Jelenlegi hely

Szűz Mária: Fiam maradék egyházának a növekedése folytatódni fog

Nyomtatóbarát változat

2012. október 25. csütörtök, 7:30

Gyermekem, egyre több ember vonzódik ezekhez a Szent Üzenetekhez világszerte, többen, mint valaha is azelőtt.

Sokan nem értik meg az üzenetek valódi célját. Amit tudniuk kell, hogy ez egy Ajándék az emberiség számára, azzal a céllal, hogy megtérést eredményezzen.

Azért adatnak a világnak, hogy a rendszeres imára és a Szentségek vételére ösztönözzék a lelkeket.

Mindenekelőtt, ezek az üzenetek egyfajta nyugalmat és a lélek békéjét adják, hogy így Istennek még több gyermeke váljék méltóvá az Új Paradicsomba való belépésre.

Mivel az üzenetek gyümölcsöket teremnek, tanúskodni lehet majd Isten gyermekeinek hitéről.

Fiam maradék Egyházának növekedése folytatódni fog ezeknek és más szent üzeneteknek köszönhetően, melyeket a hiteles látnokok kapnak világszerte.

Isten annyira szereti gyermekeit, hogy mindent meg fog tenni annak biztosítására, hogy minden lélek üdvösségre jusson.

Fiam jól felkészült, és Tervei, melyeket ezen üzeneteken keresztül akar elérni, be fognak teljesedni.

Ezért nem szabad soha kétségbe esnetek.

A remény jelent mindent, ami fontos.

A Fiamba vetett bizalom, mely által teljesen átadjátok magatokat Neki, azt jelenti, hogy Ő véglegesíteni tudja Terveit minden egyes bűnös megmentése érdekében, az Iránta való elkötelezettségetek által.

Gyermekek, nektek be kell tartanotok azon ígéreteteket, hogy elfogadjátok Utasításait, és Szeretete beborít majd benneteket, hogy erőssé tegyen titeket.

Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer