsőáldozás

Nyomtatóbarát változat

2011. július 6. szerda; 15:30

Drága, szeretett leányom, kísérd figyelemmel, amint gyermekeim hite most egyre csak nő, és virágzik. Bár a világban sok a sötétség, követőim számára a világosság mégis naponta mégis egyre erősebb lesz, ami a Szentlélek Lángjának köszönhető, és amely az egész világra leereszkedett.

Leányom, ma minden követőmet emlékeztetni szeretném az imádkozás fontosságára, hogy enyhítse a világban a szenvedéseket. Imáitok most sokat segítenek a számtalan megjövendölt globális katasztrófa elhárításában. Az imának van a legnagyobb ereje, és ha ezt másokért mondjátok, akkor ezekre válasz is érkezik.

Bár az erős hitűekkel elégedett vagyok, mégis aggódom azok miatt, akik Isteni Világosságomat, az Igazságot elutasítják. Sok ember úgy tévelyeg a világban, mintha valamiféle kábulatban lenne. Semmi sem hoz békét számukra. Az anyagiak nem enyhítik fájdalmaikat. Üres lelkük el van veszve. Kérlek benneteket, imádkozzatok értük.

Leányom, kérlek, imádkozz földi helytartómért, Benedek pápáért, mert őt a szabadkőművesek erői veszik körül, akik most minden erejükkel azon vannak, hogy megfosszák őt a trónjától. Ezek a gonosz erők a Második Vatikáni Zsinat óta beszivárogtak Egyházamba, és Tanításaimat felhígították. Sok törvényt eltűntettek, ami bánatot okoz Nekem, különösen a Szent Eucharisztia laikusok által történő kiszolgáltatása. A tisztelet hiánya miatt, amelyet Irántam, és az Örök Atya iránt tanúsítanak az új törvények bevezetése által, csakhogy előmozdítsanak egy modern társadalmat, a szomorúság miatt sírásra fakasztott Engem.

A Szent Eucharisztiát a nyelven kell fogadni, és emberi kéz azt be nem szennyezheti. De éppen ez az, amit felszentelt szolgáim tettek. Az Én Lelkem nem engedélyezte ezeket a törvényeket. Felszentelt szolgáim úton vannak lefelé ezen az ösvényen, mert nem egyeznek apostolaim tanításaival. Ma már a Szentségeket nem veszik komolyan, különösen azok nem, akik a Házasság Szentségében és az Elsőáldozás Szentségében részesülnek.

A házasság fogadalmát különösképpen komolyan kell venni, mert ne feledjétek, hogy ez egy Szentség, mely Isten Jelenlétében történik. De sokak számára ez csupán az anyagiasságról és a külsőségekről szól.  Sokan, akik a Házasság Szentségében részesülnek, később már nem ismerik fel ennek fontosságát. Sokan nagyon könnyen szegik meg fogadalmukat. Miért teszik ezt?  Miért mondják ki az ajkaik erre a Szent Egyesülésre a fogadalmat, azért, hogy később elváljanak? Ez kigúnyolása annak a legfontosabb egyesülésnek, amelyet Atyám Kezei megáldanak. Sok ember nem veszi Atyám Akaratát figyelembe, azt, hogy egy embernek sem szabad egy ilyen egyesülést szétválasztania.

De sok ember válik el mégis, ami egy olyan törvény, amit Atyám nem ismer el. A válás a legegyszerűbb út arra, hogy elfussatok felelősségeitek elől. Minden Házasság a Mennyben köttetik. Egyetlen ember sem rombolhatja le házasságát anélkül, hogy ezzel ne sebezné meg Atyámat.

A Szent Elsőáldozás

Testemnek az első alkalommal való fogadása az Eucharisztia Szentsége által – ez egy másik példa arra, hogy hogyan gúnyolnak ki Engem. Olyan sok szülő nem veszi figyelembe annak fontosságát, amikor gyermekeik az Élet Kenyerét magukhoz veszik. Többet törődnek azzal, hogy gyermekeik jól legyenek felöltözve, mint azzal a csodálatos Ajándékkal, amelyet magukhoz vesznek.  Ez az Ajándék a megmentésükhöz vezeti őket. De annak az anyagiasságnak, amely ezt az eseményt övezi, semmi köze a lelkiséghez. Számomra a legszomorúbb rész az, hogy ezeknek a kis gyermekeknek nem mesélnek Rólam. Szeretetem, amelyet a kis gyermekek iránt érzek, körülölel mindent. Amikor a Szent Eucharisztiát magukhoz veszik, és teljes tudatában vannak annak, hogy mi az, amit valójában magukhoz vettek, akkor a lelkük megtisztul. Minél többször vesznek Engem ilyen módon magukhoz, annál erősebb lesz a hitük.

Ne feledjétek: a Szentségek nélkül hitetek meggyengül. Egy idő múlva, amikor lelketeket megfosztják ezektől a különleges áldásoktól, akkor a lelketek elalszik. Idővel eltűnik minden hitetek Irántam és az Örök Atya iránt, csak a felismerés kis lángja marad vissza, ami időről-időre fellobban.

Térjetek vissza Hozzám a Szentségek által. Legyetek tisztelettel a Szentségek iránt, úgy, ahogyan azt elvárják tőletek, és akkor valóban érezni fogjátok újból Jelenlétemet.

Ne feledjétek: a Szentségeknek egy céljuk van, hogy táplálják lelketeket, amelyre a lélek örök élete miatt van szükség. Nélkülük a lelketek meghalna.

Mindnyájatokat szeretlek. Kérlek, öleljetek illendően magatokhoz Engem, azáltal, hogy tisztelitek a Szentségeket, melyek Isten, a Mindenható Atya Ajándékai számotokra.

 

Szerető Megváltótok, Az emberiség Királya, Jézus Krisztus

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer